Ma veszi kezdetét a Partiumi Írótábor Nagyváradon

Ma veszi kezdetét a Partiumi Írótábor Nagyváradon
Hatodik alkalommal kerül megrendezésre Nagyváradon a Partiumi Írótábor. A ma kezdődő háromnapos rendezvényen többek között a 250 éve született Kazinczy Ferencre és az 500 éve született Kálvin Jánosra emlékeznek.

Nagy Orsolya

2009. július 02., 11:102009. július 02., 11:10

Ma veszi kezdetét a hatodik Partiumi Írótábor Nagyváradon, a Kolozsvári út közelében fekvő, Báthory István (Dobrogeanu Gherea) utcai Góbé csárdában. Barabás Zoltán, a Partiumi Magyar Művelődési Céh elnöke délután ötkor nyitja meg a háromnapos rendezvénysorozatot. Rögtön a nyitóbeszéd után kezdődik Bíró Ferenc irodalomtörténész előadása Kazinczy és a magyar nyelv címmel, majd szintén a nyelvújítóról, kicsit más szemszögből beszél Kupán Árpád történész, Kazinczy Ferenc, a magyar szabadkőművesség jeles alakja című előadásában. 18.15-kor Nagy Erika, a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának főtitkára ismerteti a felvidéki Dunaszerdahelyen évente megjelenő Vámbéry-antológia 2009-es kiadását.

A kötetet a neves magyar orientalistáról, Vámbéry Árminról elnevezett irodalmi kávéház adja ki azoknak a szerzőknek a munkáiból, akik az elmúlt évben a kávéházban mutatták be új írásaikat. A 2009-es antológia a tizenegyedik a sorban. 18.45-kor Pomogáts Béla irodalomtörténész, az Anyanyelvi Konferencia elnöke tart előadást Nemzet, anyanyelv, kultúra címmel, majd a vacsora végeztével Ködöböcz Gábor főszerkesztő mutatja be a Magyarországon megjelenő Agria irodalmi, művészeti, kritikai folyóiratot. Péntek reggel tízkor a meghívottak Érsemjénbe, Kazinczy szülőfalujába kirándulnak, ahol meglátogatják a Fráter–Csiha-emlékházat, és megkoszorúzzák a nyelvújító szobrát.

A megemlékezésen beszédet mond Balazsi József érsemjéni polgármester, Mezey Katalin költő, a Tokaji Írótábor kuratóriumának elnöke, L. Simon László költő, a Magyar Írószövetség főtitkára, Székelyhidi Ágoston író-politikus, illetve Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület leköszönő püspöke, európai parlamenti képviselő.

Ebéd után visszatérnek Nagyváradra, ahol 18 órától Székelyhidi Ágoston Értékek és esélyek című kötetét Halász János országgyűlési képviselő, Debrecen alpolgármestere méltatja. A váradi színház Szigligeti Társulatának művészei bemutatják Tövisek és virágok című pódiumműsorukat. Vacsora után pedig Oláh János főszerkesztő mutatja be a Magyar Írószövetség lapját, a Magyar Naplót.

Szombaton délelőtt tízkor Fehér József, a Magyar Nyelv Múzeumának igazgatója tart előadást Kazinczy kultuszáról, majd Szűcs László, a Várad kulturális folyóirat főszerkesztője mutatja be a lapot. Fél tizenkettőkor Csűry István helyettes püspök beszél Kálvin Jánosról, majd Meleg Vilmos színművész szaval. Délután 12.30-kor kezdődik a zárófogadás, melyen Barabás Zoltán átadja az írótábor díjait.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 11., csütörtök

„A vers megváltó rés a mindennapok falán” – László Noémi kolozsvári költő gondolatai a költészet napján

Világot gyújt és rendet rak a vers, melenget vagy lehűt, bezsongat vagy vigasztal. A vers megváltó rés a mindennapok falán – fogalmazta meg a Krónika megkeresésére a magyar költészet napja alkalmából László Noémi József Attila-díjas kolozsvári költő.

„A vers megváltó rés a mindennapok falán” – László Noémi kolozsvári költő gondolatai a költészet napján
2024. április 10., szerda

A szilágysomlyói születésű Jovián György festőművésznek nyílik kiállítása Bukarestben

Közismert erdélyi magyar képzőművészeket bemutató sorozat részeként Jovián György Munkácsy-díjas képzőművész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagja „corpus inane” című kiállítását nyitják meg április 18-án a Liszt Intézet bukaresti központjában.

A szilágysomlyói születésű Jovián György festőművésznek nyílik kiállítása Bukarestben
2024. április 10., szerda

A 80 éve született Farkas Árpádra emlékeznek a költészet napja alkalmából Sepsiszentgyörgyön és Székelyszentmiklóson

A 80 éve született, 2021 februárjában elhunyt, Kossuth-díjas Farkas Árpádra emlékeznek a költészet napja alkalmából Sepsiszentgyörgyön, valamint a Hargita megyei Székelyszentmiklóson, ahol a költő a gyermekkorát töltötte.

A 80 éve született Farkas Árpádra emlékeznek a költészet napja alkalmából  Sepsiszentgyörgyön és Székelyszentmiklóson
2024. április 09., kedd

A Csillagok háborúja-sorozat rendezője tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap az idei cannes-i filmfesztiválon

Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap George Lucas, a Csillagok háborúja-sorozat rendezője május 25-én, a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál záróünnepségén – jelentették be kedden a szervezők.

A Csillagok háborúja-sorozat rendezője tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap az idei cannes-i filmfesztiválon
2024. április 09., kedd

Agócs Gergely néprajzkutatóval alakíthatják ki egyéni mesemondói stílusukat a pedagógusok

Közkívánatra Agócs Gergely néprajzkutató tart interaktív képzést április 29–30. között a torockói Duna-Házban. A Magyar népmese – hagyományos mesemondás című foglalkozást elsősorban, de nem kizárólag pedagógusoknak ajánlják.

Agócs Gergely néprajzkutatóval alakíthatják ki egyéni mesemondói stílusukat a pedagógusok
2024. április 09., kedd

Japán sztrájkkal kapcsolódik be a kormány diszkriminatív bérpolitikája elleni országos tiltakozásba a Csíki Székely Múzeum

Japán sztrájkot hirdetett a Csíki Székely Múzeum, csatlakozva a CulturMedia – Kulturális és Média Szakszervezetek Országos Szövetsége, az Alfa Kartell Országos Szakszervezeti Szövetség tagja által elindított országos tiltakozáshoz.

Japán sztrájkkal kapcsolódik be a kormány diszkriminatív bérpolitikája elleni országos tiltakozásba a Csíki Székely Múzeum
2024. április 09., kedd

A székely nemzet legendás hőséről, Gábor Áronról mutatnak be összegző kötetet Sepsiszentgyörgyön

Süli Attila magyarországi történésznek a Gábor Áron, a székely nemzet legendás hőse című kötetét mutatják be a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla termében április 11-én, csütörtökön 18 órától.

A székely nemzet legendás hőséről, Gábor Áronról mutatnak be összegző kötetet Sepsiszentgyörgyön
2024. április 09., kedd

Verssétára hívja közönségét a nagyváradi színház, Kovács András Ferencre emlékeznek a magyar költészet napján

Újra költészetnapi verssétát szervez a nagyváradi Szigligeti Színház a tavalyi rendezvény nagy sikerére való tekintettel – közölte a társulat.

Verssétára hívja közönségét a nagyváradi színház, Kovács András Ferencre emlékeznek a magyar költészet napján
2024. április 06., szombat

Most vagy soha! – A film készítésének kulisszatitkaiba avatnak be erdélyi turnéjukon az alkotók

Első erdélyi helyszínként Marosvásárhelyen tartottak vetítéssel egybekötött közönségtalálkozót péntek este a Most vagy soha! című film alkotói.

Most vagy soha! – A film készítésének kulisszatitkaiba avatnak be erdélyi turnéjukon az alkotók
2024. április 04., csütörtök

A kultúra nem lóverseny, hanem a boldog sokféleség terepe – Visky András Kossuth-díjáról, alkotásról, megajándékozottságról

„Kitelepítés című könyvem azt a kérdést feszegeti, vajon értelemmel bír-e az életünk, hiszen talán nem a szenvedés, hanem az értelmetlen szenvedés az, ami elviselhetetlen” – fogalmazott a Krónikának adott interjúban Visky András író, dramaturg.

A kultúra nem lóverseny, hanem a boldog sokféleség terepe – Visky András Kossuth-díjáról, alkotásról, megajándékozottságról