Sztárvendégek fellépéssorozata: 7 hét alatt 6 művet láthat a közönség a Kolozsvári Magyar Operában

A csütörtökön kezdődő operasorozat az Aida című előadással veszi kezdetét •  Fotó: Kolozsvári Magyar Opera

A csütörtökön kezdődő operasorozat az Aida című előadással veszi kezdetét

Fotó: Kolozsvári Magyar Opera

Hat jelentős operát tekinthet meg az elkövetkező hetekben a Kolozsvári Magyar Opera közönsége – közölte az intézmény.

Krónika

2024. január 25., 15:042024. január 25., 15:04

A 7 hét, 6 opera elnevezésű sorozat keretében külföldi és nemzetközileg elismert sztárvendégek főszereplésével tekinthetik meg az érdeklődők a produkciókat. Szabolcsi Bence írja: ,,A hang úgy alakul zenévé, ahogyan az idő történelemmé: emlékezünk rá, s emlékezetünk által adunk neki formát. Magunk teremtjük a korlátot, amelybe szédülés nélkül megkapaszkodhatunk.” Van-e maradandóbb, mint egy dallam? Ezeknek a gondolatoknak a jegyében invitáljuk az operarajongókat a sorozatra – olvasható a közleményben. A január 25-én sorra kerülő Aida címszerepében a New York-i Metropolitanben több ízben is fellépő Kele Brigitta énekművész debütál. Az előadás látványtervét Gothár Péter Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező jegyzi. Giuseppe Verdi remekművét Selmeczi György állította színpadra, Horváth József dirigálja.

Február elsején Gy. Tatár Éva rendezésében Verdi Traviátáját tekinthetik meg a zenekedvelők.

Violetta Valéry szerepében Covacinschi Yolanda magánénekes lép először színpadra, Georges Germontot ezúttal Peti Tamás Ottó énekművész (debüt) alakítja, míg Gáspárik Szilvia-Klára, Flora Bervoix szerepében debütál. Vezényel: Horváth József. Az előadásra a Színes operabérlet érvényes.

Világszerte elismert művész, Néstor Bayona spanyol karmester vezényli a Bajazzókat február 8-án, este fél héttől. A Szabó Emese rendezte produkcióban Canio (Bajazzó) szerepében a neves László Boldizsár előadóművészt, operaénekest láthatja-hallhatja a közönség. Az előadásban a Kolozsvári Magyar Opera tehetséges énekművésze, Kincses Márk (debüt) alakítja Silviót.

Rendhagyó szereposztással játssza Giuseppe Verdi Rigoletto című művét február 15-én az Opera társulata. A mantovai herceget Dobrița Roland (debüt) alakítja, Gilda szerepében a mindig kiemelkedő alakítást nyújtó fiatal énekművészt, Gebe-Fügi Renátát láthatja először a közönség. Vezényel: Kulcsár Szabolcs; rendező Selmeczi György.

Verdi műve a szerelem és az önfeláldozás tragédiáját shakespeare-i mélységgel és magával ragadó zeneiséggel mutatja fel. Az előadásra a Színes operabérlet érvényes.

A La Gioconda című produkció először lesz látható Kolozsváron. Amilcare Ponchielli művét Horváth József vezényletével koncertszerű előadás formájában mutatja be a társulat, február 22-én. Díszmeghívott Sümegi Eszter magánénekesnő, a budapesti Magyar Állami Operaház Örökös Tagja. Albert Innaurato drámaíró írja a Giocondáról: ,,van valami a dramaturgiájában, ami miatt lakmuszpapírszerűen megkülönbözteti azokat, akik szeretik az operát, azoktól, akik imádják.”

Végül, de nem utolsó sorban Georges Bizet Carmenjére várjuk közönségünket március 7-én. Az előadást az intézmény egykori kiváló mezzoszopránjának, László Éva emlékének szenteli a társulat. Az előadást Szabó Emese vitte színre, Horváth József dirigálja. Carment Veress Orsolya magánénekes, Don Josét László Boldizsár tenor alakítja.

A produkciókra jegyek vásárolhatók az Opera jegypénztárában (hétköznapokon 10-14 óra között, tel.: 0754-050150), valamint online az Eventbook.ro weboldalon.

korábban írtuk

Nagyszabású musical, a My Fair Lady bemutatójával és karácsonyváró előadásokkal készül a Kolozsvári Magyar Opera
Nagyszabású musical, a My Fair Lady bemutatójával és karácsonyváró előadásokkal készül a Kolozsvári Magyar Opera

Aktuális a My Fair Lady története manapság, amikor az erkölcsi és közösségi kérdések háttérbe szorulnak az egó térnyerésével szemben – hangzott el a Kolozsvári Magyar Opera keddi beharangozó sajtótájékoztatóján.

korábban írtuk

Rendkívüli balettelőadásra várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera
Rendkívüli balettelőadásra várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera

Rendkívüli balettelőadásra várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera: november 2-án este hét órától Alexander Glazunov Raymondáját tekintheti meg a nagyérdemű – közölte az intézmény.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Egy évszázad művészete a Bánffy-palotában: nagyszabású jubileumi tárlattal rajtolt a Kolozsvári Magyar Napok

Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.

Egy évszázad művészete a Bánffy-palotában: nagyszabású jubileumi tárlattal rajtolt a Kolozsvári Magyar Napok
2025. augusztus 16., szombat

Kolozsvártól Cannes-ig – Udvari-Kardos Tímea útja a független színháztól a vörös szőnyegig

Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.

Kolozsvártól Cannes-ig – Udvari-Kardos Tímea útja a független színháztól a vörös szőnyegig
2025. augusztus 15., péntek

Intenzíven bekapcsolódik a színház Kolozsvári Magyar Napok programsorozatába

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.

Intenzíven bekapcsolódik a színház Kolozsvári Magyar Napok programsorozatába
2025. augusztus 15., péntek

A Bölcsészkar mint alma mater – Napsugaras piknik a Kolozsvári Magyar Napokon

A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.

A Bölcsészkar mint alma mater – Napsugaras piknik a Kolozsvári Magyar Napokon
2025. augusztus 12., kedd

A tengerentúlon is bemutatják a Hunyadi sorozatot

A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.

A tengerentúlon is bemutatják a Hunyadi sorozatot
2025. augusztus 12., kedd

Színészek és közönség közös sporteseményére várja az érdeklődőket a temesvári színház

Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.

Színészek és közönség közös sporteseményére várja az érdeklődőket a temesvári színház
2025. augusztus 11., hétfő

Sci-fi és giccs: mesterséges intelligenciával oszlatja szét a Drakula-mítoszt az új román film

Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.

Sci-fi és giccs: mesterséges intelligenciával oszlatja szét a Drakula-mítoszt az új román film
2025. augusztus 08., péntek

Sztánán mérettetnek meg a Kárpát-medencei néphagyományokat, néprajzot bemutató filmek

Szilágy megye festői szépségű falujában, Sztánán rendezik meg augusztus 28. és 31. között a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, ahol több mint húsz versenyfilmet, tábori alkotást mutatnak be.

Sztánán mérettetnek meg a Kárpát-medencei néphagyományokat, néprajzot bemutató filmek
2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban