Több jó barát, volt klubtárs, lényegében pedig az angol élvonal, illetve a másod- és harmadosztály csap össze ma az Anglia–Trinidad és Tobago mérkőzésen a B csoport 2. fordulójában.
Elbúcsúzott az élvonalban való szereplés lehetőségétől a Nagyváradi Bihar FC. A három B osztályos csoport második helyezettjeinek részvételével zajló bukaresti osztályozótornán a Brassói Forextől elszenvedett szombati, 2-0-s vereség után a váradiak tegnap a mérkőzést egy félidő alatt eldöntő Urziceni-i Unireától is kikaptak.
F csoport: Brazília–Horvátország 1-0
„Emberére akadt” a brazil válogatott a Horvátország elleni vb-bemutatkozásán: a fantasztikus hangulatú berlini találkozón Prsóék megpróbáltak felnőni a minimális arányú győzelmet arató címvédőhöz.
H csoport: Spanyolország–Ukrajna 4-0
A világbajnoki selejtezőcsoportokból elsőként kijutott Ukrajna, a többi vb-újonccal ellentétben egyértelműen leszerepelt bemutatkozómérkőzésén Spanyolország ellen.
Össznépi öröm a világ másik végén
Ausztrálok ezrei ünnepelték helyi idő szerint keddre virradóra a válogatott 3-1-es sikerét Japán ellen a kontinensnyi ország utcáin a nyugati Perth-től a keleti Sydneyig.
E csoport: Olaszország–Ghána 2-0
A világbajnokság eddigi legiramosabb félidejét hozta az Olaszország–Ghána-találkozó első játékrésze az E csoport hétfő esti találkozóján.
G csoport: Franciaország–Svájc 0-0
Döntetlen. Csakúgy, mint a selejtezőcsoportokban, amikor Franciaország és Svájc 0-0-t és 1-1-et játszott egymás ellen, a világbajnokság G csoportjának első fordulójában a két csapat ismét nem bírt meg egymással.
G csoport: Dél-Korea–Togo 2-1
Csak egy bő félidőn keresztül tudta tartani magát Dél-Korea ellen Togo a G csoport tegnap délutáni találkozóján. Az edzőproblémák miatt is megosztott gárda szerencséjét elvitte csapatkapitányuk rossz becsúszása, és az emberelőny Dick Advocaat ázsiai kü-lönítménye javára fordította az eredményt.
Több klub nehezményezi a bajnoki rendszer utólagos megváltoztatását
A Bukaresti Rapid CFR–Nagyszebeni CSM (32-27) és a Galaci HC Oþelul–Piatra Neamþ-i HCF (34-22) mérkőzésekkel megkezdődött a több klub felháborodását kiváltó brassói osztályozótorna, melyen a női Nemzeti Liga utolsó négy helyezettje közül a két legjobb harcolja ki a bennmaradást.