Fotó: A szerző felvétele
2011. május 27., 08:562011. május 27., 08:56
A több mint két órán át tartó találkozón a Szigligeti Társulat szinte minden művésze megjelent, de sokan képviselték a bábszínház Liliput Társulatát, illetve a jelenleg még a Nagyváradi Állami Filharmónia keretében működő Crişana Néptáncegyüttest is. Mint ismeretes, a hivatalosan Nagyváradi Állami Színház elnevezésű intézmény magyar társulata a bábosokkal és a filharmóniához tartozó Nagyvárad Táncegyüttessel együtt már kétszer is megpróbált az önállósodás útjára lépni, de a prefektus mindkét erről szóló megyei tanácsi határozatot a közigazgatási bíróságon támadta meg, döntés egyelőre nem született.
A színház román és magyar társulata közötti jó viszonyra hivatkozott Eugen Ţugulea – a nyugalmazott színművész a számos felszólaló közül azon kevesek egyike volt, aki ellenezte a színtársulatok önállósodását. A Szigligeti Társulat művészei közül mindannyian elismerték, hogy soha nem volt példa súrlódásra románok és magyarok között, az viszont már gondot okozott, hogy az állami színház pénzügyi helyzete sokszor átláthatatlannak bizonyult. Hajdu Géza színművész azt mondta, olyan is volt, hogy a magyar társulat kiszállására nem jutott pénz, csak a románéra. Dimény Levente társulatvezető elmagyarázta: legtöbbször azt sem tudta, hogyan oszlik meg az intézmény költségvetése a két társulat között, és mivel sem neki, sem a román trupp vezetőjének nem volt aláírási joga, egy-egy előadás büdzséjének megállapításakor is homályos adatokra kellett építkezni.
Sarkady Zsolt, a filharmónia korábbi igazgatója arra emlékeztetett, hogy akkoriban etnikai diszkriminációval vádolták őt egyesek, ezeket a gyanúsítgatásokat pedig el lehetne kerülni, ha szétválnának az intézmények. Az elhangzottakról hangfelvétel készült, a hozzászólásokat Carmen Soltănel megyei jegyző moderálta.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
szóljon hozzá!