Fotó: A szerző felvétele
2009. március 10., 10:312009. március 10., 10:31
„A délelőtti mesterkurzusokon hatvan diák vett részt, a tizenhárom oktató művésztanár más-más szemléletet, felfogást képviselt, ezért a hallgatóknak szélesebb látókört, tanulási lehetőséget, végső soron nagyobb esélyt biztosít a sikerre az, hogy részt vettek a kurzusokon” – mondta Bodurian Aram, a társszervező Székelyföldi Filharmónia művészeti vezetője.
A február utolsó hetében szervezett ötnapos rendezvény keretében délutánonként két-két gitárkoncertet adtak a résztvevők és meghívottaik a polgármesteri hivatal Szent István Termében. „A gitár nagyon népszerű hangszer, de ugyanolyan nehézségi szintet képvisel, mint a hegedű, a zongora vagy a fúvósok. Keresik a helyét, ez is magyarázza, miért ilyen népszerű a mesterkurzus, és miért érdeklődik iránta ennyire a közönség” – tette hozzá Bodurian Aram.
A délutáni koncerteken ugyanis mindennap megtelt a Szent István Terem, telt ház előtt játszott az öt országból érkezett húsz előadó. A zárónapon a Székelyföldi Filharmónia és két gitárszólista: Beke István Ferenc és Gabriel Bianco közös koncertjére került sor a Művelődési Házban. A zenekar és a hangosítás szempontjából is kihívás volt a közös koncert. A gitár ugyanis nem a szó klasszikus értelmében vett szólóhangszer, bonyolult feladat volt úgy kihangosítani, hogy élvezhető legyen szimfonikus kísérettel a gitárszóló.
„Sikerült megoldanunk a műszaki részét, a fellépők és a bemutatott darabok pedig meghozták a közönségsikert: Ennio Morricone filmzenéje, majd Joaquin Rodrigo fülbemászó, romantikus darabjai után Heitor Villa Lobos gitárversenyét virtuóz módon adta elő Gabriel Bianco francia gitárművész, és a szűnni nem akaró tapsviharnak köszönhetően három ráadásszámot is játszott” – mesélte Bodurian Ágota szervező.
A résztvevők is sikeresnek ítélték a rendezvényt: a magyarországi Pusztai Antal, akinek a részvétele az utolsó percig bizonytalan volt, de aztán mégis sikerült eljönnie, jövőre már kollégáit is elhozza, és ezzel a dzsessz felé is nyit majd a gitárfesztivál. Pusztai Antal ugyanis olyan neves gitárosokkal is játszott már, mint B. B. King és Chick Korea.
Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.
Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.
Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.
A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.
A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.