Gazdag programsorozattal, egyebek mellett konferenciák, középiskolai szavalóverseny, tehetségkutató pályázatok, versszínházi műsor és rendhagyó irodalomórák szervezésével készül az 1956-os forradalom 60. évfordulójára meghirdetett emlékévre a Magyar Írószövetség – mondta Szentmártoni János, a szervezet elnöke hétfőn Budapesten.
2015. december 28., 21:452015. december 28., 21:45
Hozzátette: a tervezett „kulturális akciókkal” a szélesebb közönség, elsősorban a diákság figyelmét szeretnék felhívni arra, hogy a forradalom szellemi előkészítőjeként milyen fontos szerepet játszottak az 1956-os eseményekben a magyar írók és az írószövetség. A programok mellett egy interneten elérhető, „virtuális emlékszobát” is létrehoznak, amelynek segítségével gazdag dokumentum-, kép- és hanganyagot böngészhetnek az érdeklődők.
A Magyar Írószövetség tervezi továbbá különféle kiadványok, köztük 1956-os emlékalbum és irodalmi hangoskönyvek megjelentetését is. A szervezet a programok koordinálása érdekében szakmai emlékbizottságot hozott létre, amelynek tagja Szentmártoni János vezetése mellett Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, Kiss Gy. Csaba eszmetörténész, Erős Kinga kritikus és Salamon Konrád történész. Az egész éves megemlékezés egyik fő mondanivalója, hogy 1956 a világ első sikeres antikommunista forradalma volt – emelte ki az eseményen Salamon Konrád.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
szóljon hozzá!