2011. szeptember 19., 08:592011. szeptember 19., 08:59
A halandzsanyelven bemutatott produkcióban négy-négy görög, illetve olasz színész vett részt a kolozsvári magyar társulat tagjaival egyetemben. A húszperces előadást megelőzően a műhelymunkában részt vevő színházak rendezői saját előadásukat ismertették néhány szóban. A palermói Giuseppe Massa a Nem félünk a cselédtől (Who’s Afraid of a Maidservant?) című produkciójukról elmondta: az Olaszországban dolgozó romániai asszonyok sorsáról szól, amelynek egyaránt részei a groteszk helyzetek és a tragédiák. Mint tájékoztatott, az ötletet azok az olaszországi román vendégmunkásokról szóló negatív hangvételű újságcikkek adták, amelyekben szándékosan öszszekeverték őket az olaszországi romákkal. Jorgosz Paloumpisz, a Görög Nemzeti Színház Láthatatlan Olga (Invisible Olga) című előadásáról beszélt, amely szintén a fikciós és a dokumentumszínház keveréke.
A darab egy bordélyházként működő lakásba tizennégy hónapig bebörtönzött, prostitúcióra kényszerített lány történetét dolgozza fel. Jiorgosz elmondta, a történetben az a megdöbbentő, hogy ez nem rendkívülinek, hanem hétköznapinak számít az emberkereskedelem világában. Lakatos Róbert filmrendező első színházi rendezéséről beszélt. A Drakulatúra – avagy a Brand Stroker projekt című előadást egyébként vasárnap este mutatta be a kolozsvári magyar színház. „Az előadás a Drakula-brandről szól, amelyet Erdélyre és Romániára vetítenek ki, ám amely egyaránt távol áll az itt élő románoktól és magyaroktól” – ecsetelte Lakatos Róbert. A húszperces, improvizációs gyakorlaton alapuló produkciót követő beszélgetésen a műhelymunka résztvevői kivétel nélkül egyetértettek abban, hogy a workshop végeredményén túl a személyes találkozás, illetve az információcsere volt a legfontosabb számukra. A többnyire angol nyelven folyó beszélgetést moderáló Visky András, a kolozsvári magyar színház művészeti aligazgatója ugyanakkor elmondta: a projekt lényege a kortárs társadalomra történő odafigyelés volt.
Az Emergency Entrance (Vészbejárat) egyébként a Görög Nemzeti Színház, a palermói Garibaldi Színház, a tel-aviv-i Habima Nemzeti Színház, a Prágai Nemzeti Színház, a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Grazi Színház közös projektje. Az öt európai és egy izraeli színház egyesíti művészi értékeit egyetlen, egyéves nemzetközi színházi tervben, amelynek témája a migráció. Az előadások megalkotásában közel 50 rendező, színész, videoművész és zenész vesz részt Athénből, Palermóból, Kolozsvárról, Tel-Avivból, Prágából és Grazból. A saját városukban és országukban folytatott kutatás eredményeit az alkotók workshopok keretében osztják meg egymással, végül pedig a hat előadás egyetlen produkcióvá áll majd össze. Az így létrejövő nemzetközi előadást 2012 januárjában Grazban, az Emergency Entrance Fesztiválon mutatják be. Visky András ugyanakkor bejelentette: a tervek szerint a 2012-es Interferenciák Fesztiválra is meghívják a külföldi előadásokat.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.