Nem véletlen, hogy bizonyos rendezők bizonyos színészekkel dolgoznak legtöbbet, azokkal, akikkel könnyen megértik egymást, ilyenkor nem kell túl sokat magyarázni. A rendező adja az instrukciót, a színész úgy érti, ahogy azt a rendező szeretné, s már csinálja is. Nincs sok vesződés, könnyen megy a munka.

A harmadik szerep, amit említett, a Mrs. Higgins. Én egyáltalán nem ilyennek képzeltem ezt a figurát. Andrei Șerban – akivel számomra szintén boldogság volt dolgozni – egy halk szavú úriember. Ez a próbafolyamat számomra felért egy továbbképző tanfolyammal, neki határozott elképzelése volt minden szerepről. Mrs. Higginst ő ilyennek látta, és én alakultam az ő elképzeléséhez a nagyon kellemes, jó hangulatú próbafolyamat során. Őszintén örülök, hogy beválogatott a csapatába, élmény volt a közös munka.

Amikor ide kerültem, „B ligás” lettem. Akkor sok volt a sportkedvelő férfi kolléga, ők osztották A és B ligára a társulatot. Az „A liga” dolgozott a szakmának, ők készítették a reprezentatív előadásokat, ezeket általában Kovács Ferenc rendezte. A „B ligások” a szórakoztató, zenés, illetve a kötelező darabokban játszottak, ezeket általában Kovács Ádám rendezte.

Gyöngyösi Gábornak jó érzéke volt a könnyed, úgymond polgári színművekhez. Nem nagyon szólt bele a színész munkájába. Egy-egy lényeges pontnál megálltunk, azt mondta: itt vigyázzatok ezért meg ezért, a továbbiakban pörgessétek meg. Így készült a nagy sikerű Doktor úr című Molnár Ferenc-darab, amelyben olyan kiváló kollégákkal dolgoztam Sárkánynéként, mint Dengyel Iván és Benczédi Sándor, akik a vígjáték nagymesterei voltak. Kell annál nagyobb öröm, mint amikor bemész egy üzletbe, és azt mondja az elárusítónő negyven év után, hogy én emlékszem a művésznőre még a Doktor úrból? Na, az volt egy jó előadás!

Az akkori igazgató szerintem nem tartotta érdemesnek, de Parászka Miklós rendező annyit mondott, amikor megmutattam az anyagot, hogy: „ez kész van, fogj hozzá, csináld meg".

– Több önálló pódiumműsora is volt, olyan is, amit más színészekkel együtt mutattak be.

– Azokat nagyrészt Tóth-Páll Miklós színművész állította össze. Több ilyen műsorunk volt. Emlékezetes a Te vagy a szabadító című, istenes versekből készült összeállítás és a Több is veszett Mohácsnál – a magyar lélek formái című, ezek ötven fölötti előadásszámot értek meg, rengeteg helyre elvittük itt az országban és határon túlra is.

Alkalmi zenés műsorokat is összeállítottam például karácsonyra, húsvétra, vagy névnapok alkalmával. Hogy ezekből is említsek: híres Erzsébetek, Katalinok, Miklósok, stb. Slágerekkel, dalokkal fűszerezve igen közkedvelt kis előadások voltak.

– Létezik a Tréfás és pajzán népi történetek és népdalok című műsora is.

– Igen. Tóth-Páll Miklós ötlete alapján állítottam össze, és ugyancsak a kávézóban mutattam be. Bejártam vele a Szatmár környéki falvakat, voltam Magyarországon, hívtak Németországba, utoljára tavaly februárban Svédországot jártam be vele. Sok emlékezetes pillanat fűződik ezekhez a kiszállásokhoz, turnékhoz. Külföldön előadás után szeretetvendégséget tartanak, mert több helyről érkeznek az ott élő magyarok, és ez jó alkalom egy kis beszélgetésre, találkozásra, akár ismerkedésre. Például Münster környékén sokan élnek az innen kivándorolt sváb-magyarok közül. Megható volt, ahogy elsírták magukat a beszélgetések során. Szinte mindenki ismert engem, hisz itthon színházba járó emberek voltak. Mindenki külön-külön akart beszélgetni velem. Összegezve, mondhatni szó szerint ugyanazt mondták könnyek között: ahogy megláttak, felelevenedett előttük a fiatalságuk, látták magukat a szatmári színház előcsarnokában, ahol a barátokkal találkoztak, majd előadás után együtt mentek vendéglőbe, ahol megbeszélték az előadást.

Elmesélték, hogy jó anyagi körülmények között élnek, a gyerekek már ott jártak iskolába, mindenük megvan, csak a lelkük – és itt ismét sírás –, a lelkük az itthon maradt. Ott sosem lesznek otthon, nekik az otthon mindig az marad, amit itt hagytak. Ölelgettek, tartóztattak, meghívtak magukhoz, bármikor arra járok, menjek hozzájuk, névjegykártyát adtak. Ami meglepő, hogy a Magyarországra áttelepültek ugyanígy beszéltek. Fájdalmas találkozások voltak.

Apró poénoknak köszönhetően ki tudtuk nevetni a nyomorúságunkat. A kabaré az egyetlen balzsam volt sok ember lelkének. Ha egy jót nevettünk, talán könnyebb volt a következő nap. Csak egy példát említek. Tudvalevő, hogy akkor nem lehetett húst kapni. Emlékszem egy jelenetre, ahol a következő párbeszéd-részlet hangzott el:

Ha egy ilyen apró dolog elhangzott a színpadon, a nézők már hálásak voltak.

– Mélyen belelátott az elmúlt ötven év színházcsinálási folyamataiba. Az elmúlt évtizedekben olykor voltak viták arról, hogy inkább az úgynevezett művész-színház, vagy a közönségbarát színház kerüljön előtérbe. Hogyan látja ezt?

– Azt látom, hogy manapság a rendezői színház a divat, amely világrengető problémákat, kétségbeejtő víziókat tár a nézők elé, és inkább az értelemre, semmint az érzelmekre akar hatni. Tudom, sajnos ilyen világot élünk, és

Nem véletlen szerintem, hogy olyan nagy sikere van a közönségnél a Hegedűs a háztetőn című darabnak – és nemcsak nálunk, a szatmári színházban, hanem mindenhol, ahol műsoron van, hiszen ebben a kisember magára ismer. Látja, hogy más is bukdácsol, hogy mindnyájan elesünk, felállunk, sírunk, nevetünk, visszük a mindennapok terheit, hogy kiszolgáltatottak vagyunk a mindenkori hatalomnak, de próbálunk emberek maradni, s a legrosszabb körülményekből is próbáljuk kihozni a legtöbbet. Nagy szükség van az ilyen darabokra, előadásokra.

– Ha összegezni kellene, megközelítőleg hány előadásban játszott? És ha ki lehetne emelni egy-két szerepet ezekből, melyek voltak a kedvencei?

– Ha azt nézzük, hogy az ötvenedik évadomat taposom ezen a színpadon, s ha évadonként csak két szerepet játszottam volna, – márpedig nemcsak kettő volt – akkor is száznál vagyunk. De volt százötven is. Kedvencek? Persze, hogy voltak, nézzünk néhányat. Először is a Rút kiskacsában a Molett hölgy lánya. Ezt Szabó Ódzsa rendezte, annyi szeretettel, odafigyeléssel, biztatással irányítgatott, hogy örök hálát érzek iránta. Aztán Sárkányné a Doktor úrból. Karácsony Nagy Zsuzsanna a Jó estét nyár, jó estét szerelemből, A Lakon házából Letícia, a Hippolyt, a lakáj Mimije, a Csirkefejből az anya, Marléne az Edit és Marlénéből, a Padlás Mamókája, Kleinné a Spiró György által írt Helló, doktor Mengeléből. Ez utóbbihoz kapcsolódik egy kedves kis történet. Meghívták az előadást Debrecenbe a Deszka fesztiválra. Előadás után lementünk a büfébe. Sok ismerős és ismeretlen, főleg hölgyek jöttek gratulálni. Megjelent egy férfi is, ismerősnek tűnt, de nem tudtam hova tenni. Udvariasan megállt oldalt, hagyta a hölgyeket, de azok egyre többen jöttek, már-már kis sor lett.

Én a meglepetéstől nem hallottam, mit mondott a továbbiakban, valami olyasmit, hogy így képzelte el ő is ezt a figurát s hogy tetszett neki. Boldogságomban megöleltem s megpusziltam, és ezen az érzelmi túltengésen mindketten meglepődtünk, aztán elköszönt ,s ment a többi kollégához is. Térjünk vissza a kedvencekhez: a Mágnás Miskából a Nagymama, a Roncsderby Viktóriája. a Gengszter nagyi, a Fejedelem a Csongor és Tündében, Odoaker a Nagy Romulusból, Mrs. Higgins a My Fair Ladyből, az Interaktív Olgája.

korábban írtuk

„Szatmárikum” a Harag György Társulat és közönsége szeretetkapcsolata

A Harag György Társulat és közönségének kapcsolata szeretetkapcsolat – talán eltűnt már lassan a többi erdélyi városból, de Szatmáron még létező a jelenség, hogy az emberek messziről felismerik a színészeket az utcán, nemcsak a magyarok, de a románok is.

– A Harag György Társulat jelenéhez is kapcsolódna egy kérdésem: több előadásukban is határozottan érződik, hogy a jelenlegi csapat nagyon összetartó, erős a csapatszellem.

– Igen, örülök, ha így érzékelte. Réges-régen, amikor ide kerültem, ez a színház híres volt arról, hogy jó a hangulat, segítőkészek a kollégák, szeretettel fogadják az új embereket. Akkor, amikor a mi zenés előadásaink, kabaréink jegyeiért hosszú sorok álltak Vásárhely főterén, több helyről is visszahallottuk, hogy az előadásaink minőségén érződik a kollégák közötti jó hangulat, szeretet, s ez lesugárzik a nézőtérre. Mi ebbe a hangulatba nőttünk bele, ezt adtuk tovább a fiatal generációnak. De változnak az idők, változnak az emberek. A mai fiataloknak sok mindenben más az elképzelésük, nyitva a világ előttük, más az értékrendjük, egyszóval sokat változott a világ.

Itt most egy tehetséges, fiatal társaság ért be. Az idők folyamán természetesen voltak hullámvölgyek, de úgy látom, hogy helyrebillent a mérleg, és jó a csapatszellem. Azt kívánom, hogy dolgozzanak továbbra is békességben, segítsék egymást, mert az mindig messzebbre visz, mint az áskálódás, rosszindulat. Sok, szép szerepet, jó rendezőket, darabokat, sikeres évadokat kívánok minden kollégámnak, s hívjanak továbbra is engem, ha van nekem való szerep, mert úgy érzem, még vannak tartalékaim . . . míg Isten erőt ad.