2011. szeptember 21., 09:092011. szeptember 21., 09:09
Dramaturgiai kísérlettel készül a Kolozsvári Magyar Opera társulata az új évadban. Az október 6–27. között megrendezett Nemzetközi Liszt Ferenc Fesztivál keretében bemutatott Szentek és démonok műfajilag közel áll az operához, de mégis eltér attól – mutatott rá Selmeczi György rendező az opera tegnapi sajtótájékoztatóján. Mint mondta, az előadás alcíme Színpadi fantázia Liszt életéről és műveiről, és a fausti filozófiát egyezteti Liszt életművével, hiszen a zeneszerzőt mindig is érdekelte ez a problematika, ugyanakkor darabjaiban sajátos módon egyesítette a fausti és mefisztói dimenziókat. „Az előadás irodalmi alapanyagának köszönhetően – amelynek összegyűjtésében Egyed Emese segített – Faust olykor Petőfi, olykor Wesselényi nyelvén beszél. A Szentek és démonokban a 19. századi gondolatkört szerettem volna megjeleníteni modern eszközökkel” – magyarázta Selmeczi György. Hozzátette: az előadás nagy kihívást jelent a zenekar számára, emellett pedig a játék súlypontját négy önálló balettkompozíció alkotja majd.
A Kolozsvári Magyar Opera 2011/2012-es évadja a Csárdáskirálynő című operettel indul, a bemutatóra csütörtökön kerül sor. Szép Gyula, az intézmény igazgatója hangsúlyozta: tartalmas és gazdag évad áll mögöttük, a premiereknek és a külföldi előadásoknak köszönhetően a 2010–2011-es idény az egyik legjelentősebb időszak volt a társulat számára. „Habár idén kevesebb premierrel készülünk, úgy gondolom, ez az év sem lesz gyengébb az előzőnél, hiszen számos tavalyi bemutatót még nem sikerült teljes mértékben kijátszani” – mutatott rá Szép Gyula.Az igazgató emellett a craiovai operaház meghívását is kiemelte, a kolozsvári opera tagjai ugyanis társulatilag már évtizedek óta nem léptek fel a Kárpátokon túl.
Az idei évad második premierje Kálmán Imre Cirkuszhercegnője lesz Szabó Emese rendezésében, amely az igazgató elmondása szerint szintén régi adósság, hiszen az operett már 21 éve nem szerepel a repertoárban, hasonlóan Gaetano Donizetti Szerelmi bájitalához – Kürthy András viszi színre –, amelyet több mint fél évszázada nem játszott a kolozsvári társulat. Az eddigi évekhez hasonlóan idén is megrendezik a szilveszteri előadást.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.