Páskándi Géza emlékére nyitnak állandó kiállítást Szatmárhegyen

Páskándi Géza életével kapcsolatos dokumentumokból nyílhat Szatmárhegyen állandó kiállítás a költő emlékére. A május 15-ére tervezett Páskándi-megemlékezésen a Petőfi Irodalmi Múzeum és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Partiumi Alelnökségének együttműködése révén Szatmárhegyen, a költő, író, drámaíró szülőfalujában is megnyitják a „… méltó túlélés a boldogság maga” című emlékkiállítást.

Krónika

2009. május 12., 10:522009. május 12., 10:52

A tárlatot Páskándi Géza születésének 70. évfordulója alkalmából még 2003-ban nyitották meg először, s azóta több településen is –  így csupán az utóbbi két esztendőben Tokajban, Kolozsváron, Hatvanban, Salgótarjánban és Miskolcon  is  –  bemutatták. A kiállított anyagot 2008 decemberében Muzsnay Árpád EMKE-alelnök szorgalmazására azzal a céllal adományozta a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Partiumi Alelnökségének, hogy a költővel kapcsolatos eredeti dokumentumok hiteles másolatai felhasználásával Szatmárhegyen állandó Páskándi Géza-kiállítást alakítsanak ki a nagyközönség számára.

Mint ismeretes, a helyi önkormányzat megvásárolta a községházával átellenben lévő, volt szövetkezeti épületet, és azt teljesen felújította, így a Budapestről most Szatmárhegyre kerülő anyag a helység újonnan kialakított könyvtárában kaphat elhelyezést. Az EMKE Partiumi Alelnökségének a Petőfi Irodalmi Múzeummal kötött együttműködési megállapodása értelmében a tárlat megnyitását követően a felek szeptember 30-áig visszatérnek a tapasztalatok értékelésére, s azok ismeretében döntenek az emlékkiállítás további sorsáról, esetleges bővítéséről.

Egyébként május 15-én a szatmárhegyi Páskándi-megemlékezés az előző évek hagyományainak megfelelően 19 órakor a költő szülőháza helyén álló emléktáblánál kezdődik. Az ott elkezdődő emlékműsor és koszorúzás a falu központjában álló szobornál folytatódik, majd azt követően kerül sor az emlékkiállítás megnyitására a polgármesteri hivatal épületével szemben található könyvtár épületében.

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, a Páskándi Géza Baráti Társaság, valamint a Szatmárnémeti Kölcsey Kör közös rendezvényén a helybeli iskola 24 diákja Páskándi Gézát idéző emlékműsorral lép színpadra az ünnepi eseményt követően, melyen Szatmárhegy polgármestere, alpolgármestere, valamint RMDSZ-szervezetének elnöke is méltatja az évenként ismétlődő megemlékezés s az idén megnyíló állandó kiállítás jelentőségét.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját

Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját
2025. május 04., vasárnap

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői

Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői
2025. május 02., péntek

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat

Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat
2025. május 01., csütörtök

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”

A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”
2025. május 01., csütörtök

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?

A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?
2025. május 01., csütörtök

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron

Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron
2025. április 29., kedd

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en

Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en
2025. április 29., kedd

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán

Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán
2025. április 28., hétfő

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken

A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken
2025. április 27., vasárnap

Önálló szakká fejlesztenék a BBTE-n az államilag akkreditált magyar népzene és népi ének egyetemi képzést

A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.

Önálló szakká fejlesztenék a BBTE-n az államilag akkreditált magyar népzene és népi ének egyetemi képzést