Színház a néző fejében

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Beszélgetés Schilling Árpád rendezővel, a Krétakör Színház alapítójával. A budapesti Krétakör Színház az utóbbi évtized egyik legizgalmasabb magyar színházi jelensége. A kőszínházat elutasító, a játszóhelyet, spirituális teret krétával rajzolt körrel megteremtő társulat mára hivatalosabb formában működik. Eleinte kizárólag az alapító, Schilling Árpád rendezte az előadásokat, mára már vendégrendezőkkel is dolgoznak együtt.

2007. október 09., 00:002007. október 09., 00:00

A társulat nemrég két előadással Sepsiszentgyörgyön lépett fel, az Andrei Mureşanu Színház meghívására. Az egyik előadást követő beszélgetésen azt mondta: többet már nem lehet klasszikus szöveget így szétfeszíteni. Azt jelenti, többet nem foglalkozik Csehov- vagy Shakespeare-művek rendezésével?

Fontos találkozás eredménye volt a Siráj és a hamlet.ws is. Meg kell értenem, mi a dráma lényege, közben pedig hozzáteszek valamit. Ezt a posztmodern megengedi, de a színházcsinálás talán mégsem ez. Meg kell értenem, hogyan működnek ezek a darabok. Sokat tanulok a mesterektől, de nem úgy, hogy egyszerre csak előveszem a Hamletet vagy a Három nővért, hiszen egy-egy ilyen találkozás nagyon kimerít. Nem határozhatom el, hogy akkor ebből a lendületből még egy előadást hozok létre. Azért találkoztam ezekkel a művekkel, mert ezekkel kellett találkoznom, és mert ezek révén tudtam valamit elmesélni. Ha tényleg komolyan veszem a tanítást, akkor ez így szól: öreg, vállald fel, amit gondolsz, és ütköztesd a nézővel. De ha megint előveszel tőlem egy darabot – mondaná Csehov –, és megint azon keresztül próbálod magad átszűrni, helybentopogás lesz belőle. Akkor inkább legyen valami egészen más: és nem drámát írok, hanem előadást, a semmiből. Mármint a kész szöveg segítsége nélkül.

Sepsiszentgyörgyön Radu Afrimmal közösen mutatkozott be. Mi lehet a hozadéka egy ilyen „párbajjellegű” fesztiválnak?

Ezt majd a kritikusok vagy a közönség fogja eldönteni, mindenesetre számomra megtiszteltetést jelent, hogy Florin Vidamski, ez a fiatal igazgató meghívott. Szimpatizálok vele, nagy energiákat látok benne, és kicsit furcsállom, hogy a magyar társulat valahogy kevéssé volt jelen a fesztiválon. Mindenképp érdekes ötletnek tartom, de számomra a gimnáziumban tartott két előadás, és az ezeket követő beszélgetések jelentették a legtöbbet. Háromszáz magyar diákkal találkoztunk a Mikóban, a színháztól húsz méterre, miközben négyszer csöngettek, és a büfében állandó üvöltözés volt. Úgy éreztem, tudok valamit adni ezeknek a fiataloknak. Egészen más délelőtt köztük lenni, hiszen mikor kijövök, még előttem a nap. Teljesebb értékű így az előadás, mint a színházban, ahol sötét, halott térben későn este felnőttek más felnőtt embereknek valamit el akarnak mondani, akik vagy értik ezt vagy nem, de igazából nem érdekes az egész. És amikor ebből kilépsz, ráadásul az éjszaka is rád szakad. De délelőtt, egy fényes teremben fiatal embereknek a Hamletet nyomni, utána pedig kijönni a napfénybe, és egyet kajálni, ez az élet. Ehhez képest mindaz, amit a színház adni tud, pusztulás.

Fontosnak tartja, hogy a fiatalok bejöjjenek a színházba. Mi a veszélyesebb: ha nem jönnek be, vagy ha beleszoknak abba, amit a színházak többsége kínál?

Abban bízom, hogy nem jönnek be, és abban, hogy a korukban kezdenek el élni. 2007-ben vagyunk, és fáj látni, hogy húszéves emberek olyan színházat csinálnak vagy néznek, vagy olyan színházra vannak kényszerítve, amelynek semmi köze ehhez a korhoz. Ez legjobb esetben is a nyolcvanas évek világa. Én próbálom tartani valamelyest a tempót, és érzem, hogy már harminchárom évesen is bizonyos kérdésekben lassúnak mutatkozom, és állandóan gyorsulnom kell. Rengeteg dolog történik, áramlanak az információk. Nem értek egyet azokkal, akik az internetben valamiféle kóros elferdülést látnak, és azt gondolják, hogy az emberek ezért nem fognak majd kommunikálni. Én az ellenkezőjét látom: az internet az emberiség nagy találmánya, ami biztosítja, hogy bárki, a világ bármelyik pontján elmondhassa a véleményét. Az emberek szörnyű elfojtások kiokádására is használják, de ez bármivel előfordulhat, ugyanez volt a helyzet az újsággal meg a tévével is. Ha a színház nem tud lépést tartani az idővel, és azok, akik csinálják, önmagukat igazolják azzal, hogy kilépnek a deszkára, és mutogatják magukat, nemcsak szánalmas, hanem veszélyes is. Mert a diákoknak ebben a világban kell eligazodniuk, és jó lenne, ha közösen keresnénk a lehetőségeket. Ha egy fiatal elmondja nekem, amit gondol, akkor kihívást jelent megértenem őt, fel kell vennem a sebességét. Ha valaki azt mondja, az a gond, hogy a fiatalok nem olvasnak, akkor nem veszi figyelembe, hogy a Gutenberg-galaxis is csak egy ideje létezik, azelőtt nem jelentett problémát, hogy az emberek nem írnak és olvasnak. Ma szembe kell nézni azzal, hogy képeken keresztül ismerjük meg a világot. Észre kell vennünk, hogy paradigmaváltás történt.

Alkotóként hogyan lehet követni mindazt, ami történik?

Mikor fölmegyek az internetre, ott minden a vizuális kultúráról szól. Ha elmegyek egy fontosabb tárlatra, ahol videoinstallációkat láthatok, vagy követem, hol tart az animációs film – akkor tudom, hogy a színházban erre nincsenek eszközeim. Nem akarok lemaradni: ha látom, hogy valaki triplaszaltót tud ugrani, akkor én nem állok ki a közönség elé a nagy nehezen kierőlködött sima szaltómmal. Ha nem tudok négyes szaltót ugrani, akkor nem szaltóval kell próbálkoznom, hanem valami mással. Ha nem tudom vizuálisan megjeleníteni, amit akarok, akkor nem így kell színházat csinálnom. A képeket közvetlenül a néző agyában kell létrehoznom. Azt szeretném, ha azokon kívül, akik a színpadon játszanak, nem látna semmit a színpadon, és mi mégis képesek lennénk a fejében létrehozni az előadást, mobilizálni a képzeletét. Az ember több, mint a technológia: interneten fantasztikus képeket kaphatsz, de mi arra kötünk veled szerződést két vagy négy órára, hogy használd a fantáziádat, és te hozd létre a képeket. Meg kell teremtenünk a kommunikációt az emberek között. Ahhoz, hogy megértsük egymást, és azt, hogy mi is a demokrácia, milyen őrületes kihívást jelent, és mennyivel nehezebb benne élni, mint a diktatúrában. A színház segíthet abban, hogy fölnőjünk hozzá, éppen azzal, hogy megtanít használni a képzeletünket.

Hogyan jutott el a csaknem teljes eszköztelenségig?

Többször próbálkoztam különböző technikai eszközökkel is, persze, engem is érdekelt. De mindig elromlott valami: vagy a videovetítő nem működött, vagy egy kocsi nem indult el a színpadon, de amikor már az történt, hogy egy rádióval irányítható kisautó sem mozdult meg, akkor éreztem, hogy ez üzenet, és nekem nem ebbe az irányba kell haladnom. Most azt a módszert próbálom ki, hogy egy előadás bárhol, egy gimnáziumban is működjék. Azt mondta az egyik sepsiszentgyörgyi diák, hogy ő azt hallotta, a színház a nézőtől két centivel magasabban van – én most felkínáltam egy másik lehetőséget. Olyan színházban hiszek, ahol nem az előadás, a színészek lebegnek két centire a föld fölött, hanem a nézők. Ha nem, egész életedben azt látod, hogy valami lebeg, és te bele vagy ütve a földbe, és nem érted, miért van annyira rossz kedved. Mások repülnek, te meg itt állsz.

Ez a fajta színház egy időben nagy teret kapott Magyarországon, a kilencvenes évek elején, közepén számos, alternatívnak nevezett színház jött létre. Mostanára a Krétakör majdnem egyedül maradt.

Most is van még néhány társulat, de a kilencvenes években tényleg jóval több működött, akkor alakult újra például a Stúdió K, Fodor Tamás vezetésével. Én ’95-ben rendeztem először egy előadást, amelynek Krétakör-előadás volt a fedőneve. Még ad hoc csapat voltunk, de a név létezett. Akkoriban úgy tűnt, meg fog erősödni az alternatív színház, de aztán részben anyagi gondok miatt ez meghiúsult: a Soros Alapítvány kivonult Kelet-Európából, állami támogatás pedig alig létezett. A másik ok az, hogy az idősebb művészek nem találták meg a hangot, és a fiatalok nem itt találták meg a számításukat, hanem a nagy színházakhoz szerződtek. A Krétakör egy időre egyedül maradt, most azonban van egy-két társaság, a Pintér Béla Társulat és a Balázs Zoltán-féle Maladype – olyan csapatok, amelyek nem rendelkeznek saját épülettel.

Hogyan sikerült kitörni ebből a helyzetből?

Azóta már több támogatást kapunk, és a szakma is komolyabban vesz. Az ad hoc jelleg egy időre csaknem ellehetetlenítette a munkánkat, hiszen úgy működtünk, hogy pályáztam valamennyi pénzre, és akkor abból meglett az előadás. De nyilvánvaló volt, hogy ennek előbb-utóbb valahogyan meg kell erősödnie: kell valami pénzmag az előadásokhoz, és a társulatnak is meg kell élni valamiből, ha hosszabb távon együtt akarunk dolgozni. Később pedig idősebb kollégákat is hívtunk, mert fontossá vált, hogy ne csak huszonévesekkel dolgozzunk együtt. 2002-re már 30–35 taggal működtünk, és egy francia színházigazgató révén lehetőségünk nyílt arra, hogy állandósítsuk a színházat. Ez erős üzenet volt: a következő évben már kaptunk állami támogatást, mert a kulturális minisztériumnak kínos lett, hogy van egy 35 fős társulat Magyarországon, amelyet egy francia színház tart el. Így sikerült előrelépnünk. Fontos volt számunkra az is, hogy ha érdekli a nézőket a munkánk, akkor minél több előadást játszszunk, minél több bemutatót tartsunk, és sokféle módon találkozzunk a közönséggel. Ugyanakkor tartsuk meg azt a fajta alternativitást, ami azt jelenti, hogy keressük a módjait, miként lehet alkotni, nézőt találni. Elégedetlen ember vagyok, elsősorban önmagammal elégedetlen: mikor már bizonyítottunk, mikor már bármelyik rendezőt elhívhattuk, a következő lépésen kezdtem gondolkodni. Megtalálni, miről kell beszélni, és hogyan kell beszélni róla.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten
2025. július 14., hétfő

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről

Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről
2025. július 13., vasárnap

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat

A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat
2025. július 09., szerda

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában

A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában
2025. július 08., kedd

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére

Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére
2025. július 07., hétfő

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban

Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban
2025. július 05., szombat

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás

Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás