Védenék a magyar kulturális örökséget

A Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) kezdeményezésére országgyűlési határozattervezet készül a Kárpát-medence kulturális örökségének stratégiai jelentőségéről, a javaslat bevezetné a magyar nemzeti örökség címet is.

Hírösszefoglaló

2011. június 21., 08:592011. június 21., 08:59

 „Tíz éve, 2001. június 19-én fogadta el az Országgyűlés a kulturálisörökség-védelméről szóló és az úgynevezett státustörvényt, ami jól szimbolizálja, hogy a kulturális örökségvédelem a nemzetpolitika egyik eszköze” – mondta a két jogszabály tízéves jubileuma alkalmából tartott hétfői budapesti sajtótájékoztatón Tamási Judit, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) elnöke. Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a KÖH budai székházában július 2-ig látható, Közös tér – Közös örökség című kiállításról szólva kiemelte azt a fotókon is bemutatott örökségvédelmi munkát, amelynek köszönhetően csaknem 300 határon túli magyar műemlék újulhatott meg. Tőkés László EP-alelnök az elmúlt egy évben elfogadott trianoni emléktörvényről, a kettős állampolgárságról szóló törvényről, valamint az új alkotmányról szólva kifejtette: a három jogszabály korszakos jelentőségű „nemzetpolitikai alappillér”.

Az Európai Parlament képviselője hozzátette: reményei szerint rövidesen helyreáll a leépült határon túli örökségvédelmi munka is. Tőkés László bejelentette: a Schmitt Pál államfőnél tett tavaszi látogatásakor megállapodtak abban, hogy kezdeményezik a Kárpát-medence magyar kulturális örökségéről szóló parlamenti határozattervezet kidolgozását. A munka a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanácsban meg is kezdődött, majd a KMAT szövegváltozata mellett a KÖH és a közigazgatási tárca is készített egy-egy verziót. „Az Országgyűlés kulturális bizottságát, illetve a kulturális államtitkárt kértük fel a határozattervezet beterjesztésére” – közölte Tőkés, hozzátéve: várakozásai szerint a parlament ősszel fogadhatja el az indítványt. Tőkés szerint a tervezet létrehozna egy magyar nemzeti értéktárat, bevezetné a magyar nemzeti örökség címet, és többek között ösztönözné az anyaországi és határon túli magyar területek közötti turizmus fejlesztését is. Tamási Judit elmondta: előkészületben van a határon túli magyar műemlékvédelmi program újraindítása is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten
2025. július 14., hétfő

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről

Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről
2025. július 13., vasárnap

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat

A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat