Madridi karmester vezényli a kolozsvári Classica zenekart

A Mozart 250 című emlékhangversennyel lép a közönség elé ma este hét órától a kolozsvári Farkas utcai református templomban a Classica Zenekar Egyesület.

2006. május 03., 00:002006. május 03., 00:00

A többnyire a zeneakadémia diákjaiból, fiatal filharmonikusokból meg a Kolozsvári Magyar Opera zenekarának tagjaiból verbuválódott szimfonikus zenekar ez év januárjában alakult meg. Horváth József, a Classica Zenekar Egyesület művészeti vezetője, állandó karmestere – a Kolozsvári Magyar Opera karmestere – elmondta, amellett, hogy fellépési, fejlődési lehetőséget kívánnak teremteni fiatal tehetséges muzsikusoknak, karmestereknek és énekeseknek, mesterkurzusokat is szeretnének szervezni, valamint ösztöndíjakat biztosítani számukra. A zenekarvezető hozzátette: „Szeretnénk minél változatosabb koncertekkel fellépni, kortárs zeneszerzők új, friss műveit bemutatni, és erdélyi zeneszerzők műveit játszani. Emellett részt vennénk kamarahangversenyeken, ugyanakkor ha felkérnek, szívesen fellépünk különböző kulturális rendezvényeken is”.
A Mozart születésének 250. évfordulója alkalmából szervezett mai koncert – amely a zenekar harmadik fellépése – vendégkarmestere a madridi Miguel Guerra. Az est nyitányaként a zeneszerző Első szimfóniáját – amelyet még kilencéves korában komponált – játsszák. Ezt követően Pöllnitz Boróka, a magyar opera fuvolistája és Szabó Kati Kinga, a filharmónia hárfása fuvola-hárfa kettős versenyt ad elő, záróműként Mozart 33. szimfóniája hangzik el. Az emlékhangversenyen az együttes negyven tagja lép fel – a zenekarnak különben ennél jóval több tagja van, a koncerteken játszott művektől függően több mint hatvanan is felléptek már.
A ma esti hangverseny után az együttes minden bizonynyal ősszel – a vizsgák, illetve a nyári vakáció után – lép újra a kolozsvári komolyzenei élet színterére. Ez nehézségekkel jár, hiszen a próbákat ideiglenes helyszíneken tartják, iskoláról iskolára vándorolva. A zenekarvezető elmondta, szinte elérhetetlennek tartja az állandó próbaterem megszerzését, hiszen Kolozsváron még a filharmóniának sincs székháza.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

Kis magyar sziget Nagybányán: a grófhoz és korához is kötődő kulturális kínálattal várja a közönséget a Teleki Napok

Színvonalas kulturális programot kínál a bányavidéki magyarságnak a 2007 óta majdnem minden év májusában megszervezett Teleki Napok.

Kis magyar sziget Nagybányán: a grófhoz és korához is kötődő kulturális kínálattal várja a közönséget a Teleki Napok
2025. május 10., szombat

Harag György születésének centenáriumán emlékhetet szervez a kolozsvári színház

Harag György rendező születésének 100. évfordulója alkalmából gazdag kínálatot felvonultató emlékhetet szervez június 1. és 9. között a Kolozsvári Állami Magyar Színház – közölte a társulat.

Harag György születésének centenáriumán emlékhetet szervez a kolozsvári színház
2025. május 09., péntek

Román városokban is vetítenek népszerű magyar családi vígjátékokat

Román városokban vetítenek friss, népszerű magyar filmeket a Magyar filmek @ 29. Európai Filmek Fesztiválja keretében – közölte a Liszt Intézet Bukarest.

Román városokban is vetítenek népszerű magyar családi vígjátékokat
2025. május 07., szerda

Premier a láthatáron: újra az opera színpadán a gyerekszereplőkkel készült Valahol Európában

A Kolozsvári Magyar Opera szombaton 19 órától tartja a Valahol Európában című nagy sikerű musical premierjét.

Premier a láthatáron: újra az opera színpadán a gyerekszereplőkkel készült Valahol Európában
2025. május 05., hétfő

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját

Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját
2025. május 04., vasárnap

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői

Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői
2025. május 02., péntek

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat

Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat
2025. május 01., csütörtök

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”

A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”
2025. május 01., csütörtök

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?

A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?
2025. május 01., csütörtök

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron

Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron