2011. március 18., 09:582011. március 18., 09:58
A dolgozószobában jó ómennek tűnt, hogy tárgyalásunk alatt végig klasszikus dallamok szóltak, s zeneszerető vendéglátónk büszkén mutatta meg Liszt Ferenc 1847-es isztambuli koncertjének a falán függő bekeretezett programját. A nagy magyar zeneszerző és zongoraművész a török fővárosban Bellini, Donizetti átiratai mellett Schubert- és Chopin-darabot is játszott, s hazájáról is megemlékezett a Melodies Hongroises című összeállításával. A „hírneves zenész” által elvetett mag jó talajba hullott, erről magam is meggyőződhettem Rüya Taner török zongoraművésznő koncertjén. Az észak-ciprusi származású, rokonszenves és jól felkészült művész a napokban népes közönség előtt mutatkozott be a budapesti Ipaművészeti Múzeumban, s vérbeli Liszt-interpretátornak bizonyult. Nem volt véletlen a műsor programja sem: egyrészt a Liszt-évből fakadt, másrészt a nagykövetnek a magyar zeneszerző iránt érzett tisztelete motiválhatta a választást.
Tehát a törökök számára sokat jelent a magyar zene. Vajon ez az érdeklődés kölcsönös? A kérdésre némi töprengés után sem adhatunk megnyugtató választ. A török zenéről általában elég felületes ismereteink vannak, pedig a magyar, a csángó zenében, a szomszéd népek zenéjében is mind a mai napig fellelhetők motívumai. Számos hangszerünk, a töröksíp, vagy a koboz is a százötven éves együttlétre emlékeztetnek minket. A klasszikus zenében is reneszánszukat élték a török motívumok, minden magára adó zenész letett egy keleties tárgyú zeneművet vagy operát. A teljesség igénye nélkül említhetjük Rossini A török Itáliában, Mozart Szöktetés a szerájból című operáit, Mozart, Beethoven, Felix Mendelssohn-Bartholdy, Liszt török indulóját. Mi magyarok is hamar elfeledtük a megpróbáltatásokat, Huszka Jenő Gül baba című operettjében már csak a szépre emlékeztünk.
A török zene pedig ennél jóval gazdagabb, e kincsestárat a magyar közönség az 1980-as években a Hungaroton kiadványaiból ismerhette meg. A régi zenét a Kecskés együttes tolmácsolásában hallgathatta, az összeállításban magyar, olasz, török művek széles palettáját tárták az érdeklődők elé. A 20. századi török zenéből Cemal Reşit Rey, Ulvi Cemal Erkin, Ahmet Adnan Saygun zeneszerzők nevével találkozhatott a különleges művészetek iránt érdeklődő, s a művek hiteles előadásában olyan neves művészek segítettek, mint Cem Mansur vagy Hikmet Şimşek. Saygun munkássága külön figyelmet érdemel, a tehetséges zenészt a fiatal Török Köztársaság vezetői Párizsba küldték tanulni, ahol d’Indy irányításával vált igazi muzsikussá. Nekünk, magyaroknak is fontos az életműve, hiszen sokat segített Bartóknak a törökországi gyűjtésében.
A kiadott lemezek között zenei csemegét jelentettek Katibim, az Írnokom népszerű isztambuli dal variációi. Talán ez a legismertebb török dallam Magyarországon, s kórusok tucatjai arattak sikert az „Üszküdárba ment az írnok, ment lakodalmára, / Lóhalálban elő a szamárral, felkap a hátára” szövegű kórusművel. Természetesen hazájában is elterjedt az opus, Safiye Aylának, Atatürk kedves művészének előadása ma már klaszszikusnak számít. A dallam egyébként az egész Mediterráneumban népszerű volt, s Jordi Savall elmúlt évi budapesti koncertjén több tájról származó változattal is megismertette a publikumot.
A modern török zenét hamar meg lehet szeretni, első hallásra megkedveli az átlagos zenei ismeretekkel rendelkező hallgató is, hiszen a nyugati zene vívmányait ötvözi a gazdag török népzenei hagyományokkal, és mentes az atonalitástól. Sokszor borongós stílusa az impresszionistákkal áll rokonságban. Zenei szerkesztőként a legszebb darabokat magam is gyakran felhasználtam a török tárgyú filmek aláfestő zenéjeként.
A már említett opera ötlete nyitott fülekre talált, s Gür nagykövet segítségével Ankarában tárgyalhattunk a török zenei élet vezetőivel. A fővárosban a repülőtérről a vendéglátónk gépkocsiján egyenesen az Opera Macbeth-előadására siettünk. Az operaház épülete eredetileg kiállítási csarnoknak épült, a Harmadik Birodalomban kegyvesztetté vált német építész, Paul Bonatz építette át színházzá a háború után. Építészetileg nem kiemelkedő, de akusztikája kitűnő. Vendéglátóink megtiszteltek minket, és az elnöki páholy melletti boxból követhettük Verdi remekművét. Már az első percekben kiderült, a mű színpadra álmodói nagy fába vágták a fejszéjüket.
Az opera az egyik legigényesebb Verdi-mű, ária áriát követ, így az előadás az énekeseknek is nagy megterhelést jelent. Érdekes, a mélyebb férfiszólamokban találkoztunk igazán szép hangokkal: a címszerepet alakító Serkan Kocadere, a Banquót megszemélyesítő Ozgür Savaş Gençtürk, vagy Alaaddin Ataseven, a doktor szerepében nyújtott emlékezetes alakítást. Lady Macbeth megformálója a színház vezetőinek elmondása szerint betegen érkezett az előadásra, s ez nagyban befolyásolta teljesítményét. A zenekar és énekkar Artem Makarov irányításával más európai operaházakban is megállná a helyét, s a modern rendezésről is csak jót lehet írni.
Szünetben belekukkanthattunk az ankarai Operaház változatos műsorába. Októberben a Macbeth mellett még a Tosca volt repertoáron, emellett balettek, modern török opera és musical szerepelt a listán, s megelégedéssel láttam, hogy az előadások számát tekintve a sláger a Csárdáskirálynő volt: háromszor tűzték az adott hónapban műsorra. Sajnos a fővárosban rövidre szabott volt az időnk, pedig szívesen meghallgattam volna törökül Kálmán Imre „Jaj cica eszem azt a csöpp kis szád” kezdetű örökzöld slágerét. A szünetben Rengim Gökmentől, a Török Állami Opera és Balett vezérigazgatójától kaptunk alapos felvilágosítást a török operaéletről.
A kérdéskörben egészen az Oszmán Birodalom korszakáig kell visszatekinteni. Számos európai operaegyüttes fordult meg a birodalomban, főleg Isztambulban és Szmirnában. A köztársaság kikiáltása után Kemal Atatürk vezetésével a török elit, a társadalom modernizálása mellett, a kulturális élet fejlesztésére is nagy gondot fordított. 1936-ban megalakul az első konzervatórium, a Török Állami Opera 1949-ben kezdi meg működését. Jelenleg Ankarában, Isztambulban, Izmirben, az egykori Szmirnában, Mersiben, Samsunban és Törökország egyik legfontosabb turistaközpontjában, Antalyában működik operatársulat az Ankarában székelő vezérigazgatóság vezetése alatt.
A központi intézmény mintegy kétezer művész munkáját irányítja. A repertoárt összehangolják, de a művek kiválasztásában figyelembe veszik az adott dalszínház személyi és tárgyi adottságait. Például a samsuni társulat számban elmarad az ankaraiétól, így kisebb apparátust igénylő művek bemutatására vállalkozik. Antalyában a műsor összeállításában nagy figyelmet fordítanak a turisták szórakoztatására. Az egységes irányítás lehetővé teszi, hogy a színházak új darabjaikat a többi helyen is bemutassák, így a produkciókat az egész országban megismerik, s egyben a költségekkel is takarékoskodni lehet.
A török zenei életben nagy súlyt fektetnek a fesztiválokra, zenei versenyekre. Aspendos például ideális fesztiválhelyszínül szolgál, az egykori görög színház szépsége, kiváló akusztikája és látogatottsága az egész világon ismertté tette a zenei seregszemlét. 2010-ben Isztambul is belépett a fesztiválvárosok sorába, a szervezők nagyon sokat várnak e kezdeményezéstől. „Kettős céllal szervezzük e fesztiválokat – foglalja össze ars poeticáját Rengim Gökmen vezérigazgató. – Egyrészt a török és nemzetközi közönségnek kínálunk színvonalas előadásokat, s nem titkolt célunk ugyanakkor, hogy a török művészek hírét is elvigyék a nagyvilágba.”
Másnap este egy másik zenei csemegében volt részünk, riportalanyunk Rengim Gökmen karmesterként mutatkozott be a köztársaság kikiáltása tiszteletére rendezett koncerten. A kiváló zenész a már említett török karmester, Hikmet Şimşek tanítványa volt, s személyes beszélgetésünkkor is nagy szeretettel emlékezett meg egykori mesteréről. A hallottak alapján nem esett messze az alma a fájától. Természetesen török szerzők művei szerepeltek műsoron: Ulvi Cemal Erkin 1943-ban komponált posztromantikus műve, a Köçekçe különösen népszerű hazájában, a markáns, népi motívumokat feldolgozó, ritmusa alapján igen nehéz zenekari szvit most is nagy sikert aratott. Európai füllel hallgatva a mű egy kicsit Camille Saint-Saëns Bacchanáliájára emlékeztetett. A karmester kis gesztusokkal, az ünnephez méltó eleganciával vezette a zenekart. A szólóénekesek közül Tuncay Kurtoglu nevét érdemes megjegyezni, a világ vezető operaházai is büszkék lehetnének egy ilyen kiváló basszusra.
Az igazi meglepetés a második részben várt ránk. A szép nemzetközi karrierrel büszkélkedő kiváló hangzású Állami Énekkar népszerű, az alkalomhoz illő kórusművekkel szórakoztatta a nagyérdemű közönséget. A dalok egy részének a hangulata az „Egy a jelszónk, a béke” stílusú, nálunk rosszemlékű darabokra emlékeztetett, de amíg e „csasztuskák” nekünk kötelezőek voltak, addig a törököknek e lelkesítő dalok az első világháború megaláztatásai után a nemzeti felemelkedést, az új világot szimbolizálták. A török népnek a köztársaság kikiáltása nem csupán egy jeles nap a sok közül. A repülőgépen a pilóta az „üdvözöljük önöket a fedélzeten, a köztársaság ünnepén” szavakkal köszöntötte az utasokat, s bejelentésére őszinte ováció volt rá a válasz. A hangversenyteremben is hasonló volt a hangulat, a közönség az utolsó számokat boldogan, mosolyogva énekelte együtt a színpadon lévőkkel.
A történelem nem ismeri a feltételes mód mellékmondatát bevezető „ha” szócskát. Mégis feltételezhető: ha az első világháború után nekünk is lett volna egy Atatürk formátumú politikusunk, akkor a jelenlegi, sokszor nagy vitákat kiváltó kettős állampolgárság körüli procedúrát megspórolhattuk volna magunknak. n
Csermák Zoltán
Az első világháború után a budapesti Szépművészeti Múzeum letétjeként közel száz ritka műalkotás, köztük három Munkácsy-kép maradt Aradon, ezek is láthatók május 17-én a Kultúrpalota második emeleti Képtárában.
A csomaközi kelta harcos sírját, a rituális temetkezési eszközöket és a kelta sisakot is megtekinthetik a látogatók a Maros Megyei Múzeumban. A Szatmár megyében feltárt őskori tárgyak a Romániában fellelt vaskori kelta leletek közül a leglátványosabbak.
Több mint 3.5 millió forint értékben osztottak ki díjakat május 14-én, szerdán este a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban, a Méhes György – Nagy Elek Alapítvány irodalmi díjait erdélyi folyóirat szerkesztősége és erdélyi alkotó is átvehette.
A bukaresti Bulandra Színház látja vendégül a Háromszék Táncszínház Ecce Homo című előadását, amely Munkácsy-festmények színházi megközelítése. Tapasztó Ernő, a tavaly év elején bemutatott produkció egyik rendezője értékelt a Krónikának.
Időszakos kiállítás keretében mutatja be a 250 éve született Bolyai Farkas polihisztor tevékenységét a marosvásárhelyi Teleki-Bolyai Könyvtár és a Teleki Téka Alapítvány.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum május 15-én, csütörtökön 15 órától nyitja meg KÓS 140 | Kós Károly műhelye című, legújabb időszakos kiállítását az intézmény Bartók Béla termében.
Robert de Nirótól Tom Cruise-on át Scarlett Johanssonig az amerikai mozi minden nemzedéke képviselteti magát a kedden kezdődő 78. cannes-i nemzetközi filmfesztiválon, amelynek hivatalos programjában több mint száz filmet mutatnak be.
Színvonalas kulturális programot kínál a bányavidéki magyarságnak a 2007 óta majdnem minden év májusában megszervezett Teleki Napok.
Harag György rendező születésének 100. évfordulója alkalmából gazdag kínálatot felvonultató emlékhetet szervez június 1. és 9. között a Kolozsvári Állami Magyar Színház – közölte a társulat.
Román városokban vetítenek friss, népszerű magyar filmeket a Magyar filmek @ 29. Európai Filmek Fesztiválja keretében – közölte a Liszt Intézet Bukarest.
szóljon hozzá!