Legalább heti öt testnevelésórára lenne szükség – Matei Linda kolozsvári tornatanár a gyerekek mozgásszegény életmódjáról

A pedagógus szerint az lenne jó, ha heti 5 órában zajlana az iskolában a testnevelés, korosztálytól és profiltól függetlenül, akárcsak Magyarországon – ahol ezt már megvalósították •  Fotó: Veres Nándor

A pedagógus szerint az lenne jó, ha heti 5 órában zajlana az iskolában a testnevelés, korosztálytól és profiltól függetlenül, akárcsak Magyarországon – ahol ezt már megvalósították

Fotó: Veres Nándor

A test és a szellem közötti harmónia kialakítása talán a legnagyobb kihívás a mai ember számára – fejtette ki a Krónika megkeresésére Matei Linda kolozsvári testneveléstanár, akit a gyerekek mozgásra való neveléséről kérdeztünk. A pedagógus rámutatott, a diákok több mint fele unja az iskolai tanórák többségét, aminek az az oka, hogy a virtuális világ uralma miatt nincs motiváció, nincs figyelem, nincs teljesítmény. Matei Linda szerint szoros kapcsolat áll fenn az iskolai teljesítmény és a mozgás között, a testnevelés iskolai szintű oktatásának legfontosabb célja pedig az, hogy a gyermek megismerkedjen a különböző sportágakkal, -tevékenységekkel, és kialakuljon benne: a testmozgás a mindennapjai része legyen felnőtt korában is.

Kiss Judit

2023. február 10., 09:402023. február 10., 09:40

2023. február 10., 11:202023. február 10., 11:20

Lépten-nyomon azt lehet hallani, tapasztalni, hogy a képernyő, a virtuális világ egyeduralma miatt keveset mozognak a diákgenerációk. Matei Lindát, a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum testneveléstanárát arról kérdeztük, mi a tapasztalata ezzel kapcsolatban és melyik korosztály fogékonyabb a testmozgásra. A gyergyóújfalvi születésű pedagógus immár hat éve tanít a kincses város egyik legtekintélyesebb központi tanintézetében.

Sokkal többet mozogtak gyerekkorukban a mai felnőttek

„Sajnos valóban kevesebbet mozognak a gyerekek manapság, mint mondjuk 10-15 évvel ezelőtt. Ha már csak a saját gyerekkoromra gondolok, amikor még nem voltak okos kütyük, naphosszat az utcán játszottunk a barátaimmal.

Mászkáltunk, amerre csak lehetett, szó szerint árkon-bokron keresztül. Nem tudtuk, mit jelent az a szó, hogy unalom – amit a mai gyerekek egyre gyakrabban használnak” – emlékezett vissza a pedagógus, hozzátéve, ez nagy felkiáltójel kellene hogy legyen.

Matei Linda arra is visszaemlékezett, hogy az ő gyerekkorában ha nem volt már érdekes egy játék, az unatkozás – azaz semmittevés – helyett jöhetett a jól ismert „mondjuk, hogy...” – és kitaláltak valami újat. Ma erre már elég egy gombnyomás: a gyermek viszonylag gyorsan ráun egy játékra és csak annyit kell tennie, hogy letölt egy másikat, aztán még egy másikat és így tovább. „Épp a minap kérdeztem rá egy hatodikos diákomra, aki épp lyukas órán a telefonján játszott, hogy hány játék van a készüléken. Azt felelte, hogy nyolc. Azon gondolkodtam, hogy ha nekem volna ennyi játékom a telefonomon, mire ráunok kettő-háromra, el is felejtem, hogy még mi mást töltöttem le. Mekkora figyelmi kapacitást igényel vajon az ilyesmi és mennyire tudja felvenni a versenyt a való világ a virtuálissal, hogy érdekesebbnek tűnjön?” – tette fel a kérdést a pedagógus. Úgy véli,

nem csoda, hogy a diákok több mint fele unja az iskolai tanórák többségét – a virtuális világ uralma miatt nincs motiváció, nincs figyelem, nincs teljesítmény.

Kérdésünkre Matei Linda azt válaszolta: mindenképp a fiatalabb, elemis generáció a legfogékonyabb a mozgásra. „Nemcsak saját testnevelési óráimon látom ezt, hanem a gyerekektől is hallom, hogy mennyi délutáni aktivitásban vesznek részt: tánc, úszás, gimnasztika, foci, kosár és teniszedzések stb. Az a gyanúm, ennek oka az, hogy őket még nem „fertőzte” meg annyira a digitális világ, mint a nagyobb, 5-8-as vagy középiskolás korosztályt. Természetesen nagy taps jár ezért a szülőknek, akik ezt ellenőrzés alatt, egészséges szinten tartják otthon” – emelte ki a pedagógus.

Arra is kitért, köztudott, hogy szoros kapcsolat áll fenn az iskolai teljesítmény és a mozgás között és ez napi szinten bebizonyosodik számára.

„Szinte minden olyan diákom, akinek motorikusság szempontjából problémái vannak, a tanulmányaiban is nehézségekkel küzd – persze, tisztelet a kivételnek. Összefoglalva pozitívan tekintek a mostani elemi tagozatos gyerekekre, hiszen az ő kezükben gyakrabban látok könyvet, labdát, ugrókötelet, mint telefont. Sajnos ez már nem jellemző az 5-8-as kamasz generációra” – emelte ki Matei Linda.

Az enyhe téli hetekben is rengeteg lehetőség nyílt a mozgásra

Kérdésünkre, hogy mit tehet a testneveléstanár, általában véve a pedagógus, a szülő, hogy mozgásra ösztönözze a gyerekeket, Matei Linda határozottan azt mondta: azt, hogy példát mutat. „Ilyen egyszerű. Sem tanárként, sem szülőként nem várhatom el a gyermektől, hogy ne nyomja a telefonját, ha én sem bírom letenni azt. Nem várhatom el, hogy szabadidejében a gyermek mozgással töltse az idejét, ha én felnőttként a tévé, laptop vagy telefon társaságában töltöm azt” – hívta fel a figyelmet. Mint mondta: az aktivitás, a tevékenység kulcsfontosságú. olyan programok kitalálása, szabadidőbe vagy vakációba való beillesztése, melyek minél több aktívan töltött időről szólnak.

„Nagyon örülök, amikor a gyerekek elmesélik, hogy a vakációban síztek, túráztak, bicikliztek a családdal, fociztak apuval, tornáztak anyuval” – tette hozzá a pedagógus.

Bár most hidegebb van és hó, a tél legnagyobb része eddig enyhe volt, kevés hóval, így talán a kint tartózkodás varázsereje is csökkent idén. A szánkózás, sízés, korcsolyázás, hógolyózás december-januárban hiányzott a gyerekek életéből, akik talán még több időt töltöttek a négy fal között. Kérdésünkre, hogy mit lehet tenni a családban mindennek ellensúlyozására, Matei Linda azt válaszolta: számtalan egyéb aktivitás van a téli sportokon kívül, sőt! „Mivel fázós vagyok és a téli sportokat sem igazán kedvelem, különösen örültem az enyhe időjárásnak. Bátran biciklizhettem vagy szaladhattam anélkül, hogy félnem kellett volna a megfázás vagy a jeges út miatti balesetveszélytől. De ezen kívül a szabadtéri sportpályák nem zártak be.

Matei Linda tornatanár arról beszélt: télen is lehetőség nyílik számtalan mozgásforma gyakorlására •  Fotó: Tamás Zoltán Galéria

Matei Linda tornatanár arról beszélt: télen is lehetőség nyílik számtalan mozgásforma gyakorlására

Fotó: Tamás Zoltán

Attól hogy télen sokáig nem volt hó, még ugyanúgy lehetett olyan sportokat űzni a szabadban, amiket a hó vagy a fagy nem engedett volna: görkorcsolyától elkezdve, a focit, a kosárlabdát, a röplabdát, a tollast, a teniszt – gyakorlatilag mindent a szabadtéri strandoláson kívül.

Ugyanakkor például több beltéri uszodája van Kolozsvárnak, így hát nincs kifogás” – mondta a pedagógus. Hozzátette, minden hozzáállás és akarat kérdése, illetve ha négy fal közé szorultunk, ismét millió tevékenység állhat a rendelkezésünkre, amire a karantén ideje nagyon jól megtanított. Az internet tele van ingyen elérhető, otthon végezhető testedzésekkel/testmozgással minden korosztály számára.

Nem választható el egymástól a testi és lelki nevelés

Matei Linda tornatárként nemcsak a gyerekek testi nevelésére fektet hangsúlyt, de lelki, érzelmi nevelésükre is. Így azt is megkérdeztük, elválasztható-e a lelki és fizikai nevelés egymástól. Az is felmerül, hogy feladata-e mondjuk az osztályfőnöknek, hogy a gyerekek mozgásos életmódjára is hangsúlyt fektessen. A pedagógus szerint kategorikusan nem választható ketté a fizikai nevelés a lelkitől.

„Egyik részünk sem működik a másik nélkül, csakis együtt. A test és a szellem közötti harmónia kialakítása talán a legnagyobb kihívás a mai ember számára. Egyre inkább felismerjük, hogy fizikai betegségeink hátterében lelki problémák húzódnak meg és vice versa.

A pszichoszomatikus testi tünetek már nem annyira ismeretlenek az emberiség számára, épp ezért én úgy gondolom, hogy nagyon sokat nyitottunk afelé, hogy a megfelelő kapukat nyissuk meg az egészségesebb életmód kialakítása irányában” – mondta a pedagógus. Úgy látja, az, hogy mozgásra ösztönözzük és bátorítsuk a gyerekeket, független attól, hogy mi a szakirányunk. A mozgásszegény életmód és az emiatt kialakult, már népbetegségként kategorizált túlsúly mindannyiunkat arra kötelez, hogy ezt valahogyan kézben tartsuk.

„Nyilván testnevelésszakosként picit könnyebb dolgom van osztálynevelőként, hiszen például az osztálykirándulások is nagyrészt a mozgásról és a sportról szólnak. Sőt az osziórák is. Ebben persze az is sokat segít, hogy az osztályom sportos beállítottságú, így külön öröm. De ennek hiányában is mindenképp ajánlom, hogy az osztálytevékenységek minél inkább aktívak és dinamikusak legyenek” – emelte ki.

A gyergyóújfalvi születésű Matei Linda hat éve oktat a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceumban •  Fotó: Martinescu Stefan Galéria

A gyergyóújfalvi születésű Matei Linda hat éve oktat a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceumban

Fotó: Martinescu Stefan

Azt javasolja a pedagógusoknak, hogy a hosszú buszozós kirándulások alkalmával is igyekezzenek korlátozni a telefonhasználatot, helyette énekeljen a társaság, mondjon vicceket, vagy csak beszélgessenek egymással a kirándulók. „Abban hiszek, hogy minden gyerek jó valamiben, még azok is, akik holtig állítják, hogy ők semmilyen sporthoz vagy mozgásformához nem értenek.

Mivel sportpszichológiával is foglalkozom, gyakran nagyobb hangsúlyt fektetek a motivációs beszédekre és a gyerekek érzelmi fejlődésére, mint arra, hogy mondjuk egy adott talajtorna elemet mennyire helyesen képes elvégezni.

Ugyanis az eddigi tapasztalataim azt mutatják, hogy a legapróbb sikerélmények azok, amelyekkel igazán képesek fejlődést elérni” – mutatott rá Matei Linda. Hozzátette, a diákjai tudják, hogy ő jobban értékeli a próbálkozást és az akaratot, mint a kivitelezés helyességét – az önbizalom fejlesztése nagyobb előnyt élvez a munkájában, mint a fizikai képességeké.

Édeskevés a heti 1-2 testnevelés óra

Matei Lindát arra kértük, foglalja össze véleményét az aktuális tornatantervről, meglátása szerint elégségesek, megfelelőek-e a követelmények és mit változtatna, ha rajta múlna. Azt válaszolta, ha szabad kezet kaphatna, rengeteg mindent megváltoztatna, a tantervet rendkívül elavultnak tartja, nem beszélve az órák heti számáról – ami szerinte nevetséges. A testnevelés iskolai szintű oktatásának legfontosabb célja az, hogy a gyermek megismerkedjen a különböző sportágakkal, sporttevékenységekkel, mégpedig olyan szinten, hogy kialakuljon benne: a testmozgás a mindennapjai része legyen felnőtt korában is – támogatva így, hogy alakuljon ki a testi-lelki jóllét, a harmonikus kapcsolatot test és szellem.

A jelenlegi tantervben csupán heti egy-két testnevelés óra szerepel, és ez nagyon kevés •  Fotó: Veres Nándor Galéria

A jelenlegi tantervben csupán heti egy-két testnevelés óra szerepel, és ez nagyon kevés

Fotó: Veres Nándor

„A heti óraszámot tekintve a testmozgás mindennapossá tétele semmiképp nem valósítható meg.

Idézet
A már amúgy is ellustult, képernyőbámuló társadalom mégis hogyan igényelné a mindennapi mozgást, ha egész iskolás korában csak heti 1-2 alkalommal »kellett« ilyesmit csinálnia?

Persze az olyan családok, akik életében nem szokatlan a mindennapos testmozgás, előnyben vannak e téren, minden elismerésem az övék” – fejtette ki Matei Linda. Mint magyarázta, ha rajta múlna, egyértelműen heti 5 óraszámban zajlanának a testnevelés órák korosztálytól és profiltól függetlenül, akárcsak Magyarországon, ahol ezt már megvalósították.

„Természetesen nem mind az 5 óra a szokásos tesióra lenne, mert bevallom, azt én is unnám, nemhogy a gyermek.

Mivel a sport terén rengeteg terület van, a tevékenységeket minél színesebben és kreatívabban alakítanám ki, sportág-specifikusan: például egy óra testnevelés, egy óra labdajáték, egy óra úszás/vízi sport, egy óra küzdősport és egy óra ütős játékok – tenisz, pingpong, tollas, stb. Lehet ezt még színezni és kategorizálni persze. Ha a gyereket mondjuk az 5 kategóriából csak 2 érdekli igazán, akkor azokra járjon heti 5 alkalommal” – fogalmazta meg elképzelését a pedagógus. Mint mondta, abba bele sem mer gondolni, hogy egy ilyen változtatás mennyire felborítaná a mostani rendszert, de véleménye szerint már épp ideje lenne egy nagy reformnak.

korábban írtuk

Ezentúl bárki használhatja az iskolai sportpályákat a tanítási időn kívül
Ezentúl bárki használhatja az iskolai sportpályákat a tanítási időn kívül

Döntő házként elfogadta szerdán a képviselőház azt a tervezetet, amely bárki számára lehetővé teszi, hogy a tanítási időn kívül ingyen vagy térítés ellenében használhassa az iskolai sportpályákat.

korábban írtuk

A távoktatás miatt háttérbe szorult a testedzés
A távoktatás miatt háttérbe szorult a testedzés

A rendszeres testmozgás hosszú távú kimaradása a gyermekek életében ahhoz vezethet, hogy a fiatal generáció talán csak akkor fogja tudatosítani magában az egészséges életmód alapjait, amikor már túl késő lesz – hívta fel a figyelmet megkeresésünkre Matei Linda, a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum testnevel&

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 20., szerda

Közös szolgálat és istenkeresés: kolozsvári magyar papok a Kolozsvári Magyar Napokon

Mindhárom protestáns egyház – református, evangélikus, unitárius – püspöke jelen volt a Szent Mihály-templomban rendezett közös imaalkalmon, amelyet a városért és a magyar közösségért tartottak a Kolozsvári Magyar Napokon.

Közös szolgálat és istenkeresés: kolozsvári magyar papok a Kolozsvári Magyar Napokon
2025. augusztus 20., szerda

Előzetesben az eltűnt 13 éves lány megerőszakolásával gyanúsított Kovászna megyei férfi

Előzetes letartóztatásba került egy 36 éves férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy megerőszakolt egy néhány napja eltűntnek nyilvánított kiskorút – számolt be szerdán a Kovászna megyei rendőrség.

Előzetesben az eltűnt 13 éves lány megerőszakolásával gyanúsított Kovászna megyei férfi
2025. augusztus 20., szerda

Erdélyi szövetkezeti vezetőt és falugazdászt tüntetett ki Nagy István agrárminiszter

Két székelyföldi mezőgazdasági szakember kapott Széchenyi Imre Díjat Nagy István agrárminisztertől Szent István ünnepe alkalmából.

Erdélyi szövetkezeti vezetőt és falugazdászt tüntetett ki Nagy István agrárminiszter
2025. augusztus 20., szerda

Nacsa Lőrinc Kolozsváron: a magyarság semmilyen nyomásra nem mond le Szent István értékeiről

A magyarság nem hasonult meg és semmilyen nyomásra nem mond le Szent István értékeiről, megtartotta a keresztény Magyarországot abban a valójában, amelyben az államalapító király ezer évvel ezelőtt ráhagyta – hangsúlyozta Nacsa Lőrinc Kolozsváron.

Nacsa Lőrinc Kolozsváron: a magyarság semmilyen nyomásra nem mond le Szent István értékeiről
2025. augusztus 20., szerda

Halálos baleset egy erdélyi autópálya-szakaszon

Egy személy életét vesztette szerdán Fehér megyében, az A1-es autópályán, miután egy teherautó elgázolta.

Halálos baleset egy erdélyi autópálya-szakaszon
2025. augusztus 20., szerda

„A nemzet születésnapja minden magyaré” – Az államalapítást ünnepelték Szatmárnémetiben is

A nemzet születésnapja nemcsak az ország ünnepe, hanem minden magyaré – hangoztatta Varga-Bajusz Veronika államtitkár szerdán a szatmárnémeti római katolikus székesegyházban a Partiumi Magyar Napok keretében rendezett augusztus 20-i ünnepségen.

„A nemzet születésnapja minden magyaré” – Az államalapítást ünnepelték Szatmárnémetiben is
2025. augusztus 20., szerda

Eltűnő obeliszkek, megmentett kripták: harc a nemzeti emlékezetért határon innen és túl

A Házsongárd Alapítvány civil kitartása és a budapesti Nemzeti Örökség Intézet intézményi tapasztalata találkozott egy kerekasztal-beszélgetésen, az idei Kolozsvári Magyar Napok keretein belül.

Eltűnő obeliszkek, megmentett kripták: harc a nemzeti emlékezetért határon innen és túl
2025. augusztus 20., szerda

A hóstátiak öröksége: múlt, amely a földben él tovább (VIDEÓ)

A kolozsvári Kétágú-templom tornyában működő Hóstáti Múzeumba látogattunk el a Gazdaszemmel sorozat e heti videós riportjában.

A hóstátiak öröksége: múlt, amely a földben él tovább (VIDEÓ)
2025. augusztus 19., kedd

Van-e logika Donald Trump vonalvezetésében?

Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.

Van-e logika Donald Trump vonalvezetésében?
2025. augusztus 19., kedd

Nem a támogatásokkal magyarázható a külhoni magyarok Fidesz-pártisága

Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.

Nem a támogatásokkal magyarázható a külhoni magyarok Fidesz-pártisága