A képzelet, a csoda, a játék óriási szerepet kap az Andersen-meséből készült előadásban
Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház
A szépség, a művészet és a hatalom viszonyának témáját is megközelíti a Kolozsvári Állami Magyar Színház legújabb előadása, az Andersen meséjéből készült A fülemüle, amelynek premierjét szombaton tartják. A Traian Savinescu által rendezett produkcióról tartott csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott, a társulat tagjai számára nagy örömet jelent, hogy gyerekelőadásban játszhatnak, hiszen ez fontos a közönség utánpótlása szempontjából is.
2023. december 14., 16:392023. december 14., 16:39
2023. december 14., 17:452023. december 14., 17:45
Főként gyerekeknek – de mély rétegei miatt felnőtteknek is szól a Kolozsvári Állami Magyar Színház legújabb produkciója, A fülemüle című, Andersen-meséből készült előadás, amelyet szombaton mutat be a társulat Traian Savinescu rendezésében. Az aradi születésű, számos romániai társulattal – köztük a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházzal – együttműködő rendező nagy megtiszteltetésnek nevezte a premiert beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón, hogy az egyik legjobb színházzal dolgozhat.
Traian Savinescu rendező A fülemüle egyik próbáján
Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház
A rendező – akárcsak a sajtótájékoztatón megszólaló mintegy 20 alkotó – egybehangzóan hangsúlyozta, hogy öröm számukra együttműködni a gyerekeknek szóló előadás megteremtésében. Szinte mindenikük kiemelte, hogy szabad kezet kaptak, és közös kreativitással alkották meg a képzelet, a szépség, művészet és hatalom viszonyáról szóló előadást. Savinescu arról is beszélt, hogy számos alkalommal rendezett gyerekeknek szóló produkciókat, ez
A lányt és a fülemülét játszó Román Eszter és Sinkó Ferenc koreográfus
Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház
Tasnádi-Sáhy Péter arról beszélt, hogy A fülemüle varázslatos, sok titkot rejtő mese, a rendező pedig arra kérte őt, hogy a magyar költészetből is szőjön be a témához illeszkedő verseket: így Arany János A fülemüle című, valamint Weöres Sándor Fülemüle című verse is elhangzik majd. „Örök érvényű, Kínában játszódó tanmeséről van szó, amely a játék és művészet szabadságának kérdését járja körül” – emelte ki az adaptáció készítője, aki maga is rendező. A produkcióban egészen fiatal művészek is részt vesznek: zeneszerzőként a frissen végezett Pál Petra Noémi, aki azt mondta, az általa szerzett zenében „a sötét és a fény is érvényesül”.
A fülemüle című előadás alkotói beszéltek szerepükről, a produkcióról a csütörtöki sajtótájékoztatón
Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház
Fellépnek A fülemülében a társulat újonnan érkezett színésztagjai is: András Gedeon, Daradics Hanna és Pánczél Lilla, zenészként pedig Iasmina Palage és Kiss Dávid. A fiatal művészek mindenike mindegyike azt mondta, hálás a társulatnak a közös munkáért, és mint hangsúlyozták, szívesen játszanak gyerekeknek.
A kolozsvári társulat tagjai hangsúlyozták, nagy öröm számukra számára nagy öröm gyerekelőadásban játszani
Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház
Bocskai Gyopár azt mondta, „szárnyalhatott, mint a fülemüle”, szabad kezet kapott az alkotásban. Az előadásban színpadra lépő 18 színész közül majdnem mindenki ejtett pár szót a produkcióról és az általa megformált szerepről. Azt egybehangzóan hangsúlyozták, hogy nagy öröm számukra gyerekeknek szóló előadásban játszani, Albert Csilla úgy fogalmazott, ha ő színházat vezetne, még több, kicsiknek szóló produkcióra nyitna teret.
András Gedeon, Albert Csilla és Buzási András
Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház
Marosán Csaba azt mondta, elemi fontosságúak a gyerekelőadások, hiszen csak így lehet megőrizni a színház folytonosságát, ha a kicsiket nem szólítja meg a színház, akkor egy idő után „minden abbamarad”. A császárt alakító Kardos M. Róbert – aki már korábban a kolozsvári társulat tagja volt, most pedig Nagyváradról érkezett vissza – azt emelte ki, hogy számára szép feladat megformálni a kezdetben érzelmek nélküli, majd fokozatosan változó uralkodó alakját.
Gedő Zsolt, aki 3 éve tagja a társulatnak, szintén arról beszélt, hogy mennyire lényeges már a gyerekeket is megszólítani a színház varázsával.
Laczkó Vass Róbert és Kardos M. Róbert
Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház
Hasonlóképpen vélekedett Laczó Júlia is, aki feltette a kérdést, hogy az előadásban szereplő igazi fülemüle és a gépfülemüle versenye arra is utal, hogy manapság a telefont adják-e a felnőttek a gyerek kezébe, vagy pedig igazi mesét olvasnak neki. Varga Csilla arról beszélt, A fülemüle azt a kérdést vetette fel benne, hogy vajon megtalálja-e önmagában a „belső gyereket, tud-e még gyerekként nevetni, gondolkodni – a válasz pedig: igen.
Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház
Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház
Laczkó Vass Róbert arról beszélt, hogy a darabban elhangzó verses formák inspirálóak a színészek számára, így maguk közt is nagy teret adnak az alkotómunkában a játékosságnak, lurkósságnak. Csutak Réka – aki a gépfülemülét játssza – azt mondta, hogy megteremtettek egy olyan jelenetet, ami akár jelképes is lehet: az igazi fülemüle mintha életre keltené a gépfülemülét. Román Eszter bevallotta, mivel ő kolozsvári, gyerekkorában meghatározóak voltak számára a színház gyerekelőadásai, és nagy öröm számára hasonlóban játszani. Az előadásról további részletek a Kolozsvári Állami Magyar Színház honlapján találhatóak.
Laczkó Vass Róbert és a gépfülemüle szerepében Csutak Réka
Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház
Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház
Az órásmester/karmester szerepében Laczkó Vass Róbert
Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház
Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház
A vajdasági Nyári Mozi Színházi Közösség december 15-17-e között Kolozsváron tartózkodik, az aktivitásukkal kapcsolatos Szentély őrei (2023-as epizód) elnevezésű rendezvénysorozat keretében többféle eseményre is sor kerül.
A belgrádi Jugoszláv Drámai Színház Titus Andronicus című előadásával ért véget Kolozsváron az Európai Színházi Unió 20. Fesztiválja. Az idén HTC230/Studio15/UTEFest20 címet viselő nemzetközi seregszemlét november 4-19. között tartották.
Bihar megyei középiskolások számára szerveznek a függőségekről szóló projektet, amelynek záró, fórumszínházi eseményét Nagyváradon a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében tartják.
Teniszpálya alatt találták meg a ferencesek fél évezrede eltűnt templomát Visegrádon – közölte a magyarországi Nemzeti Régészeti Intézet a közösségi oldalon.
Magyar klasszikus és kortárs darabok, vidéki és külhoni magyar társulatok is helyet kaptak a budapesti Nemzeti Színház májusi műsorában; Marosvásárhelyről, Székesfehérvárról és Szombathelyről érkeznek vendégelőadások Budapestre.
Május 17-től szerepel a romániai mozik műsorán Breier Ádám egyedi hangú debütfilmje, egy keserédes magyar dramedy a gyászról, a családról és arról, hogy mindig mindenkinek igaza van.
Benedek Elek nyomában címmel szervezik meg a Szabédi-napokat pénteken Kolozsváron, szombaton pedig a Maros megyei Szabédon.
Erdélyi magyar, magyarországi, valamint román színi egyetemekről érkeztek színis hallgatók a csütörtökön kezdődött csíkszeredai Unscene fesztiválra, ahol vizsgaelőadásokkal mutatkoznak be.
A Maros Megyei Múzeum Történeti Osztályának várbeli épületében május 17-én, pénteken 17 órakor nyílik a Polcz Alaine (1922–2007) neves magyar pszichológus és író tiszteletére a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) által rendezett vándorkiállítás.
Tizenötödik alkalommal rendezi meg az idén a debreceni Csokonai Színház, a Vojtina Bábszínház és a Drámaírói Kerekasztal a kortárs magyar dráma ünnepét, a Deszka Fesztivált, amely csütörtökön kezdődik a cívisvárosban – jelezték a szervezők az MTI-nek.
Kolozsvárra érkezett a Petőfi 200 című kiállítás, mely 2023 januárjában, a költő születésének hónapjában indult útjára a székelyudvarhelyi Művelődési Házból, majd Erdély több települését is bejárta.
Bagossy Levente Jászai Mari-díjas díszlettervező makettjeiből nyílik kiállítás az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színházban.
szóljon hozzá!