• Egyenlõtlen erdélyi párharc a Román Kupában

• Labdarúgás Balogh Levente • Kilencven percen keresztül tulajdonképpen semmit sem tett, csupán lõtt négy gólt, és ezzel biztosította továbbjutását a tizenhat közé a Liga 1-ben szereplõ Kolozsvári CFR együttese a harmadosztályos Szatmárnémeti Someºul ellen a Román Kupa legjobb harminckét csapata között. A semleges pályán, Nagyváradon játszott mérkõzésen már az elején megmutatkozott a klassziskülönbség a két együttes között, a kolozsvári játékosok gond nélkül uralták a játékot. A vasutasfölény a 11. percben ért góllá, ekkor José szöglete után Chihaia bólintotta a labdát a hálóba. Nem sokkal késõbb Coroian hagyott ki óriási helyzetet, majd a CFR úgy döntött, részérõl a félidõ végéig befejezettnek tekinti az ügyet, és a hátralévõ idõben csupán a labdatartásra koncentrált. A szatmáriak egyetlen helyzetüket szabadrúgásból értékesíthették volna, de Þurcaº kapus a helyén volt. Nem sokat változott a játék képe a második félidõben sem, a szatmáriak valószínûleg már a Liga 3-ban is játszottak izgalmasabb derbiket, a CFR pedig mintha még félgõzzel sem hajtott volna. Huszonöt perccel a vége elõtt aztán a vasutasok úgy döntöttek, a végeredménynek mégiscsak tükröznie kell a kétosztálynyi különbséget, így aztán elõbb Mojica, majd Chihaia és egy harmincméteres bombával Oliveira – a lövést Coman kapus védte be a hálóba – révén is bevették a szatmári kaput, beállítva ezzel a végeredményt. Román Kupa, a 16 közé jutásért: Szatmárnémeti Someºul–Kolozsvári CFR 0-4 (Chihaia 11., 75., Mojica 65., Oliveira 79.). További eredmények: Konstancai Farul–Buzãui Gloria 4-1, FC Naþional–Bákói FCM 2-1, Urziceni-i Unirea–Bukaresti Juventus 2-1 (hosszabbítás után), Tg. Jiu-i Pandurii–Petrozsényi Jiul 0-0 (büntetõkkel 4-3), Gyulafehérvári Apulum–FC Vaslui 0-0 (büntetõkkel 4-2). A Dinamo–Konstancai Farul II találkozó lapzárta után ért véget, a többi mérkõzést ma rendezik. -----------

Gazda Árpád

2006. október 25., 00:002006. október 25., 00:00


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában