Fotó: A szerző felvétele
2011. január 31., 09:522011. január 31., 09:52
A Jászai Mari-díjas rendező tevékenységét az elmúlt év folyamán két bizottság is kiértékelte, a másodikat a Bocsárdi mellé felzárkózó civil megmozdulás hatására hívták össze, és végül ennek a minősítése jogosította fel arra, hogy versenyvizsga nélkül, az önkormányzat felkérésére új menedzseri programot nyújtson be.
A színházat fenntartó önkormányzat kérésére ugyanakkor felmérés készült a kulturális igényekre vonatkozóan, és ennek az eredményeit is figyelembe vették, amikor meghosszabbították Bocsárdi László szerződését. A feltételek között szerepel, hogy a színháznak növelnie kell bevételét, minden évadban három-három nagyszínpadi, kamara- és bábelőadást kell színre vinnie. Ugyancsak szerződésben rögzítették, hogy a három nagyszínpadi előadás közül az egyik magyar szerző darabja kell hogy legyen. Bocsárdi László kifogásolta ezt a feltételt, mert bár mindig szerepel magyar szerző a kínálatukban, nem kényszerből került be a műsortervbe.
Bocsárdi László szerződését három évre hosszabbította meg az önkormányzat, bár öt évre is megtehette volna. Az elmúlt időszakban sok szó esett a Tamási Áron Színház helyzetéről, megfogalmazódott, hogy Sepsiszentgyörgy kisváros létére aránytalanul erős intézményt tudhat a magáénak, amelynek fenntartásában és fejlesztésében a művelődési minisztériumnak is részt kellene vállalnia.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.