2009. október 12., 10:522009. október 12., 10:52
A romániai nyilatkozatok többsége viszont kiemeli Müller romániai származását, hangoztatva, hogy a díj itteni gyökerei elismerése is. Daniel Bănulescu író úgy vélekedett, hogy a Svéd Királyi Akadémia ezúttal „másfél Nobel-díjat” adományozott: egyet Németországnak, egy felet pedig Romániának.
Az Adevărul cikke úgy fogalmazott, hogy a németek annak idején királyt adtak Romániának (I. Károlyt), most pedig Románia adott királynőt a németeknek. A lap emlékeztet arra, hogy a kommunista rendszer annak idején a szó szoros értelmében „kiárusította” a romániai németeket, hiszen minden egyes távozóért 7–8 ezer német márkát kért. Ceauşescu nem tudta, hogy egy jövendő Nobel-díjast adott el Németországnak – olvasható a lapban.
Míg a magyarországi és romániai írók és lapok helyeslik Müller díjazását, a nyugati sajtóban ellenpéldák is vannak. Míg a svájci Neue Zürcher Zeitung és az olasz La Repubblica teljesen megérdemeltnek tartja a romániai születésű német írónő kitüntetését, addig a brit The Times gunyorosan Ki az a Herta Müller? címmel közölt kritikát, a francia Le Figaro pedig úgy fogalmazott, hogy az idei díjazott személyének valójában csak a feministák örülhetnek.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.