Rivalda: magyar zombi – erdélyi változatban

Ha az ember színházba megy, világos, hogy vagy szórakozni akar, vagy elgondolkozna azon, amit lát és hall. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színművészeti karának mesterképzős hallgatói – Sebestyén Aba színművész, egyetemi tanár rendezésével – ezúttal úgy szórakoztatták a közönséget, hogy közben azon is lehetett töprengeni, hogy milyen világban is élünk?

Máthé Éva

2010. november 25., 09:162010. november 25., 09:16

Az egyik legtöbbet játszott jelenkori magyar drámaíró, Tasnádi István Finito – Magyar zombi verses drámáját az eredeti két felvonás helyett egyetlen nagy felvonásként adta elő a dinamikus, fiatal, tehetséges szereplőgárda.

A Budapesten is játszott, igen szellemes színmű egészen biztosan másképpen hatott itt, Vásárhelyen, mint a magyar fővárosban. Elsősorban azért, mert a szerző trágárságokkal bőven fűszerezte a szöveget, és részben pesti argóban írta meg művét. Az erdélyi prűd(ebb) közönség is hozzászokott már a trágársághoz, de azért az idősebbek olykor felhördültek egy-egy csípősebb szófordulat hallatán.

Előadás után néhányan fanyalogtak is a stúdióterem előcsarnokában, de a legtöbb néző nem tudott ellenállni a sziporkázó nyelvi leleménynek, a helyzetkomikumnak: a nézősereg végighahotázta az előadást.

Ugyanakkor a darab azért is hathatott másként Budapesten, mert az Örkény István Színházban, a Mácsai Pál rendezte változatban jobbára középkorú hölgyek és urak adták elő a darabot (például Für Anikó és Pogány Judit, hogy csak az ismertebbeket említsem), Vásárhelyen viszont az egyetemisták temperamentuma bizonyára egészen más lendületet adott az előadásnak.

A cselekmény szerint az élettől megcsömörlött, falusi férfi elhatározza, hogy öngyilkos lesz. Tasnádi saját bevallása szerint, Nyikolaj Erdmantól vette át az ötletet, Az öngyilkos című komédiát helyezte a mai magyar valóságba.

A főhős várható halálából sokan hasznot akarnak húzni: elsősorban a „dögszagra” mindig éhes kereskedelmi televízió. A nagyvárosi tévések, valamint a magyar falu találkoztatásából számtalan kiváló helyzet adódik, bőven pezseg az erotika, lelepleződnek a kicsinyes álmok, vágyak, egyszóval az emberi gyarlóság. A magiszteri hallgatók zöme máris mesterien oldotta meg a szerepformálást. Számomra a legmeggyőzőbb az a két hallgató volt – Kiss Andrea és Horváth Gyula Antal –, akik a tévés stábot alkották.

Amikor a színpadon voltak, az ember nem tudta levenni róluk a szemét, akkor sem, ha éppen más szövegelt. Különösen Kiss Andrea volt az, aki egy pillanatig sem esett ki a fontoskodó, pösze riporternő szerepéből. Sajnos egyes szereplők – mint a főhőst és nejét alakító Vass Csaba és Kiss Bora – szövege itt-ott érthetetlen volt. Igaz, Kiss Bora esetében a rendező annyira felpörgette az időnként monológszerű szövegrészeket, hogy ez mehetett az érthetőség kárára.

Mindent egybevetve a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata – az új, megbízott igazgató, Csapó György is megnézte a bemutatót – megirigyelheti ezt a remek előadást, amit a színésznövendékek mutattak be annak a vásárhelyi közönségnek, amely igencsak kiéhezett a jó színházi előadásokra. Legyen az abszurd, underground, klasszikus, zenés vagy bármilyen – csak jó legyen.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten
2025. július 14., hétfő

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről

Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről
2025. július 13., vasárnap

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat

A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat