Fotó: MJSZ/Vörös Dávid
Bóta Márton, a magyar férfi jégkorong-válogatott sajtófőnöke csütörtök este cáfolta azokat a sajtóhíreket, melyek szerint a bolzanói divízió I/A-világbajnokság hátralévő két mérkőzésén nem Don MacAdam látja el a szövetségi kapitányi teendőket.
2024. május 02., 21:312024. május 02., 21:31
2024. május 02., 22:032024. május 02., 22:03
„A magyar férfi jégkorong-válogatottat továbbra is Don MacAdam szövetségi kapitány irányítja, közösen a két másodedzővel, Szilassy Zoltánnal és Kiss Dáviddal az eddig felosztott szerepek szerint. Az edzői stáb és a játékosok most együttesen azért küzdenek és kizárólag arra fókuszálnak, hogy a következő két mérkőzést sikerrel vegye a csapat a világbajnokságon” – áll a szövetség (MJSZ) közleményében, amelyet azok után fogalmaztak meg, hogy
A válogatott két győzelemmel kezdte a bolzanói tornát, azonban szerdán 2-1-re kikapott az addig pont nélküli Románia csapatától. Ezt követően a csatár Galló Vilmos élő televíziós interjúban bohócnak nevezte MacAdamet, akit élesen kritizált is. Több más játékos is jelezte, hogy nem optimális az öltözői légkör.
Az MJSZ profi sportemberhez méltatlannak nevezte Galló megnyilvánulását, a játékos pedig nyilvánosan bocsánatot kért a történtekért. Erdély Csanád csapatkapitány jelezte, hogy az esetet megbeszélték, az ügyet lezárták, és a válogatott ugyanolyan egységes, mint korábban volt.
A 73 éves kanadai szakvezető első, igazi tétre menő tornája magyar szövetségi kapitányként a februári, budapesti olimpiai selejtező volt, amelyen a csapat a pályán nem harcolta ki a továbbjutást, mert kikapott Japántól. Azonban a fehéroroszok utólagos kizárása miatt a magyarok a nyár végén mégis folytathatják az ötkarikás kvalifikációs sorozatot Pozsonyban.
A válogatott pénteken a házigazda olaszokkal, a szombati záráson pedig a szlovénokkal találkozik. A kiegyenlített mezőnyre jellemző, hogy három forduló után már nyeretlen és veretlen csapat sincs. Így aztán a hatpontos és a szlovénokkal együtt éllovas magyarok még ki is eshetnek a divízió I/B-be, viszont az olaszok elleni győzelemmel akár már pénteken vissza is juthatnak a 16-os elitbe. Két fordulóval, azaz hat mérkőzéssel a vége előtt csak annyi jelenthető ki, hogy van olyan forgatókönyv, miszerint feljutást érhet a házigazda elleni siker – például ha a szlovénok legyőzik Japánt, a Koreai Köztársaság-Románia találkozó pedig ráadásban ér véget –, de az is lehet, hogy a szlovénokat is le kell győzni ehhez a szombaton, illetve két vereség esetén alakulhat úgy a többi mérkőzés, hogy az magyar búcsút eredményez.
A pénteki ellenfél nem ismeretlen. Múlt kedden Meranóban felkészülési összecsapáson a magyarok úgy nyertek 6-5-re, hogy vezettek már 6-2-re is. A házigazda alanyi jogon résztvevője a 2026-os milánói-cortinai téli olimpiának, erre szeretnék „felfuttatni” a csapatot, és nem titkoltan Bolzanóban fel akarnak jutni az élvonalba. Ha ez nem sikerülne, akkor a szakmai stábot lecserélik. A nyomással egyelőre nem tud mit kezdeni az olasz válogatott, a románok 6-1-es legyőzését követően pontot veszített Japánnal szemben a 4-3-as hosszabbításos sikerrel, majd szerdán 2-0-ra kikapott Szlovéniától. Így aztán a cél elérése miatt az olaszoknak muszáj legyőzniük pénteken a magyarokat. Az örökmérlegben 18 magyar és 23 olasz siker mellett szerepel 7 döntetlen. A legutóbbi tétmérkőzést 2021. augusztus 29-én vívták a felek, a rigai olimpiai selejtezőben 2-1-es magyar diadal született, míg vb-n, a divízió I/A-ban, 2018. április 23-án Budapesten 3-2-re győzött a magyar válogatott.
A szlovénokkal szemben egészen borzalmas a magyar mérleg téthelyzetben: mind a 11 vb-meccset a rivális nyerte, ezeken 56 gólt ütött és csak 13-at kapott. Két éve Ljubljanában – amikor mindkét együttes feljutott az elitbe – 5-1-re nyertek a hazaiak. Bolzanóban viszont több meghatározó játékosuk hiányzik, Dél-Korea 4-2-re győzött ellenük, azonban a románok elleni 6-1-es és az olaszokkal szembeni 2-0-s diadallal jelezték feljutási szándékukat.
Közösségi oldalán, a nyilvánosság előtt kért bocsánatot Galló Vilmos, a magyar jégkorong-válogatott csatára csütörtökön, amiért előző nap bohócnak nevezte Don MacAdam szövetségi kapitányt.
Galló Vilmosnak a szövetségi kapitányra tett nyilatkozata profi sportemberhez méltatlan volt a Magyar Jégkorong Szövetség szerint: a csatár bohócnak nevezte Don MacAdamet a románok elleni vereség után a bolzanói divízió I/A-világbajnokságon.
Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.
Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr
Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.
A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.
Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.
Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.
A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.
A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.
A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.
szóljon hozzá!