2011. május 31., 08:412011. május 31., 08:41
Az Európai Írók Tanácsa harminc ország hatvan írószervezetéből több mint százezer írót és műfordítót képvisel. Az elnökségbe Turczin kívül a finn, német, francia, svéd és angol írószövetségek küldöttei nyerték el a megbízatást, amely három évre szól. A finnek két tagot is delegáltak. Az Európai Írók Tanácsa az Európai Unió támogatásával működik, feladata sok egyéb közt véleményezni, megvitatni az európai irodalmat, irodalmi életet érintő kérdéseket. A tagok emellett képviselik az őket delegáló írószervezetek érdekeit. Turczi István elmondta: az elnökség tagjaként célja, hogy az Európában amúgy is jó hírű magyar irodalom bemutatkozási lehetőségei bővüljenek. Hozzátette, hogy a következő három év során számos fontos kérdésben kell majd kialakítaniuk az álláspontjukat. Példaként a digitalizáció által felvetődő szerzői jogi kérdéseket említette. Mint fogalmazott, elnökségi tagként el akarja érni, hogy az európai írókongresszus által szervezett Mare Nostrum konferencia következő helyszíne Magyarország legyen.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
szóljon hozzá!