2010. október 21., 09:562010. október 21., 09:56
A fesztivál megszervezésének ötlete a korábban Székelyudvarhelyen zajló Erdélyi Magyar Táncegyüttesek Találkozójának népszerűsége láttán merült fel. „A fesztiválon a táncszínházi előadások is népi vonatkozásúak lesznek, emellett népzenei koncerteket, kiállításokat is szervezünk” – fejtette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Miklós Levente, a táncműhely igazgatója. Az Össztánc – ősszel jövő csütörtökön egy gyerekeknek szóló előadással nyit, a Mátyás király álruhái című mesejátkot a Maros Művészegyüttes hozza el az udvarhelyi nézőknek. A Csíki Játékszín mozgásszínházi előadással érkezik, tőlük az Átváltozás című produkciót láthatják az érdeklődők, de eljönnek régi barátok is, így jelen lesz a megalakulásának huszadik évét ünneplő sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes és az M Studio, amelyet öt éve hoztak létre a táncegyüttes mozgásszínházi műhelyeként. A két társulat az évfordulók alkalmából készült ünnepi gálaműsorral lép fel. Egyik kiemelkedő eseménye lesz a fesztiválnak az említett Csík Zenekar fellépése, továbbá érdekesnek ígérkezik a programban szereplő két egyszemélyes előadás is: vasárnap délután 5 órától a székelyderzsi születésű István Ildikó népdalénekes fellépésére várják a közönséget, és szintén a zárónapon a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze, Kakucs Ágnes lép fel Árva élet című egyéni előadásával, amelyben egy 16 gyerekes csángó aszszony vallomásait tolmácsolja a közönségnek. A szombat esti táncházban a talpalávalót a Heveder együttes húzza, a Székelyföldi Kézművesek Egyesületének tagjai pedig népművészeti remekekkel mutatkoznak be a fesztivál idején.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.