2010. október 13., 10:202010. október 13., 10:20
A román rendező egy-egy olasz, német, izraeli és holland elsőfilmes alkotóval verseng az elismerésért. A díjat az Európai Film-díj kiosztásakor ítélik oda minden évben egy fiatal, feltörekvő európai rendező első játékfilmjéért.
Florin Şerban filmje az idei berlini nemzetközi filmfesztiválon a zsűri különdíjaként Ezüstmedvét kapott, emellett kitüntették az Alfred Bauer-díjjal is. A történet egy Duna menti büntetőintézet szabadulás előtt álló kiskorú elítéltjéről, Silviuról és anyjához fűződő viszonyáról szól.
A jelöltek között nem ismeretlen a tel-avivi Samuel Maoz, aki Lebanon című háborús drámájával elnyerte a velencei filmfesztiválon a legjobb filmnek járó Aranyoroszlánt. A film egy tankból mutatja be az 1982. júniusi libanoni háború brutális eseményeit. A nemzetközi filmvilág a német jelölt, Feo Aladag Az idegen (Die Fremde) című filmjére is felfigyelt már.
A főszereplő, Sibel Kikelli egy Németországba szökött török nőt alakít, aki családja nyomásának ellenszegülve a maga útját választja. A filmet többek között a tavaszi New York-i Tribeca Filmfesztiválon is kitüntették – megkapta az év legjobb játékfilmjének és a legjobb színésznőnek járó díjat –, valamint Oscar-díjra jelölték a legjobb idegen film kategóriájában. Giuseppe Capotondi olasz filmrendező A kettős óra (La doppia ora) című pszichothrillerének főszereplője, Kseniya Rappoport 2009-ben elnyerte a velencei filmfesztivál legjobb színésznőnek járó díját.
A holland jelölt, Urszula Antoniak Semmi személyes (Nothing Personal) című, holland–ír filmje is harcba száll az európai felfedezett kitüntető címéért. A film a tavalyi locarnói filmfesztiválon öt díjat zsebelhetett be, köztük a legjobb elsőfilmes rendezőnek járó díjat.
Az öt alkotás közül az Európai Filmakadémia 2300 tagja választja ki a nyertest, amelyet december 4-én a 23. Európai Film-díj kiosztásakor Tallinnban hirdetnek ki.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.