Sikeres volt a kolozsvári könyvhét, jövőre is megszervezik

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

„Egyedül a csütörtök délutáni zápor érintett kellemetlenül, a standok ponyvája ugyanis – mint kiderült – nem vízálló, de szerencsére, komolyabb károk nélkül megúsztuk az esőt” – magyarázta az egyik eladó.

2011. június 06., 08:242011. június 06., 08:24

Tegnap délután ért véget a 70 év után ismét megszervezett Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, amely négy napig több helyszínen változatos kulturális programokkal, számos könyvbemutatóval, dedikálással és rengeteg könyvvel várta a látogatókat. A Mátyás király szülőháza előtti téren felállított standokon 22 erdélyi és magyarországi kiadó kínálatából lehetett kedvezményesen vásárolni. Az árusok már szombat délelőtt elégedettek voltak, jó forgalomról számoltak be lapunknak. „Egyedül a csütörtök délutáni zápor érintett kellemetlenül, a standok ponyvája ugyanis – mint kiderült – nem vízálló, de szerencsére, komolyabb károk nélkül megúsztuk az esőt” – magyarázta az egyik eladó.

Folytatása következik

„Mind a kiadók, mind a rendezvényre ellátogatók pozitív visszajelzése azt igazolja, hogy Kolozsváron és Erdélyben van igény az ilyen és ehhez hasonló kulturális rendezvényekre. A programok népszerűsége, valamint a kiadók eladásai – a 22 kiadó négy nap alatt több mint 1000 könyvet adott el – arra bátorítanak, hogy ezt a hagyományt a jövőben is folytassuk” – ismertette a sajtóval Bodor László, az RMDSZ főtitkárhelyettese. „A Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megszervezésével olyan jeles eseményt állt szándékunkban visszahelyezni a kolozsvári kulturális élet eseménynaptárába, mely anyanyelvünkre, hagyományainkra és értékeinkre koncentrál, megteremtve annak lehetőségét, hogy író és olvasó találkozzék, és együtt ünnepelje a magyar könyveket” – tette hozzá.

A kicsi, hangulatos téren felállított színpadon változatos koncertekre, előadásokra került sor, a gyermekdalok apró közönségét pedig bohócok is szórakoztatták. A könyvbemutatókra többek között a Sapientia-egyetemen, a Kolozsvár Társaság székhelyén, illetve több kávéházban került sor, de – ahogy az egy ilyen rendezvényhez illik – néhány szerző dedikálta is könyveit a standoknál. A Bulgakov kávéház teraszán fiatal írók, de a Helikon folyóirat néhány szerzője is felolvasott a közönségnek.

Szintén a Bulgakov teraszán mutatták be csütörtök délután az 1994-ben elhunyt Palocsay Zsigmond verseiből válogatott Írottmuzsika című, a Kriterion Könyvkiadó gondozásában megjelent kötetet, amelyhez egy CD is jár, a költő valamennyi verskötetének gyűjteményével. A tordaszentlászlói születésű költő munkásságáról és az Írottmuzsika című kötetről Egyed Péter egyetemi tanár, a könyv szerkesztője és az előszó szerzője beszélt. Palocsay Zsigmond Bajor Andorhoz fűződő kapcsolatát emelte ki, aki elsőként ismerte fel a fiatal költő tehetségét és kortársaival ellentétben meglátta annak újszerűségét. Mint mondta: a Kolozsváron élő költő legfontosabb témái a természet, a teremtés és az elmúlás.

„Jellemző Palocsayra egyrészt, hogy nem beszél a természetről, hanem hagyja azt beszélni, másrészt a régi magyar nyelvjárások fordulatait alkalmazza a természeti jelenségek hitelesebb érzékeltetéséhez. Palocsay Zsigmond műveiben a zene, a muzikalitás játssza a másik főszerepet. Verseit sokszólamúság és a zenei nyelv szóhasználata, mégis egyszerű zenei tudatosság jellemzi, mely által tökéletesen adja át egy-egy kor életérzését” – fogalmazott Egyed Péter.

Könyvek szórványiskoláknak

Péntek délután a kolozsvári Gaudeamus könyvesboltban a Kallós Zoltán Alapítvány által támogatott válaszúti iskola tanulóinak részvételével mutatták be Csoóri Sándor Hova megy a hegy? című verseskötetét. A gyermekverseket tartalmazó kötet érdekessége, hogy a Válaszúti Szórványkollégiumban tanuló kisdiákok illusztrálták. Eszenyi Farkas Gábor, az intézmény nevelője elmondta, februárban keresték meg az iskolát, hogy rajzaikkal illusztrálják a kötet verseit, és a kevés idő ellenére vállalták a felkérést. A gyerekek két hét alatt gyors és ügyes munkával érték el, hogy az április közepén tartott budapesti bemutatón a kötetben megjelent mind a 71 vers mellett rajz is szerepeljen. A kolozsvári bemutatón a gyerekek néhány mezőségi népdal eléneklésével színesítették a programot.
A szervezők szerint a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét idején az RMDSZ Főtitkárságának kezdeményezésére meghirdetett könyvadományozási akció is eredményesnek bizonyult: a látogatóktól több mint 100 könyv gyűlt össze, amelyet szórványiskoláknak juttat el a szervezet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten
2025. július 14., hétfő

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről

Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről
2025. július 13., vasárnap

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat

A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat
2025. július 09., szerda

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában

A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában
2025. július 08., kedd

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére

Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére