Az utolsó szalmaszálba próbál belekapaszkodni a Bajnokok Ligájában a Steaua labdarúgócsapata, amelynek szerdán győznie kell Bázelben ahhoz, hogy valós esélyei maradjanak a továbbjutásra.
2013. november 05., 18:302013. november 05., 18:30
A bukaresti katonacsapat két hete az utolsó percekben egyenlített ki a vendég svájciak ellen, ezzel megszerezte első pontját (és gólját) az E csoportban. A döntetlen életben tartotta a piros-kékek reményeit, a 4. fordulóban azonban ennél többre lesz szükség, hiszen a bázeliek három ponttal többel rendelkeznek, míg a Chelsea és a Schalke 6-6 ponttal áll.
Laurenţiu Reghecampf, a Steaua trénere magabiztos védekezésre, illetve letámadásra, labdaszerzést követő kontrákra építené taktikáját, ugyanis úgy véli, a bázeli hátvédek nehézkesek, és gyors, pontos játékkal túl lehet járni az eszükön.
A kvartett másik meccsén Szalai Ádám csapata, a Schalke 04 sincs könnyű helyzetben, ugyanis a Chelsea vendégeként kell helyt állnia úgy, hogy José Mourinho együttese két hete rendkívül simán, 3-0-ra diadalmaskodott Gelsenkirchenben. Szintén a német csapat esélyeit csökkenti, hogy a BL-ben a Chelsea eddig hat alkalommal látott vendégül német csapatot, és ezeket a találkozókat mindannyiszor megnyerte, ráadásul csak a Bayern München – még a 2004/05-ös idény negyeddöntőjének első mérkőzésén – tudott gólt szerezni (4-2) a Stamford Bridge-en.
Az Atlético Madrid már szerdán bebiztosíthatja helyét a legjobb 16 között, ha – a papírformának megfelelően – legyőzi a vendég Austria Bécs együttesét. A százszázalékos madridi alakulat két hete rendkívül könnyedén, 3-0-ra nyert Bécsben, így magabiztosan várhatja a találkozót, s ha ismét diadalmaskodik, akkor klubrekordot állít fel, ugyanis a gárda története során eddig még sosem kezdte négy győzelemmel a legrangosabb európai kupasorozatot. Három egymást követő sikert az 1958/59-as idényben aratott az együttes. A mérkőzést Vad II István vezeti.
Nagy lépést tehet a nyolcaddöntő felé a spanyol bajnok és a listavezető Barcelona, amely a Serie A-ban csak vergődő AC Milant látja vendégül. A párharc milánói felvonásán 1-1-es döntetlen született, ugyanakkor ezúttal meglepetés lenne, ha Massimiliano Allegri tanítványai akárcsak egyetlen pontot is elhoznának a Camp Nou Stadionból, ahonnan az előző szezon nyolcaddöntőjének visszavágóján 4-0-ás, azt az megelőző idény negyeddöntőjének második felvonásán pedig 3-1-es vereséggel tértek haza.
Az F csoportban az előző szezonban döntős Borussia Dortmund az Arsenalt fogadja – ha Jürgen Klopp együttese ezúttal is legyőzi az Ágyúsokat, nagy előnyhöz jutna a továbbjutásért vívott harcban.
Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, szerdai mérkőzések:
E csoport: FC Bázel–Steaua Digi Sport 1, Dolce Sport 1, 21.45), Chelsea–FC Schalke 04. A csoport állása: 1. Chelsea 6 pont (8-2), 2. Schalke 6 (4-3), 3. Bázel 4, 4. Steaua 1.
F csoport: Borussia Dortmund–Arsenal (Digi Sport 3, 21.45), Napoli–Olympique Marseille. A csoport állása: 1. Dortmund 6 (6-3), 2. Arsenal 6 (5-3), 3. Napoli 6 (4-4), 4. Marseille 0.
G csoport: Zenit–FC Porto (Digi Sport 2, Dolce Sport 2, Digi Sport Hu, 19.00), Atlético Madrid–Austria Bécs. A csoport állása: 1. Atlético 9, 2. Zenit 4, 3. Porto 3, 4. Austria 1.
H csoport: Ajax Amszterdam–Celtic Glasgow, FC Barcelona–AC Milan (Digi Sport 2, Dolce Sport 2, Digi Sport Hu, 21.45). A csoport állása: 1. Barcelona 7, 2. Milan 5, 3. Celtic 3, 4. Ajax 1.
Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méteres hátúszásban a szingapúri vizes világbajnokságon pénteken.
A svájci Luganó legyőzésével a Kolozsvári CFR továbbjutott a labdarúgó-Európa-liga selejtezőiben. Ugyanez nem sikerült a Konferencia-ligában a másik kolozsvári csapatnak, az Universitateának.
Szombat és vasárnap kerül sor a jubileumi, 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjra a Hungaroringen, amely jelentős felújítás után modernizált külsővel és impozáns körülmények között várja a száguldó cirkusz mezőnyének tagjait, valamint a szurkolókat is.
Történelmi futballnapra ébredt Kolozsvár, hiszen két legkedveltebb focicsapata egyszerre játszik „hazai” pályán a továbbjutásért nemzetközi porondon.
Kós Hubert bronzérmet nyert 200 méteres vegyesúszásban a szingapúri világbajnokság csütörtöki versenynapján. Nem sokkal utána David Popovici megszerezte második aranyérmét a tornán.
A magyar bajnok Ferencváros hazai pályán 4-3-ra legyőzte az örmény Noah együttesét a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulós párharcának szerdai visszavágóján, így kettős győzelemmel, 6-4-es összesítéssel jutott tovább.
A magyar férfi párbajtőrcsapat ezüst-, míg a női kardcsapat bronzérmet nyert szerdán a tbiliszi vívó-világbajnokságon.
Pókcsípés miatt nem tudott medencébe szállni a szingapúri vizes világbajnokságon Fángli Henrietta.
Aranyérmet szerzett David Popovici 200 méter gyorsúszásban kedden a szingapúri vizes világbajnokságon.
Ezüstérmes lett a magyar férfi kardcsapat a tbiliszi vívó-világbajnokságon. A fiatal román csapat tagjai a dobogó harmadik fokára álltak fel a tornán.
szóljon hozzá!