„Sűrűbb” Eb-t akarnak

Beszélgetés Schulek Ágostonnal, az EAA alelnökével Sikeresnek, ugyanakkor kérdésfelvetőnek nyilvánították a Göteborgban nemrég befejeződött atlétikai Európa-bajnokságot. Schulek Ágoston, az európai szövetség (EAA) magyar alelnöke szerint soha ennyire élesen nem merült fel a kontinensbajnokság periodicitásának négy évről két évre való „sűrítése”.

2006. augusztus 23., 00:002006. augusztus 23., 00:00

Atlétika
� Mivel támasztja alá a sikeres minősítést?
� A remek, kiegyensúlyozott versenyekkel, a hatalmas helyszíni és televíziós nézettséggel, de leginkább azzal, hogy az Eb első két napján valamennyi göteborgi szerver lefagyott a hatalmas világhálós érdeklődés nyomán.
� A kontinensbajnokságok rendszere megváltoztatásának ötlete is ennek nyomán pattant ki?
� Nem, ez az elképzelés már régóta létezik, váltakozó intenzitással tárgyalunk róla, de most újra az érdeklődés előterébe került. A hosszú vajúdás elsősorban annak a számlájára írandó, hogy a sűrítés ma már igen sok akadályba ütközik.
� Milyen akadályokba?
� Elsősorban azzal van gondunk, hogy az ideális időpontok már foglaltak. Páratlan években ugyanis az atlétikai világbajnokságot, párosokban pedig olimpiát, mellette pedig labdarúgó-világ vagy Európa-bajnokságot rendeznek. Igazából egyikkel sem lenne tanácsos versenyezni, de ha lépni akarunk, akkor ez elkerülhetetlen.
� Mi elől lehet a legkisebb veszteséggel kitérni?
� Az atlétikai világbajnokságokkal egy évben rendezni Eb-t őrültség lenne, ez esetben az az ötlet merült fel, hogy költözzenek a vb-k páros évre, a páratlan években pedig a különböző kontinensek egyszerre rendezzék meg a maguk bajnokságát. Ezzel viszont az a gond, hogy igazából csak Európa képes megfelelő pénzügyi hátteret biztosítani a maga versenyének. Leginkább az olimpia évében való megrendezésnek van realitása, egyfajta olimpiai előversenyként kezelve az Eb-t.
� Nem vezethet ez oda, hogy lesz igazi, és lesz �másodosztályú� Eb?
� Ez a perspektíva az EAA-ban is sok embert zavar, de más sportágakban van rá példa. Itt elsősorban egyfajta tudati gátat kell átszakítani, s akkor a többi már megoldható. Az ugyanis kétségtelen, hogy az európai atlétikának szüksége van a sűrűbb megméretésre a sikerélmény nagyobb valószínűségével.
� Néhány éve az EAA egyértelműen lemaradni látszott a nemzetközi szövetséggel való versenyfutásban. Hogy áll ma az IAAF-fel vívott meccs?
� Nincs szó tényleges meccsről, sokkal inkább arról, hogy a túlnyomórészt Európából származó szponzori pénzekből melyik szövetség képes nagyobb mértékben részesülni. Az EAA Eb-nyereségének 85 százalékát visszaosztja az országos szövetségekre, ami elvi síkon különbözik az IAAF politikájától, amely inkább az egyént, a versenyzőt díjazza. A göteborgi bajnokság nézettségi mutatói után elképzelhető, hogy a szponzorok figyelme inkább a kontinensbajnokságok felé fordul, s ha így lesz, az a mi ázsiónkat is növeli. Annyi már biztosnak látszik, hogy az idén megújítandó támogatói szerződéseink ügyében nagyban erősödtek a tárgyalási pozícióink.
� Mikorra várható döntés az �Eb-tömörítés� ügyében?
� Lényegi döntést csak a 2007. áprilisi kongresszus hozhat, az addigi tanácskozások, megbeszélések azonban közelebb vihetnek a megoldáshoz. Az európai atlétika mindenesetre lényegi változások előtt áll, s talán behozhat valamennyit a hátrányából, ami onnan ered, hogy az IAAF vezetői bátran léptek a megfelelő időben.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában