A Kalotaszeg és a Gyimesek gazdag népi és mitológiai világába kalauzolja el a nézőt a Nagyvárad Táncegyüttes december 8-ai premiereként a Szerelemkert és A villa című előadás: a Szigligeti Színház hivatásos néptáncosai két különálló és ellentétes, ugyanakkor valahol mégis összefüggő tematikájú koreográfiát visznek most színpadra.
2013. december 03., 18:472013. december 03., 18:47
2013. december 04., 21:122013. december 04., 21:12
Egy távoli korszak népi kultúrájából merítkezve öltöztetik üzenetüket kortárs köntösbe, hogy Dimény Levente művészeti igazgatót idézve “diszkrét mítosszal koronázzák meg a 2013-as esztendőt”. “Egy keresztény templomon pogány szobor található, amely a monda szerint egy lányt ábrázol, aki nem élhetett együtt szerelmével. A fiútól született gyermekét elvették tőle és elüldözték a faluból, hogy a pusztában anyai ösztöneinek engedve kígyókat szoptatott” – mondta a kalotaszegi mondavilágot megelevenítő Szerelemkert című darabról a rendező-koreográfus Orza Călin.
A keddi sajtótájékoztatón Orza Călin arra is rámutatott: ilyen erőteljes feszültségből indul a történet, a nő és férfi közti örök harc, az ég és föld, a tűz és víz közti ellentét – ez a viszony határozza meg az előadás többi jelenetét is. A barokkos kalotaszegi mondavilág után az ősi, mély gyökerekből táplálkozó gyimesi kultúra bontakozik ki A villa című néptánc-előadásban, amelyet Zsidó Ferenc azonos című novellája alapján László Csaba rendező-koreográfus visz színpadra. “Furcsa, hogy egy táncelőadást halotti torral kapcsoljanak össze. Az erőről is szól, de még inkább a gyengeségről” – vallja a művész, aki szerint a villa jelentését kereshetjük mítoszokban is, viszonyíthatjuk a nagy istenségek hármas jogarához, amely összekötheti a földet a levegővel és a vízzel, vagy éppen a földi életet a túlvilággal.
Dimény rámutatott, nagyon fárasztó időszakon vannak túl, hiszen miközben folyamatosan turnéztak, már augusztus óta dolgoznak az új bemutatón is. “A néptánc mint alapvető eszköz kerül a darabba, de mivel 2013-at írunk és az üzenetünk is a mai nézőnek szól, így az előadás nyelvezetének is kortársnak kell lennie” – szögezte le. Ebből a megfontolásból dolgozták át a zenét is, hiszen nagy hangsúlyt fektettek az élőzenére is, a zenekari kíséretről nem akarnak lemondani, még akkor sem, ha ez még több munkát és kiadást ró a társulatra. A két bemutatóra egy-egy új prímás is csatlakozik majd a csapathoz és remélik, hogy ezen a vasárnap 19 órára tervezett premieren a nézők megtalálják majd azt, amit várnak.
Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.
Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.
A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.
Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.
Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.
Szilágy megye festői szépségű falujában, Sztánán rendezik meg augusztus 28. és 31. között a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, ahol több mint húsz versenyfilmet, tábori alkotást mutatnak be.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
szóljon hozzá!