2011. június 10., 08:592011. június 10., 08:59
Azóta a film minden – természetesen jórészt férfi- – társaságban hivatkozási alappá vált, hiszen tulajdonképpen nem más, mint a képi megvalósulása a kocsmaasztaloknál gyakran mesélt, néha a kelleténél kissé jobban kiszínezett történeteknek, amelyek rendszerint azzal a mondattal kezdődnek, hogy „Egyszer sikerült úgy berúgnom, hogy...”. A (kassza)siker pedig – sajnos – ezúttal is folytatásért kiáltott, pedig Phillips tavalyi filmje, a Másnaposok egyik sztárja, Zach Galifianakis főszereplésével forgatott Terhes társaság már jelezte, hogy egy szuperdobás a legkevésbé sem jelenti azt, hogy valaki a továbbiakban is ahhoz hasonlóan egyenletes, jó teljesítményt képes nyújtani. A Másnaposok 2 pedig be is váltotta az aggodalmakat: nemhogy folytatná az első rész színvonalát, de még csak alulról súrolni sem képes azt.
A legnagyobb probléma az, hogy Phillips nem akart kockáztatni, és a bevált receptet olyannyira nem akarta megváltoztatni, hogy tulajdonképpen nem csinált semmi mást, mint leforgatta az első filmet ugyanazokkal a szereplőkkel és poénokkal – a Távol-Keleten. A Másnaposok 2 története ugyanúgy egy legénybúcsú – ezúttal a kissé félszeg fogorvos, Stu nősül, a helyszín azonban Las Vegasnál jóval egzotikusabb, az ara ugyanis thaiföldi, így a frigy is a délkelet-ázsiai országban köttetik meg. Az esküvő előtt a főhősök ugyanúgy összegyűlnek egy legénybúcsúra, de – a legutóbbi élményekből okulva – hiába próbálják lájtosabbra venni a partit, a történetnek folytatódnia kell, ezért aztán ismét csak arra ébrednek, hogy iszonyatos macskajaj kínozza őket, ráadásul az esküvő helyszínéül szolgáló festői sziget helyett Bangkokban térnek magukhoz. És hogy folytatódjék az első résszel fennálló hasonlóságok sora, most is eltűnik valaki: a menyasszony öccse. Innentől a történet hűségesen követi az első epizód menetét, a fordulatok, a poénok szinte percre pontosan ugyanabban az időben érkeznek, mint a 2009-es moziban, és a főszereplőik is ugyanazok. Itt is megjelenik egy titokzatos állat, a tigris és a csirke helyett ezúttal egy majom szegődik a társasághoz, és Stu is újra mámoros románcba keveredik – most egy sztriptíztáncosnő helyett egy transzvesztita prostituálttal.
Ahogy a történet előrehalad, a nézőben egyre többször merül fel a gondolat, hogy ezt a filmet úgy, ahogy van, teljesen fölösleges volt elkészíteni. Minden kiszámítható, az alkotók még véletlenül sem tértek el a már ismert sémától – márpedig az első rész éppen attól ütött, hogy újszerű, váratlan történésekkel tarkított sztorit mesélt el. Itt azonban az sem segít, hogy betekintést nyerhetünk a betegesen infantilis Alan elméjébe, mint ahogy az sem, hogy egy tetoválóművész szerepében felbukkan Liam Neeson is – ezt a filmet egyszerűen nem lehetett megmenteni. Megtekintése helyett javallottabb inkább egy baráti borozás – még akkor is, ha utána fennáll a másnaposság veszélye. n Balogh Levente
Másnaposok 2 (The Hangover Part II. Amerikai vígjáték, 100 perc, 2011). Rendezte: Todd Phillips. Producer: Daniel Goldberg, Todd Phillips. Szereplők: Ed Helms, Zach Galifianakis, Bradley Cooper, Justin Bartha, Juliette Lewis, Ken Jeong, Todd Phillips, Liam Neeson, Mike Tyson. Írta: Craig Mazin, John Lucas. Kép: Lawrence Sher. Zene: Christophe Beck. Értékelés az 1–10-es skálán: 5
Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.
Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.
Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.
A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.
A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.
szóljon hozzá!