Ami a „Ki a magyarokkal az országból!” rigmus mögött van – Sportszociológus a lelátók világáról, az erőszak mozgatórugóiról

A kommunizmus alatt Erdélyben is zsúfolásig megtelt lelátók előtt rúgták a bőrt a focisták. Ám akkoriban a játék élvezetén túl az is a nézőtérre vonzotta a tömegeket, hogy egy-egy meccsen bárki jól kikiabálhatta magát: fütyülhettek, pfujolhattak, ugrálhattak, öklöt rázhattak – amit máshol nemigen tehettek azokban az időkben. Ma már azonban más a helyzet, ráadásul minden fontosabb mérkőzést a tévében is közvetítenek. Ilyen körülmények között mi vonzza, mi viszi ki a mai embereket a stadionokba, sportcsarnokokba? Melyek a mai szurkolói státus társadalmi jellemvonásai? – tettük fel a kérdést dr. Péter László kolozsvári sportszociológusnak.

A Babeș-Bolyai Tudományegyetem oktatója szerint kétségtelen, hogy 1989 előtt kevés olyan nyilvános társadalmi tér állt az emberek rendelkezésére, ahol relatív kontrollálatlanul fejezhették ki magukat. Ezek között talán az egyik legfontosabb és leginkább kézhez álló volt a stadion. A lelátók világa sajátos légkört jelentett, ahol a hatalom által „pimaszul patronált” csapatok (Steaua, Dinamo, Victoria, FC Olt Scornicești) meccsein, az akciók hevében őket ócsárolva, burkoltan a hatalomnak is be lehetett szólni.

A nyolcvanas évek sivár mindennapjaiban menedéket jelentett kimenni a mérkőzésre,

annál is inkább, mert ezeknek az éveknek az alaphangulatát a csausiszta-nacionálkommunista kurzus, a személyi kultusz, a sovén magyarellenes retorika és a nyers politikai propaganda határozta meg.

Az egyetemi adjunktus ismertetése szerint így az eseménytelen hétköznapok és a beszűkült médiakínálat nagyon vonzó társadalmi térré alakították a stadionokat, annál is inkább, mert tévében ekkorra már alig lehetett meccseket nézni. Természetesen a fő attraktor a foci volt, amely elsősorban a munkás férfiakat vonzotta, a nézőtérre pedig hangsúlyosan erre a társadalmi osztályra jellemző focikultúra és nyelvezet volt elsősorban jellemző.

A foci a szurkolók révén mégiscsak az embereké volt, hiszen a játékos és a szurkoló tudott egymással azonosulni, a hivatalosan amatőr focista és a drukkerek között nem volt nagy a társadalmi távolság, identitásuk a kommunista rendszerrel szemben alakult ki.

„De ennek a komplex miliőnek a jelentősége akkor is túlmutatott a labdarúgáson: a szórakozás, az ismerkedés, a baráti kölcsönös megerősítés, valamint a férfias virtuskodás, a maszkulin beavatási rítusok tereként funkcionált” – vázolta Péter László.

Szembemegy korábbi döntésével a FRF, újrajátszatja a magyarellenesség miatt félbeszakadt futballmérkőzést

Újrajátszatja a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) a Sepsi OSK és az FCU 1948 Craiova közötti, a vendégszurkolók magyarellenes skandálása miatt félbeszakított mérkőzést. Minderről a szakszövetség fellebviteli bizottsága döntött csütörtöki ülésén.

Manapság azonban mindez radikálisan megváltozott. A „nép focija” mára globálisan mediatizált profi látványsport lett, vagyis médiatartalom, rettenetesen népszerű tévéműsor. 1992 előtt – ekkor jön létre az etalonnak számító angol Premier League a műholdas tévécsatornák kezdeményezésére és a politikum hathatós támogatásával és nagy örömére – a „lényeg” még a stadionban zajlott, és a sport gyakorlatát jelentette.

– vagyis a lényeg már a gyakorlat társadalmi környezetére tevődött át. Ez a foci gazdasági és politikai érdekek mentén szervezett, azokat fejezi ki: a szurkoló és a játékos is ennek kelléke” – írta le a BBTE-n többek között sportszociológia tantárgyat is oktató szakember.

Hozzátette: a labdarúgás maga persze továbbra is rettenetesen vonzó, sőt vonzóbb, mint valaha: ezért van ennyi mérkőzés (csak egy hétvégén százas nagyságrendben nézhetünk bajnokikat, a csak a romániai tematikus sportcsatornák hetente majdnem 4000 percnyi, sporttal kapcsolatos tartalmat közvetítenek), ezért a legnépszerűbb tévéműsor, és ezért hajlandó egy-egy gigaklub 220 milliós átigazolási díjat kifizetni egy sztárjátékosért. „Hogy kiért-miért mennek ma ki az emberek a stadionba? Ugyanazért: mert jó szórakozás és kiválóan lehet szocializálódni, másokkal együtt lenni. És főleg mert jól lehet szórakozni, többségük rendszertelenül jár ki, egyre növekszik a nők aránya.

– sorolta Péter László.

Ugyanis a mai lelátók népe többségében már a középosztályból kerül ki, akikre a sportrendszer fogyasztókként tekint – a foci középosztályosodott, mert a szponzorok érdeke ezt kívánja, mert a foci a legfontosabb reklámhordozó. Ők az úgynevezett divatszurkolók, akik a csapat dicsfényében sütkéreznek. De a kolozsvári szociológus szerint természetesen ez a népesség is heterogén. Ott vannak a nézők: ezt a típust inkább érdekli a futball; a stadionba is inkább a játék, mintsem a hangulat és kellemes időtöltés miatt megy. Hűségesebb, gyakrabban megy ki a meccsre, de társadalmi pozíciója az előbb említett típushoz hasonló.

A futball jelensége iránt elkötelezettebb típus a hagyományos értelemben vett szurkoló. Fiatalabbak, harminc év alattiak, a klub és a csapat iránt rajonganak, az általa jelentett értékekkel tudatosan közösséget vállalnak. Aktívabb szurkolók, meccsre is gyakran járnak, rendszerint bérlettel rendelkeznek. És ott vannak a hívek (fanok): ők a lojálisak, akik a szurkolótábor keménymagját képezik, aktívak, a klubbal teljes mértékben azonosulnak, fanatikusak. Rendszerint fiatalok, többségük maximum a húszas évei közepén jár, egyedülállók és pályakezdők.

Középosztályi származásuk miatt a fenti típusok többséget alkotnak a stadionokban, lényegében Romániában is, ahol amúgy az átlagos nézőszám alacsony (átlagban 2700 néző látogatott ki a tavalyi Szuperliga-meccsekre). Gyűjtőfogalomként rájuk a »poszt-fan« kifejezés alkalmazható, hiszen viselkedésük összességében nem agresszív, eltér a hagyományos szurkolóétól” – tájékoztatott Péter László.

Ugyanakkor a fentebb említett típusok mellett a stadionban a hívek és szurkolók között (pontosabban mellett) jelen vannak az ultrák, az agresszívebb galerik tagjai.

Kevesen vannak, társadalmi összetételük heterogén ugyan, de főleg fiatalabbak, és jellemző rájuk a szimbolikus erőszak és az idegengyűlölet és/vagy nacionalizmus mellett a verbális erőszak, olykor a fizikai is. „Olaszországban, Romániában, Magyarországon, Oroszországban sokkal többen vannak, Angliában, Spanyolországban jóval kevesebben. Ők a hagyományos régi szurkolók posztmodern variánsa, akik szintén fanatikus hívei a csapatnak, de lényegében mindenkivel szemben állnak, legfőképpen a klubtulajdonosi körrel” – jellemezte ezt a réteget a BBTE oktatója.

Halogatják a magyarellenesség büntetését Romániában – Európában is inkább csak papíron létezik zéró tolerancia

Hosszú hetek óta húzzák-nyúzzák a magyarellenesség miatt játék közben lefújt bajnoki mérkőzés ügyét a Román Labdarúgó-szövetség szakbizottságai. Ugyanakkor nehéz találni hangzatos nyugati precedenst.

A modern labdarúgás egyik rákfenéje a futballhuliganizmus, amit Nyugaton rég visszaszorítottak, illetve kordában tartanak. Hogy lesz egy szurkolóból huligán? Egyáltalán fociszurkoló-e a huligán, vagy pedig nagyobb részt a sporton kívüli világban gyökerezik magatartása, gondolkodásmódja? – tettük fel a kérdést a sportszociológusnak.

Péter László szerint a futballhuliganizmus valós társadalmi probléma, azért is, mert mivel a focira rémesen sokan figyelnek, a közfigyelem központjában állnak. Illetve úgy lehet a közfigyelem központjába kerülni – és sok társadalmi nagycsoport szeretne oda kerülni –, ha a lelátón balhét kever. „Igen, e téren is van egy Nyugat–Kelet-lejtő” – szögezte le a szakember, aki több, sportszociológiai témájú könyvet is írt már pályafutása során.

Emlékeztetett: Nyugaton az erőszakosnak tartott csoportokat egyszerűen kitiltották a stadionból, mert a szponzoroknak és a politikusoknak elegük lett, hogy rontják a játék vonzerejét, vagyis elsősorban a profit útjába álltak. Drága jegyeket, bérletrendszert vezettek be, egymástól elválasztott szektorokat alakítottak ki, kamerákat és a székeket szereltek be, miközben korábban, a nyolcvanas évek végéig nagyjából mindenhol csak teraszok voltak, ahol a nézők álltak és szabadon változtathatták a helyüket.

„A többnyire burkolt rasszizmus, a türelmetlenség és verbális inzultus továbbra is jelen van a lelátókon, de a lényeg nem ez, hanem az, hogy mit tesznek a sportot adminisztráló intézmények és az állami hatóságok e téren.

Különösképpen, mert a média hajlamos általánosítani, morális pánikot kelteni, mert így kialakítja a társadalom egésze előtt felmutatható elrettentő példát is, ezzel konformitásra bírva a többséget” – írta le a jelenséget Péter László.

Ugyanakkor hangsúlyozta: a huliganizmus – válság esetén elharapódzó – társadalmi probléma, tehát a „huligánkarrier” és „huligángenezis” is társadalmi okokra vezethető vissza. Oka lehet a szelektív társadalmi érintkezés, vagyis a közeg, amibe egy fiatal belekerül, és ahol az el- és befogadás rítusa valamilyen erőszakos cselekedet. „A futballhuliganizmus lehet egyfajta erőszakos tiltakozás is, például az ellen, hogy a gazdasági logika mentén működő klubvezetés már nem enged beleszólást a klub életébe, amibe a fanatikusok viszont bele szeretnének szólni. Vagy valaki azért lesz huligán, mert a társadalmi változások vesztesei közé került, s egyszerűen itt lehet kiengedni és levezetni a felgyűlt frusztrációkat és feszültségeket.

– mondta a sportszociológus. Szerinte kétségtelen, hogy a többségi népesség és a szponzorok, valamint a klubtulajdonosok szempontjából a huligán nem is igazi focirajongó, és az esetek többségében így is van, hiszen számára a verbális vagy fizikai erőszak társadalmi eszköz. Ettől függetlenül, mindez elfogadhatatlan, és semmilyen erőszaknak nincsen helye a sportban – húzta alá a szakember.

Közismert, hogy a szurkolói keménymagok hajlamosak a szélsőséges megnyilvánulásokra, még úgymond békeidőkben is, hát még akkor, amikor az aktuális politikai diskurzusok is felkorbácsolják a folyamatosan lappangó indulatokat. Mennyire tekinthető politika által vezéreltnek a mai ultra-huligán világ, vagy csak egyfajta áldozat? Egyáltalán hogyan jellemezhető szociológus szemmel a kapcsolat a vezérszurkolói csoportok és a politika között? – kérdeztük Péter Lászlótól.

A BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézetének adjunktusa kifejtette, a keménymag erőszakos, és ezt „fennkölten” hirdeti is magáról, az erőszak része kollektív identitásának: a mindenféle kisebbségellenesség, a szimbolikus és verbális erőszakot megjelenítő ikonográfia, a harciasnak felmutatott hagyomány szerves része ennek a törzsies-harcias és indulatos miliőnek. „A sokféle és gyakran kibékíthetetlen célok és érdekek miatt a társadalmi feszültségek és ellenséges indulatok, félelmek léte tény. Ha ezeket nem kezelik, akkor azok felszínre bukkannak, és konfliktusok, mindenféle szélsőséges megnyilvánulások alakulnak ki.

– jelentette ki a sportszociológus. Hozzátette: a szurkolói erőszak társadalomtörténete azt mutatja, hogy az eleve szélsőséges mozgalmak mindenkor és mindenhol szoros kapcsolatban álltak az erőszakos szurkolókkal, azokat a maguk céljaira használták fel. Rendszerellenes politikai pártok az erőszakos szurkolói körök révén mozgósítottak, félemlítették meg ellenfeleiket, a foci mentén legitimálták a maguk céljait. Cserébe a huligánok támogatottságra tettek szert.

A politikum általában is felhasználja a focit a maga céljaira, hiszen az nem csak eltereli a figyelmet a megoldandó problémákról, miközben tömegeket szórakoztat, hanem politikai tőkét és legitimitást is szerez. A politikusok nagyon gondosan és számítóan építgetik szurkolói imázsukat” – mondta Péter László.

De a politikum-közösség-tág szurkolói csoportok kapcsolata nemcsak az erőszak révén alakul. „A katalán vagy a baszk foci és kisebbségi társadalomszervezési projektek közötti konstruktív kapcsolatok azt illusztrálják, ha a labdarúgást mint kulturálisan mélyen beágyazott intézményt a közjó érdekébe állítják, akkor az a problémák megoldásában, csoportok pacifikálásában, és nem a problémák generálásában játszhat fontos és elengedhetetlen szerepet” – hívta fel a figyelmet a kolozsvári szakember.

Eközben a romániai lelátókon messze nem pozitív példákat tapasztalunk: ismét egyre nagyobb teret nyer a magyarellenesség – legutóbb a román válogatott Andorrában játszott szombati Eb-selejtező-mérkőzésén. Szociológiai vagy más eszközökkel, „tudományosan” igazolható-e, mindez egyfajta bizonyítékként szolgálhat-e arra, mennyire hamisak a román politikai vezetők által a Nyugat felé mantrázott kirakatüzenetek, miszerint itt a kisebbségek Kánaánja honol? – tettük fel a kérdést Péter Lászlónak.

A sportszociológus szerint a társadalom és a stadion valósága kölcsönösen modellálja egymást. „A lelátókon az utóbbi pár évben szó szerint hallhatóan teret nyert a magyarellenesség, ami igencsak aggasztó jelenség. Hogy egyre gyakoribb a magyarellenes rigmusok használata, az tény, és igen, a növekvő gyakoriság statisztikailag is megállapítható. És nem csupán a focimérkőzések alkalmával, hanem olykor más sportágak esetében is előfordult. Amit mi magyarok – jogosan – a magyarellenesség indikátorának tekintünk, az az egyértelmű és gyalázatos »Ki az országból!« rigmus, amit minden jogszabály formálisan tilt és szankcionál (vagy kellene hogy szankcionáljon). Ez a szurkolói erőszak verbális típusa. Engem személyesen ez nagyon zavar, azonban most igyekezzünk hideg fejjel értelmezni. A jelentése és relevanciája több kontextusban és szinten értelmezendő, illetve kezelendő” – jelezte az egyetemi oktató.

Egyfelől, a romániai interetnikus tág kapcsolatrendszer viszonylatában világosan jelzi, hogy a többség egy része szélsőségesen intoleráns a magyar közösség egészével, és a feszültségek továbbra is ott vannak; szimbolikus üzenetként azt sűríti, hogy „ki itt az úr” ezen a földön.

Ebben az esetben az üzenet címzettje a magyarság, és emiatt a hatóságok tiszte, hogy ezt megoldja, megszüntesse – szögezte le Péter László.

„Kétségtelenül idegesítő, de azért az is jelzésértékű, hogy a funari korszakban (Gheorghe Funar, Kolozsvár vadnacionalista polgármestere idejében, 1992–2004 között – szerk. megj.) mindez a nagy nyilvánosság központi üzenete volt, most pedig a stadionokba »szorult« verbális erőszak kapcsán beszélgetünk róla. Amúgy annak a szélsőségesen nacionalista kurzusnak a reziduuma, amire egyébként az AUR (Románok Egyesüléséért Szövetség, parlamenti párt) ma tudatosan épít. Ezen a szinten egyértelműen román–magyar ügy, a cél a magyarellenesség kinyilvánítása” – fogalmazott a szociológus.

Másfelől az üzenet a mérkőzés kontextusában is értelmezhető, ahol a szurkolói üzeneteknek rendszerint két címzettje van: a másik fél szurkolói, kiemelten a huligánok, illetve a saját szurkolók, kiemelten a saját keménymag.

„A mindenkori szurkolói szubkultúrában a minél meredekebb és botrányosabb »nagyotmondás« kötelező norma, elvárás; az „üzengetéseknek az elsődleges célja a másik fél megalázása, gyalázása, végső soron verbális megsemmisítése. S ha valami tabu, akkor hatékony eszköz erre a célra – vázolta a kolozsvári szakember. – Használják is, mert a TV révén a többi rivális keménymag is hallja, »tökösségüket« emeli ki. Megjegyzem, hogy ebben az interszurkolói kommunikációban a magyar fél sem tétlenkedik. A gyalázatos rigmus szituacionális jelentése a szurkolók közötti oda-vissza kommunikációban alakul ki. Ezen a szinten tehát elsősorban szurkolói ügy, a rigmus a verbális rivalizálás eszköze.”

Végül Péter László elmondása szerint

a magyarellenes rigmusnak harmadik kontextusa a klubvezetés és szurkolói keménymag közötti hatalmi küzdelem.

A foci kommercializálódása nyomán a szurkolók kiszorultak a döntéshozatalból, a klubok gazdasági vállalkozások, a vezetők pedig profitra törekednek. Mivel a szurkolók keménymagja elvesztette közvetlen befolyását, az erőszakot – esetünkben a verbális erőszakot – ebben a hatalmi küzdelemben használja. Tulajdonképpen szánt szándékkal – bosszúból – ártani kíván a tulajdonosi körnek (erre számos konkrét példa van világszerte). Ezen a szinten a rigmuskérdés elsősorban a saját klubbal szembeni, belső hatalmi ügy, a belső harc eszköze – emelte ki.

„Azt gondolom, ezen elemek és indokok elegye a problémakör, és valóban kulcskérdés, hogy a sportot adminisztráló testületek – főleg a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) és a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) – és az állami hatóságok mit lépnek. Megjegyzem, hogy az interetnikus, interkonfesszionális konfliktusoknak mindenhol megvan a maga lenyomata a foci világában, Skóciától Spanyolországig.

– húzta alá a sportszociológus.

Akinek véleményét természetesen a Sepsi OSK– FCU Craiova 1948 bajnoki mérkőzést övező példátlan botrány kapcsán is kikértük. Mint ismeretes, egy román játékvezető – eleinte a Román Labdarúgó-szövetség támogatását is élvezve – nemrég példát statuált (volna) egy élvonalbeli bajnoki mérkőzés idő előtti lefújásával a szűnni nem akaró magyarellenes lelátói rigmusok miatt. Bár a történtek láttán egy ideig ki lehetett jelenteni, hogy – legalább a sportban – immár szigorúan büntetik a magyargyalázást Romániában, végül a FRF fellebbviteli testülete felülírta a fegyelmi bizottság döntését, és ahelyett, hogy a három pontot zöldasztalnál a sepsiszentgyörgyi klubnak adta volna, végül újrajátszották a találkozót (amelyet az OSK 4-0-ra megnyert). Péter Lászlótól azt kérdeztük: a szigorú büntetések kiosztása jelentheti vajon az utat a normalizálódás felé? Milyen más eszközök állhatnának még rendelkezésre?

Sajnos a kirótt szankciókat már kevésbé mutatja a média, pedig az elrettentő üzenet is a megoldás része. A lépés látványos volt, és bár utólag a mérkőzést megismételték, de valamelyest megtört a jég” – válaszolta a sportszociológus.

Diószegi: lejátsszuk a Craiova elleni meccset, de akkor is a sportdöntőbírósághoz fordulunk, hogy kiderüljön, igazunk volt-e

A Sepsi OSK labdarúgó-csapata kiáll a Craiova elleni, újrajátszandó mérkőzésre, ettől azonban még nem tesz le arról, hogy a Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) forduljon a szurkolói botrány miatt – jelentette ki Diószegi László.

Beszélgetésünk során arra is kitértünk, hogy míg régebben a Kolozsvári CFR-t „bozgorozták” korábbi magyar tulajdonosi háttere matt, a székelyföldi labdarúgócsapatok megerősödése manapság új löketet adott a lelátói magyarellenességnek. Közép-, illetve hosszabb távon milyen hatással lehet a román közbeszédre az immár a nemzetközi porondon is Romániát képviselő Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, illetve a másodosztályban szintén élvonalbeli szereplést kiharcolni akaró – idén erről lemaradó – Csíkszeredai FK hangsúlyos jelenléte a romániai fociban? – tettük fel a kérdést. Hozzátéve: a többség ezáltal lassan megszokhatja, hogy magyarul is beszélnek, szurkolnak, énekelnek, valóban magyarok is élnek Romániában, vagy csak a gyűlölet fokozására alkalmas a foci reflektorfényébe kerülés?

„Igen, ez kétségtelenül igaz, egyetértek, optimizmusra is okunk van.

és hozzájárulnak, hogy mindazt, ami az erdélyi magyarság számára fontos (közösség, nyelv, jog), fokozatosan beépüljön a román többség kollektív tudatába” – állapította meg a Krónikának Péter László kolozsvári sportszociológus, egyetemi oktató.

Összeverekedtek egymással és a magyarokat gyalázták a román szurkolók válogatottjuk Andorra elleni meccsén

Újfent kiviselték magukat a román labdarúgó-válogatott szurkolótábora botrányos megnyilvánulásairól elhíresült kemény magjának tagjai, akik Andorrában összeverekedtek egymással, ugyanakkor a magyarokat és Magyarországot szidalmazták.