A Fradi feröeri csapat ellen kezd a BL-selejtezőben, a Farul a Sheriffel csatázik

•  Fotó: UEFA

Fotó: UEFA

A feröeri KÍ Klaksvík lesz a magyar aranyérmes Ferencváros ellenfele a labdarúgó-Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójában, míg a román pontvadászatot megnyerő Konstancai Farul a moldovai Sheriff Tiraszpollal került szembe.

Krónika

2023. június 20., 15:302023. június 20., 15:30

2023. június 20., 15:472023. június 20., 15:47

A svájci Nyonban megtartott keddi sorsoláson elhangzott, hogy a magyar bajnoki címvédő idegenben kezdi a párharcot július 11-én vagy 12-én. A hazai visszavágóra a következő héten kerül sor. Eközben Gheorghe Hagi együttese otthon lép először pályára. A selejtező második fordulójának sorsolását szerdán rendezik.

A KÍ Klaksvík korábban négy mérkőzést játszott magyar ellenféllel, mindannyiszor az Újpesttel az UEFA Kupában. 1997-ben 6-0-ra, majd 3-2-re nyert a magyar együttes, 2002-ben 2-2-es döntetlen, majd 1-0-s újpesti siker született.

A Moldovai Köztársaság bajnokságának legutóbbi hat kiírását megnyerő Sheriff Tiraszpol a BL 2021-2022-es idényében csoportkörös volt, ahol – a sorozat történetének egyik legnagyobb meglepetését szolgáltatva –idegenben 2-1-re legyőzte a Real Madridot.

Tavaly a selejtezőkből az Európa-ligába került át, a csoportkört a harmadik helyen zárta, a Konferencia Ligában pedig a Nice állította meg őket a nyolcaddöntőben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 01., péntek

Vizes vb: Kós Hubert Európa-csúccsal világbajnok 200 méter háton

Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méteres hátúszásban a szingapúri vizes világbajnokságon pénteken.

Vizes vb: Kós Hubert Európa-csúccsal világbajnok 200 méter háton
2025. július 31., csütörtök

Európai futball: az egyik kolozsvári csapatnak sikerült, a másiknak nem

A svájci Luganó legyőzésével a Kolozsvári CFR továbbjutott a labdarúgó-Európa-liga selejtezőiben. Ugyanez nem sikerült a Konferencia-ligában a másik kolozsvári csapatnak, az Universitateának.

Európai futball: az egyik kolozsvári csapatnak sikerült, a másiknak nem
2025. július 31., csütörtök

Jubileumi Forma-1-es Magyar Nagydíj a megújult Hungaroringen

Szombat és vasárnap kerül sor a jubileumi, 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjra a Hungaroringen, amely jelentős felújítás után modernizált külsővel és impozáns körülmények között várja a száguldó cirkusz mezőnyének tagjait, valamint a szurkolókat is.

Jubileumi Forma-1-es Magyar Nagydíj a megújult Hungaroringen
2025. július 31., csütörtök

Futballkincses város: két kolozsvári csapat küzd „otthon” az európai továbbjutásért

Történelmi futballnapra ébredt Kolozsvár, hiszen két legkedveltebb focicsapata egyszerre játszik „hazai” pályán a továbbjutásért nemzetközi porondon.

Futballkincses város: két kolozsvári csapat küzd „otthon” az európai továbbjutásért
2025. július 31., csütörtök

Popovici megszerezte második aranyát, Kós Hubert bronzérmes a világbajnokságon

Kós Hubert bronzérmet nyert 200 méteres vegyesúszásban a szingapúri világbajnokság csütörtöki versenynapján. Nem sokkal utána David Popovici megszerezte második aranyérmét a tornán.

Popovici megszerezte második aranyát, Kós Hubert bronzérmes a világbajnokságon
2025. július 31., csütörtök

BL-selejtező: Nyögvenyelősen, de legyőzte örmény ellenfelét a Ferencváros, az FCSB-t észak-macedón ellenfél ejtette ki

A magyar bajnok Ferencváros hazai pályán 4-3-ra legyőzte az örmény Noah együttesét a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulós párharcának szerdai visszavágóján, így kettős győzelemmel, 6-4-es összesítéssel jutott tovább.

BL-selejtező: Nyögvenyelősen, de legyőzte örmény ellenfelét a Ferencváros, az FCSB-t észak-macedón ellenfél ejtette ki
2025. július 30., szerda

Ezüstérmesek a férfi párbajtőrözők, bronzérmet szereztek a női kardvívók a világbajnokságon

A magyar férfi párbajtőrcsapat ezüst-, míg a női kardcsapat bronzérmet nyert szerdán a tbiliszi vívó-világbajnokságon.

Ezüstérmesek a férfi párbajtőrözők, bronzérmet szereztek a női kardvívók a világbajnokságon
2025. július 30., szerda

Pókcsípés miatt a medence helyett kórházba került az úszó vb-n a magyar válogatott marosvásárhelyi tagja

Pókcsípés miatt nem tudott medencébe szállni a szingapúri vizes világbajnokságon Fángli Henrietta.

Pókcsípés miatt a medence helyett kórházba került az úszó vb-n a magyar válogatott marosvásárhelyi tagja
2025. július 29., kedd

David Popovici világbajnoki aranyat úszott 200 gyorson

Aranyérmet szerzett David Popovici 200 méter gyorsúszásban kedden a szingapúri vizes világbajnokságon.

David Popovici világbajnoki aranyat úszott 200 gyorson
2025. július 28., hétfő

Magyar ezüst, román bronz született a vívó-világbajnokságon

Ezüstérmes lett a magyar férfi kardcsapat a tbiliszi vívó-világbajnokságon. A fiatal román csapat tagjai a dobogó harmadik fokára álltak fel a tornán.

Magyar ezüst, román bronz született a vívó-világbajnokságon