Mint elmondta, az idei találkozón minél több diákszínjátszó csoportot igyekeztek vendégül látni, és kihasználták a Figura Stúdió Színház felajánlotta képzési lehet?séget. A hétvégi háromnapos rendezvény résztvev?i számára hasznosnak bizonyultak a Figura rendez?-igazgatója, Béres László, valamint a Barabás Árpád színm?vész vezette m?helyek. Ezeken a foglalkozásokon játékos csapatformáló és drámajátékokba vonták be az érdekl?d?ket. A találkozó tegnapi kiértékel?jén az amat?r színjátszó csoportok helyzetét elemezték a résztvev?k: közös gondot az anyagiak hiánya jelent és az, hogy négyévente mindig elölr?l kell kezdeni a munkát. Kiderült, hogy míg egyes csoportok színpadon is próbálhatnak, addig másoknak még egy osztályterem is alig jut – és akadnak olyan csoportvezet?k, akik a kiszállások költségeit pályázati úton fedezik.
A találkozón szovátai, kovásznai és szászrégeni csoportok vettek részt a házigazda Fábián Ferenc Színjátszó Csoport mellett.
Gyermeknapi ünneplésre várja nézőit a kolozsvári Puck Bábszínház június elsején, ezt követően szervezik meg a Puck Nemzetközi Fesztivált június 2. és 5. között.
Mai világunk, társadalmunk, valóságunk nagy mértékben irányt vesztett – többek közt erre világít rá Sławomir Mrożek lengyel drámaíró ma is fölöttébb aktuális, Tangó című darabja, amelynek premierjét pénteken tartják a Kolozsvári Állami Magyar Színházban.
Hunor Horváth rendezőt nevezték ki a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház ideiglenes igazgatójává.
A román színházi szakma két legfontosabb elismerésével tüntették ki a szatmárnémeti Harag György Társulat III. Richárd című előadását. Bessenyei Gedő István, a szatmári társulat igazgatója nyilatkozott a Krónikának.
Több mint 50 szerzővel és nyolcvannál is több programmal várják az érdeklődőket a június 26. és 29. között tartandó 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhétre, melynek főbb meghívottjai Lars Saabye Christensen norvég-dán és Gabriel Adameșteanu román író.
Újra megrendezik a kerékpározást, olvasást és a kultúrafogyasztást népszerűsítő Tricikli fesztivált, a Szegedet, Magyarkanizsát és Sepsiszentgyörgyöt érintő programsorozat május 30-án indul.
Tarr Béla magyar rendező lesz a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) 24. kiadásának díszmeghívottja, aki életműdíjat vehet át a kincses város legnagyobb filmes rendezvényének zárógáláján.
Két kiemelt kategóriában is díjazták a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának III. Richárd című előadását a Román Országos Színházi Szövetség (UNITER) hétfőn este rendezett gáláján. Emellett magyar alkotók is részesültek UNITER-díjban.
A világ számos természeti érdekességét hozza el a mozivászonra június 4–9. között a brassói LYNX fesztivál.
Dzsafar Panahi világhírű iráni rendező titokban forgatott Egy egyszerű baleset című thrillerének ítélte az Arany Pálmát a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a Juliette Binoche francia filmszínésznő által vezetett nemzetközi zsűri szombat este.