Fotó: Krónika
2008. május 06., 00:002008. május 06., 00:00
A Székelyföldi Filharmónia elõdje a Palló Imre Mûvészeti Szakközépiskola kamarazenekara, mely Székelyföldi Szimfonikus Zenekar néven az elmúlt 14 évben számos koncertet adott Erdély-szerte. Ebben az idõszakban a komolyzenei együttes mûködésének anyagi hátterét a Palló Imre valamint a Magardici Bodurian-alapítvány biztosította.
A zenekarnak a Mûvelõdési Ház részlegeként intézménnyé való átalakulását az tette lehetõvé, hogy Udvarhely idei költségvetésébõl 300 000 lejes támogatást kapott. Áprilisban versenyvizsga útján, részmunkaidõvel alkalmaztak egy vonószenekarnyi zenészt, mintegy 20, javarészt székelyföldi mûvészt, tájékoztatott Bodurján Aram János (képünkön), aki egy személyben mûvészeti igazgató és karmester. Az idei évadban a fúvósokat produkciókra fogják szerzõdtetni, meghívott karmesterek és szólisták is vendégszerepelnek majd. A tervek szerint a zenekar 3-4 hetente koncertezik Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen. Bodurján Aram jövõre egy fúvós kvartett alkalmazásával is bõvíteni szeretné az együttest. „Elsõsorban az elszármazott hangszereseket szeretnénk hazahozni, állandó jelleggel vagy szólistaként” – nyilatkozta a mûvészeti igazgató, aki szerint az elmúlt 14 évben egyértelmûen bebizonyosodott, van igény Székelyföldön a komolyzenére, egy szimfonikus zenekarra.
A Székelyföldi Filharmónia elsõ hivatalos koncertje május 10-én, szombaton 18 órától lesz a csíkszeredai központi református templomban. Másnap, 20 órától a zenekar Udvarhelyen, a Szent Miklós-plébániatemplomban lép közönség elé. A két hangverseny repertoárjában egy Rossini-nyitány, valamint egy Weber- és egy Mozart-mû szerepel. A székely filharmonikusokat Bodurján Aram fogja dirigálni, a szólista pedig a Németországban élõ Elekes István klarinétos, a Palló Imre Mûvészeti Szakközépiskola egykori diákja lesz.
Pengõ Zoltán
A Kolozsvári Magyar Opera szombaton 19 órától tartja a Valahol Európában című nagy sikerű musical premierjét.
Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.
Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.
Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.
A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.