Elkészült a Himnusz új változata

Ünnepélyes keretek között, a magyar kultúra napján, január 22-én adta át Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója a Himnusz, a Szózat és a székely himnusz új zenei és képi megjelenítését tartalmazó CD-t és DVD-t a magyarországi és a külhoni magyar általános iskolák képviselőinek.

2013. február 04., 19:462013. február 04., 19:46

Az Országházban tartott ünnepi eseményen Böröcz hangsúlyozta: hogy otthon lehessünk a világban, szükség van összetartó kapcsokra, amelyet a kultúra hordoz, a nemzetet pedig a szimbólumok segíthetik abban, hogy közösségét megtarthassa.

„A közmédia majd egy éve látott hozzá ahhoz a munkához, amelynek keretében a nemzeti imádság mellett a Szózatról és a székely himnuszról is új felvételt készített” – mutatott rá Böröcz. Ugyanakkor az új felvételek elkészítésében részt vevő alkotóknak is köszönetet mondott: Rúzsa Magdi énekesnőnek, Oláh Vilmos koncertmesternek, Sárközi Gyula koreográfusnak, Zilahy Tamás rendezőnek, a több mint ötven jeltolmácsnak és a csaknem ezer részt vevő gyermeknek, valamint tanáraiknak.

Az MTVA vezérigazgatója a kép- és hanghordozókat Lélfai Koppánynak, a határon túli magyar iskolákkal kapcsolatot tartó Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vezérigazgatójának, valamint Marekné Pintér Arankának, a magyarországi iskolákat összefogó Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megbízott vezetőjének adta át. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes az eseményen elmondta: a CD valódi nemzetegyesítés, Budapesttől Csíkszeredán át Kassáig szerte a nagyvilágban, a diaszpóra magyarságában ez a himnuszfelvétel fog felcsendülni. Hozzátette: szeretnék, ha a felvételeket a nagykövetségek is megkapnák, hogy az állampolgársági eskütételeken elhangozhasson, ahogy különböző sporteseményeken és az iskolákban is. A kereszténydemokrata politikus szimbolikusnak nevezte az átadás helyszínét, a Parlamentben a Szent Korona mellett. „Ez a magyar történelmi sorsközösség, a magyar megmaradás szimbóluma. Az Országház 2014-től a külhoniakra kiterjesztett szavazatoknak köszönhetően valóban az egyetemes magyarság háza lesz” – hangsúlyozta Semjén.

A Himnusz, a Szózat és a székely himnusz új változatait a közmédia szerves részét képező MR Zenei Együttesek – MR Szimfonikusok, MR Énekkar és MR Gyermekkórus – részvételével készítette az MTVA. A hanghordozón a Himnusz négy változata szerepel: Kölcsey Ferenc versének Erkel Ferenc által megzenésített dallamát az MR Gyermekkórusa, valamint Rúzsa Magdi is előadja, míg két verzió az Erkel Ferenc által megzenésített és Dohnányi Ernő által átdolgozott változatában szerepel. Egy az MR Énekkar és az MR Szimfonikusok előadásában, Vajda Gergely vezényletében, egy pedig ének nélkül, Somos Csaba vezényletében. Vörösmarty Mihály Szózatának Egressy Béni és Dohnányi Ernő által megzenésített változatát az MR Énekkar, gyermekkórus és szimfonikus zenekar együtt adja elő, a Mihalik Kálmán és Csanády György által szerzett székely himnuszt pedig az MR Énekkar énekli és az MR Szimfonikusok játssza. 

 

 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei