2007. október 16., 00:002007. október 16., 00:00
A fesztivál idén is elsősorban a Magyar Filmszemlén bemutatott alkotásokból válogat, az öszszesen nyolc játékfilm között közönségsikerre is számot tartó mozik is szerepelnek: így Goda Krisztina Csak szex és más semmi, Herendi Gábor Lora és Sas Tamás S.O.S. Szerelem című filmje. Vetítik továbbá a Magyar Filmszemle legjobb rendezői díját elnyert Szász János filmjét, a Csáth Géza nyomán készült Ópiumot, az Erdélyben forgatott Bodor Ádám-adaptációt, Kamondi Zoltán Dolináját, valamint Mészáros Péter Kythéra című alkotását – amelynek főszereplője, Kovács Kata a legjobb női alakítás díját nyerte el a budapesti szemlén. A kolozsvári egyetemről indult színész várhatóan jelen lesz a fesztiválon, akárcsak a csütörtöki dokumentumfilmes tömb alkotói – Ambrus Emese, Kőszegi Edit és Bálint Arthur.
A fesztiválon ezúttal is válogatást nyújtanak a Filmtett – Duna Műhely alkotótáborban készült alkotásokból, a Sapientia-EMTE hallgatóinak filmjeiből, és lesz rövidfilmes összeállítás is Csáki László, Nemes Gyula, Mátyássy Áron, Nemes Jeles László és Szirmai Márton alkotásaiból. Egyedi eseménynek ígérkezik a vasárnapi program, amelyet a kolozsvári némafilmnek szentelnek a szervezők. A magyar színházban régi fotókból és plakátokból nyílik tárlat, továbbá a budapesti Darvas Kristóf zongorakíséretével Janovics Jenő 1917-es Utolsó éjszakáját és az 1920-as Világrémét, valamint Fekete Mihály 1917-ben bemutatott A vén bakancsos és fia, a huszár című filmjét vetítik.
A tegnapi sajtótájékoztatón Zágoni Balázs a folyóirat jövőjéről is tájékoztatott: jövő februártól internetes portálként működik tovább a Filmtett, az aktuális mozihíreket közvetítő, kritikákkal naponta frissülő portálon kívül a szerkesztőség könyv formában jelentetné meg az időtállónak bizonyuló tanulmányokat. Az Erdélyi Filmes Portál „nulladik verzióját” a zárónapon mutatják be.
Mai világunk, társadalmunk, valóságunk nagy mértékben irányt vesztett – többek közt erre világít rá Sławomir Mrożek lengyel drámaíró ma is fölöttébb aktuális, Tangó című darabja, amelynek premierjét pénteken tartják a Kolozsvári Állami Magyar Színházban.
Hunor Horváth rendezőt nevezték ki a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház ideiglenes igazgatójává.
A román színházi szakma két legfontosabb elismerésével tüntették ki a szatmárnémeti Harag György Társulat III. Richárd című előadását. Bessenyei Gedő István, a szatmári társulat igazgatója nyilatkozott a Krónikának.
Több mint 50 szerzővel és nyolcvannál is több programmal várják az érdeklődőket a június 26. és 29. között tartandó 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhétre, melynek főbb meghívottjai Lars Saabye Christensen norvég-dán és Gabriel Adameșteanu román író.
Újra megrendezik a kerékpározást, olvasást és a kultúrafogyasztást népszerűsítő Tricikli fesztivált, a Szegedet, Magyarkanizsát és Sepsiszentgyörgyöt érintő programsorozat május 30-án indul.
Tarr Béla magyar rendező lesz a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) 24. kiadásának díszmeghívottja, aki életműdíjat vehet át a kincses város legnagyobb filmes rendezvényének zárógáláján.
Két kiemelt kategóriában is díjazták a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának III. Richárd című előadását a Román Országos Színházi Szövetség (UNITER) hétfőn este rendezett gáláján. Emellett magyar alkotók is részesültek UNITER-díjban.
A világ számos természeti érdekességét hozza el a mozivászonra június 4–9. között a brassói LYNX fesztivál.
Dzsafar Panahi világhírű iráni rendező titokban forgatott Egy egyszerű baleset című thrillerének ítélte az Arany Pálmát a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a Juliette Binoche francia filmszínésznő által vezetett nemzetközi zsűri szombat este.
Csütörtökön debütál a Hunyadi-sorozat a Filmión. A magyar filmek és sorozatok streamingplatformján a tízrészes széria magyar szinkronos változata mellett a rendezői (eredeti) változat is elérhető.