Fotó: A szerző felvétele
2010. november 04., 10:152010. november 04., 10:15
A Kézdivásárhelyen született Kozma Levente képzőművész, kulturális programok szervezője Temesváron alkot. A sepsiszentgyörgyi MEME című tárlaton nagyméretű, látványos fekete-piros falra festett grafikák és objektek a mémek világát és a képregények tudományos-fantasztikus látványvilágát elegyítik. A memetika Richard Dawkins elmélete, a megnevezés, a mimézis (utánzás) és a genetika szavak kombinációjából ered.
Dawkins elmélete szerint mindenkiben több tízezer aprócska kulturális információs csomag (mém) található, melyek igyekeznek reprodukálni és örökíteni magukat. Az azóta továbbfejlesztett elmélet szerint az emberi tudat összessége nem más, mint az agyunkban megtelepedett és folyamatosan cserélődő mémek sokasága, az „intellektuális paraziták” valójában átvették az uralmat felettünk.
A két fiatal képzőművész tárlatát Ştefan Tiron művészetkritikus, szubkultúra-kutató rendhagyó módon nyitotta meg. Nem tartott beszédet, hanem egyenként ment oda a látogatókhoz, és ismertette pár szóban a tárlatot. Ştefan Tiron a kiállítás katalógusában úgy fogalmaz, nem Rareş Moldovan és Kozma Levente művészekről ír, hanem inkább a mémekről és hatásukról. A mémek hordozójuk kárára reprodukálódhatnak, ha ezt megtehetik, rögzülnek, mint egy ideges rángás.
Tiron a marketing- és reklámkultúrára utalva fogalmazta meg, hogy a készen kapott kultúra rejti a legrosszindulatúbb, legvirulensebb és legmakacsabb mémeket. „A »higgy és ne kutass«, az illúziók, ígéretek, a pénzügyi halál utáni élet, az isteni nyugdíj és a gazdasági-lelki stabilitás árusítása a mindennapi memetikus szendvics” – fogalmazta meg Ştefan Tiron. A tárlat november 24-éig látogatható a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérben.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.