2009. április 09., 23:102009. április 09., 23:10
A Teleki család külföldön élő tagjai ugyanis 1993-ban Förderstiftung Teleki Téka néven létrehoztak Bázelben egy alapítványt, melynek célja a Teleki–Bolyai Könyvtár anyagi és szellemi támogatása, majd 1999-ben a bázeli anyaszervezet segítségével létrejött a marosvásárhelyi székhelyű Teleki Téka Alapítvány is, azonos célkitűzéssel és működési területtel.
„A tavaszi ülés fő témája az épület restaurálása volt, és ezzel kapcsolatban most már pozitív dolgokról is hallottunk. Végre elkészült az olvasóterem világítása, az újonnan felszabadított Wesselényi-szárnyból pedig kiköltöztek egyes intézmények és más, később bekerült gyűjtemények. A kuratórium fiatal történész tagjai javasolták – és erről most határozat is született –, hogy az eredeti, megmaradt kerek asztalt és a tizenegy széket restaurálni kellene” – számolt be Teleki Julianna, a kuratórium Németországban élő tagja. Mint mondta, lopás történt a Teleki Tékában: még folyamatban van az állomány leltározása, de az már kiderült, hogy igen komoly hiány van. A kötetekhez csak az juthat hozzá, aki azokat hivatalosan kikéri, és csak az olvasóteremben lapozhatja őket, hiszen kölcsönzés nincs.
„Akik kikérték, vissza is adták a kiadványokat, csakhogy kivágtak részeket a könyvből, metszetek, oldalak tűntek el. Ez valószínűleg már a rendszerváltás előtt kezdődött, de az utóbbi időben is történtek komoly rongálások. Egy korabeli metszetet nagyon könynyű kioperálni egy könyvből. Van egy rendszeres látogató, akire a gyanú árnyéka vetül, de neveket egyelőre nem mondhatok. Sajnos a régi szekrényekben sincsenek biztonságban a könyvek, hiszen nagyon egyszerű zár van rajtuk, bárki könnyedén kinyithatja” – magyarázta Teleki Julianna.
Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.
Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.
Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.
A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.
A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.