A Sepsi OSK-ból vezethet vissza az út a magyar válogatottba a Szentgyörgyre boldogan igazoló Kecskés Ákos számára

Krónika 2023. szeptember 02., 15:20 utolsó módosítás: 2023. szeptember 02., 15:32

A hatszoros magyar válogatott Kecskés Ákos a Sepsi OSK labdarúgócsapatához igazolt. A 27 éves középhátvéd és a nemzetközi porondtól a Konferencia Liga csoportkörének kapujában búcsúzó háromszéki klub közötti szerződés három idényre szól. Kecskés boldogan érkezett a Román Kupa címvédőjéhez: voltak más lehetőségei, Magyarországról és külföldről is, de sokat nyomott a latban, hogy új csapattársa, a szintén korábbi magyar válogatott Varga Roland nagyon jókat mondott a székelyföldi csapatról. Ahonnan úgy véli, ha minden jól alakul, lehet számára visszaút a magyar nemzeti tizenegybe is.

A Sepsi OSK-ból vezethet vissza az út a magyar válogatottba a Szentgyörgyre boldogan igazoló Kecskés Ákos számára
galéria
Nagyok között. Kecskés Ákos (jobbra) és Harry Kane a világbajnoki selejtezõkben játszott Magyarország–Anglia mérkőzésen a Puskás Arénában 2021. szeptember 2-án Fotó: MTI/Illyés Tibor

A hódmezővásárhelyi születésű Kecskés a szegedi utánpótlásból előbb az olasz Atalantához került, majd futballozott az Újpest FC, a lengyel Termalica Nieciecza és Korona Kielce, a svájci FC Lugano, az orosz Nyizsnyij Novgorod, illetve legutóbb az osztrák LASK Linz együttesében. A linzieknél csupán nyolc mérkőzésen játszott, tétmérkőzésen legutóbb februárban kapott lehetőséget.

A sepsiszentgyörgyi csapatból a szintén magyarországi középhátvéd, Tamás Márk nyáron az azeri Neftci Bakuhoz igazolt, a csatár Varga Roland viszont maradt, és a Konferencia Liga selejtezőjében már négy gólt szerzett a mostani szezonban.

Kecskés az M1 aktuális csatornán elmondta, boldogan érkezett a Román Kupa címvédőjéhez, mert rengeteget egyeztetett a klubvezetőkkel, illetve beszélt Vargával és a vezetőedzővel is, és úgy érezte, igazán akarják a leigazolását.

Az MTI szerint hozzátette, voltak más lehetőségei, Magyarországról és külföldről is, de Varga Roland nagyon jókat mondott a csapatról, amelynek követte az eredményeit, és nagyon sajnálja, hogy nem sikerült a csoportkörbe jutás a Konferencia Ligában. A hátvéd leszögezte, ki akarja tölteni három évre szóló szerződését, és mindent megtesz, hogy új csapata minél előrébb végezzen a tabellán, illetve sikerüljön a címvédés a kupában.

Kecskés úgy fogalmazott, ez új lehetőség, hogy visszanyerje a saját ritmusát, de először a csapatnak kell jól teljesítenie, illetve neki ott kell lennie a pályán, és ha a kettő együtt sikeres lesz, akkor lehet számára visszaút a válogatottba is.

A hátvéd – akit korábban a Fehérvár FC is megkörnyékezett – 2020 novemberében mutatkozott be a magyar válogatottban, a Szerbia elleni hazai, 1-1-gyel zárult Nemzetek Ligája-mérkőzésen. Emlékezetesek számára a 2022-es katari világbajnokság selejtezőiben Anglia ellen játszott mérkőzések is, a hazai 0-4-gyel és az idegenbeli 1-1-gyel végződött találkozókat egyaránt végigjátszotta a szigetország sztárjátékosai ellen. Legutóbb – hatodik alkalommal – 2022 márciusában léptt pályára címeres mezben, amikor csereként állt be Belfastban az Észak-Írország ellen 1-0-ra megnyert barátságos találkozón.

Kecskés Ákost hivatalosan is bejelentették Sepsiszentgyörgyön Fotó: Sepsi OSK Facebook-oldala

Amint arról beszámoltunk, a Román Kupa-specialistává vált sepsiszentgyörgyiek – a trófea ismételt begyűjtésének hála – a nemzetközi porondon bebizonyították, évről évre előrébb tudnak jutni: idén a romániai csapatok közül a legközelebb álltak a csoportkörhöz.

Mégpedig úgy, hogy az erősebbnek tartott norvég Bodø/Glimt ellen hazai pályán jegyzett 2-2 után csütörtökön idegenben hamar kétgólos hátrányba kerültek, de innen is felálltak: kiegyenlítettek, így hosszabbításra mentették a párharcot a Konferencia Liga rájátszásában. Az igazi bravúrt viszont nem sikerült megvalósítaniuk, a skandinávok a 100. percben büntetőből szerzett találatukkal eldöntötték a továbbjutás kérdését.

Nem véletlen, hogy a háromszékiek, de mások szerint is emelt fővel térhettek haza. A mérkőzést követően a Sepsi OSK elnöke, Diószegi László a Székely Sport beszámolója szerint közölte, egyenlők voltak a Bodø/Glimttel, amely nagyon jó együttes, „ezt lássuk be”.

Nem hiszem, hogy bármelyik romániai csapat jobban teljesített volna nálunk. Bementem a játékosaink öltözőjébe, és egyetlen mondatot mondtam: büszke vagyok rátok!

Azt hiszem, emelt fővel távozhatunk innen, le a kalappal előttük. 120 percig küzdöttek, és talán eljuthattunk volna a büntetőkig, ha nem kapják meg azt a tizenegyest” – nyilatkozta a Digi Sportnak.

Ettől függetlenül Románia azzal marad, hogy egyetlen csapat sincs az európai kupasorozatok csoportkörében (a Sepsi OSK-nál jobban jegyzett klubok, a bajnok Farul vagy az FCSB és a Kolozsvári CFR a háromszékieknél simábban búcsúztak), amely „az igazi foci” kezdetét jelenti. Ráadásul növeli a frusztrációt, hogy az UEFA-együtthatók szerint összeállított top 30-as rangsorra tekintve a 23. helyezett Románia az egyetlen ország, amelynek képviselői mind elvéreztek a selejtezőkben (jobban mondva a 26. Oroszországnak sincs csapata a csoportkörökben, de klubjai köztudottan ki vannak zárva a kontinentális küzdelmekből).

Eközben például Ciprus (24. ország a koefficiensek szerint), Bulgária (27.), Szlovákia (28.), Azerbajdzsán (29.), a Moldovai Köztársaság (30.), Szlovénia (31.), Koszovó (33.), Kazahsztán (34.), a Feröer-szigetek (39.) vagy Bosznia-Hercegovina (41.) is képviselteti magát a csoportkörökben.

Varga Roland (középen) sok jót mesélt a Sepsi OSK-ról Fotó: Facebook/Sepsi OSK

De az élet megy tovább a romániai fociban: jelenleg a Szuperliga alapszakaszának 8. fordulója zajlik, melynek keretében a Sepsi OSK hétfőn 21 óra 30 perctől az Aradi UTA csapatát fogadja. „Most a bajnokságra és a Román Kupára kell koncentrálnunk. A következő, UTA elleni mérkőzésre fizikailag fel kell épülnünk” – nyilatkozta mindjárt az európai búcsú után Liviu Ciobotariu vezetőedző, aki egyébként szintén nagyon büszke volt tanítványai nemzetközi produkciójára.

Az eddig csupán öt bajnoki mérkőzést lejátszó Sepsi OSK egyelőre veretlen a bajnokságban, viszont csupán két győzelmet és három döntetlent jegyzett, azaz 9 pontot gyűjtött.

Hétfői ellenfelük gyengébben áll – hat meccs alatt 7 pontot szereztek az aradiak –, viszont legutóbb az addig hibátlan teljesítménnyel bajnoki listavezető FCSB legyőzésével „magukhoz tértek”, csütörtökön pedig a Román Kupa csoportkörébe jutottak a másodosztályos Újszentes 1-0 arányú legyőzésével. A Sepsi OSK a csoportkörben kapcsolódik be a kupaküzdelmekbe, a csoportbeosztásokat szerdán sorsolják.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport