A Steauának sem kegyelmeztek

Hét forduló után úgy tűnik, hogy idén a Pandurii játssza el a Galaci Oţelul tavalyi szerepét a labdarúgó Liga 1-ben: a Târgu Jiu-i csapat a Steaua idegenbeli legyőzésével már a második helyre jött fel a táblázaton.

Hírösszefoglaló

2011. szeptember 20., 08:412011. szeptember 20., 08:41

A hazai bajnoki meccseit továbbra is Ploieşti-en rendező bukaresti csapat hiába szerzett gyorsan vezetést, a huszadik percben már gól- és emberhátrányban is volt, Latovlevici kiállítása nyomán. A piros-kékek a félidő végére a bokasérülést szenvedő Tătăruşanut is elvesztették (a válogatott kapus legalább egy hónapig nem léphet pályára), a végjáték pedig a további kiállításokról szólt: előbb a Băcilă lábát eltörő steauás Gardoş, majd a Pandurii kapitánya és edzője, Pintilii, illetve Petre Grigoraş kapott piros lapot Kovács Istvántól. 
A szezon első fővárosi rangadóján gól nélküli döntetlent játszott a Dinamo és a Rapid, a mérkőzés legemlékezetesebb jelenete a hazai szurkolókhoz köthető: a meccs legelején petárdákat és fáklyákat dobáltak a játéktérre, ezért a csendőrség kiürítette a piros-fehér kemény mag szektorát. A pályán viszont a kapuk alig forogtak veszélyben, így a szezont öt győzelemmel kezdő Dinamo az utóbbi két hétben már csak egy pontot szerzett, de még mindig vezeti a táblázatot.

Liga 1., 7. forduló: Steaua–Pandurii Tg. Jiu 1-2 (Rusescu 3., illetve Voiculeţ 8., Pintilii 19. – 11-esből), Dinamo–Rapid 0-0. A Marosvásárhelyi FCM–Kolozsvári U és a Kolozsvári CFR–FC Vaslui mérkőzések lapzárta után értek véget. Az élmezőny: 1. Dinamo 16 pont, 2. Pandurii 14 (12-6), 3. Rapid 14 (9-4), 4. CFR 12, 5. U 11 (8-5), 6. Astra 11 (7-6).

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 25., vasárnap

Vízilabda: ki-ki meccsen dönti el a bajnoki cím sorsát a Nagyváradi VSK és a Steaua

Egyenlített a Nagyváradi VSK a román vízilabda-bajnokság döntőjében a címvédő Steaua ellen, így a bajnoki cím sorsa a május 31-ei ötödik mérkőzésen dől el.

Vízilabda: ki-ki meccsen dönti el a bajnoki cím sorsát a Nagyváradi VSK és a Steaua
2025. május 22., csütörtök

Három vb-rendezési pályázatot nyújtott be a jégkorongszövetség

A 2026-os női, illetve férfi korosztályos világbajnokságok közül háromra nyújtott be rendezési pályázatot a Román Jégkorongszövetség (FRHG) bukaresti, illetve székelyföldi helyszínekkel.

Három vb-rendezési pályázatot nyújtott be a jégkorongszövetség
2025. május 22., csütörtök

Diószegi László: két út áll a Sepsi OSK előtt

Sok játékosban csalódott Diószegi László, a román labdarúgó élvonaltól búcsúzó Sepsi OSK elnöke.

Diószegi László: két út áll a Sepsi OSK előtt
2025. május 20., kedd

Bajnok lett az Erdélyből áttelepült úszó, de még nem képviselheti Magyarországot az Eb-n

Egy-egy arany- és ezüstérmet nyert a magyar utánpótláskorú úszók országos bajnokságán az Erdélyből áttelepült Nagy Nándor, de júniusban még nem képviselheti Magyarországot a korosztályos Euróba-bajnokságon.

Bajnok lett az Erdélyből áttelepült úszó, de még nem képviselheti Magyarországot az Eb-n
2025. május 20., kedd

Újoncok a magyar labdarúgó-válogatott keretében

Az egyformán újonc Csongvai Áron és Vitális Milán is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely a júniusi barátságos mérkőzésekre készül.

Újoncok a magyar labdarúgó-válogatott keretében
2025. május 19., hétfő

Elköszönt a nemzeti csapattól Gulácsi Péter, a magyar válogatott kapusa

Hétfő délben bejelentette visszavonulását a magyar labdarúgó-válogatottból Gulácsi Péter, a nemzeti csapat elsőszámú kapusa. A 35 éves hálóőr a legutóbbi a közösségi oldalára feltöltött videóban jelentette be döntését.

Elköszönt a nemzeti csapattól Gulácsi Péter, a magyar válogatott kapusa
2025. május 19., hétfő

Diószegi László a Sepsi OSK kiesése után: a csapat nem volt méltó a szurkolótáborához

Vasárnapi vereségével a Sepsi OSK búcsúzott a román labdarúgó-bajnokság élvonalától, nyolc évvel azután, hogy – a nulláról építkezve – feljutott a legjobbak közé, s ez idő alatt két-két Román Kupa-, illetve Szuperkupa-győzelmet aratott.

Diószegi László a Sepsi OSK kiesése után: a csapat nem volt méltó a szurkolótáborához
2025. május 17., szombat

Dúsgazdag sportolók: Ronaldo tovább hizlalta bevételeit, nincs nő a top 50-ben

Cristiano Ronaldo portugál futballsztár harmadik egymást követő évben, és pályafutása során ötödik alkalommal vezeti a világ legjobban fizetett sportolóinak Forbes-listáját. A top 50-ben nincs nő.

Dúsgazdag sportolók: Ronaldo tovább hizlalta bevételeit, nincs nő a top 50-ben
2025. május 12., hétfő

Kovács István vezeti az idei BL-döntőt

A nagykárolyi Kovács Istvánra bízták az idei Bajnokok Ligája döntőjének vezetését – jelentette be hivatalos felületein a Román Labdarúgó-szövetség. Kovácsnak négy éven belül ez lesz a harmadik európai kupadöntője.

Kovács István vezeti az idei BL-döntőt
Kovács István vezeti az idei BL-döntőt
2025. május 12., hétfő

Kovács István vezeti az idei BL-döntőt

2025. május 11., vasárnap

Vízilabda: döntőbe jutott a Nagyváradi VSK a román bajnokságban

Másodszor is legyőzte a Nagyváradi VSK a bukaresti Dinamo együttesét a román vízilabda-bajnokság elődöntőjében, ezzel bejutott a Szuperliga fináléjába. A bajnoki döntőben a címvédő Steaua ellen küzdenek meg Vancsik Leventéék a vízilabda-trófeáért.

Vízilabda: döntőbe jutott a Nagyváradi VSK a román bajnokságban