Párbeszéd angyalokkal: Kolozsváron vendégszerepel a táncot, színházat, cirkuszt ötvöző vajdasági Nyári Mozi Színházi Közösség

•  Fotó: Nyári Mozi Színházi Közösség

Fotó: Nyári Mozi Színházi Közösség

A vajdasági Nyári Mozi Színházi Közösség december 15-17-e között Kolozsváron tartózkodik, az aktivitásukkal kapcsolatos Szentély őrei (2023-as epizód) elnevezésű rendezvénysorozat keretében többféle eseményre is sor kerül, így az érdeklődők előadásukat is megnézhetik a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, de beszélgetéseken, vetítéseken is részt vehetnek – közölte a Shoshin Színházi Egyesület.

Krónika

2023. december 12., 16:382023. december 12., 16:38

2023. december 12., 16:392023. december 12., 16:39

A programok Közép-Kelet Európa egyik leghosszabb életű színházi-művészi kezdeményezése, a Nyári Mozi Színházi Közösség múltját és jelenlegi aktivitásait helyezik előtérbe és mutatják be a kolozsvári nagyközönség számára. A rendezvénysorozat a Kolozsvári Állami Magyar Színház, a BBTE Színház és Film Kar, valamint a Shoshin Színházi Egyesület (ZIZ – Art and Social Area) közös szervezésében jön létre.

A Nyári Mozi Színházi Közösség, mint nem formális szervezet 1987-ben, Lálity István rendező és Döbrei Dénes színművész vezetésével kezdte meg a munkát az akkor még Jugoszláviához tartozó multikulturális Szabadkán.

A délszláv háború idején a közösséghez tartozó alkotók kényszerű emigrációja miatt a Nyári Mozi csak alkalmi megnyilvánulások formájában adhatott életjelet magáról. A 2000 óta a hazatért tagok legfontosabb célja, immár egy formális szervezet aktivitásába ágyazva, hogy tapasztalataikat minél szélesebb körben továbbadhassák, s ezzel is bekapcsolják szülőhazájukat Európa kulturális vérkeringésébe.

A Nyári Mozi vezetői Döbrei Dénes és Varga Heni, akik előadókként hosszú éveken keresztül voltak a Nagy József (Josef Nadj) neve által fémjelzett orléans-i JEL színház tagjai.

A 2001-es formális egyesületté alakulás azt a célt is szolgálta, hogy az állandó tagok és a hozzájuk kapcsolódó művészek közösen hozhassanak létre különféle műfajú alkotásokat a kortárs színház (főként a mozgás- és táncszínház) és a film területén. A Közösség tagjai szabadúszó táncosok, színészek, valamint a vajdasági kőszínházak színészei. A tánc, a színház, a zene, a cirkusz, a képzőművészet és irodalom fúziójával kísérleteznek, előadásaik hosszas kísérletezés során jönnek létre az alkotók közös és szabad kreatív munkájának eredményeképpen. Munkájuk során a meglévő színházi konvenciókat igyekeznek felülvizsgálni. Színpaduk, játékterük határait olykor egy egész város területére kiterjesztik.

December 15-én, 20 órától a Csodálatos hétköznapok című előadást játssza a Nyári Mozi Színházi Közösség a Kolozsvári Állami Magyar Színház Stúdiótermében, amire jegyek elérhetőek a biletmaster.ro oldalon vagy a színház pénztárában.

Az előadást 88 földöntúli beszélgetés ihlette. 1943-ban, amikor az igazságot csak sejteni lehetett, de hollétét elfedte a könyörtelen háború sötétje, négy fiatal budapesti művész, Strausz Lili, Dallos Hanna, Kreutzer József és Mallász Gitta egy elzárt budaligeti házban az Angyalokkal folytattak párbeszédet. A szeánszok résztvevői közül egyedül Mallász Gitta élte túl a második világégést. Az általa lejegyzett és évtizedekkel később nyilvánosságra hozott Az Angyal válaszol című dokumentum az elhivatottságukban erős, végsőkig kitartó alkotók üzenetét tolmácsolja.

December 16-án: Szentély őrei (2023-as epizód) – Beszélgetés Döbrei Dénessel és Varga Henivel, a Nyári Mozi Színházi Közösség vezetőivel, Gálovits Zoltán moderálásában.

Miként lehet egy művészeti kezdeményezést 36 éven keresztül életben tartani? A beszélgetés helyszíne a BBTE Színház és Film karán található Mozi terem, a belépés ingyenes, a beszélgetés angol nyelven folyik.

A beszélgetést követően, 17:30-tól a Terra Voivodina című előadás vetítése, ugyancsak a BBTE Színház és Film Karának a Mozi termében, vetítés után rövid Q&A Döbrei Dénessel és Varga Henivel. A Csodálatos hétköznapok című előadást leszámítva a többi eseményre a belépés ingyenes.

•  Fotó: Nyári Mozi Színházi Közösség Galéria

Fotó: Nyári Mozi Színházi Közösség

Mindezen kívül a Nyári Mozi Színházi Közösség kolozsvári tartózkodása során Döbrei Dénes és Varga Heni egy három alkalomból álló műhelyfoglalkozás-sorozatot tart Body Memory címmel a BBTE Színház és Film Kar színművészeti szakos hallgatóinak a ZIZ – Art and Social area-ban.

korábban írtuk

Utcaszínházi előadással turnézik Kolozs megyében a Shoshin-egyesület
Utcaszínházi előadással turnézik Kolozs megyében a Shoshin-egyesület

Nyílt téri előadás bemutatójára készül a Shoshin Színházi Egyesület, amely öt vidéki településre látogat augusztus 12–16. között.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Áttekinthetővé, kutathatóvá válik a Kriterion Könyvkiadó termése, könyvtár nyílt a Kolozsvári Magyar Napokon

A romániai magyar könyvkiadás emblematikus kiadójának, a Kriterionnak az öt évtizednyi termését gyűjtötték egybe és teszik hozzáférhetővé, látogathatóvá, áttekinthetővé és kutathatóvá Kolozsváron.

Áttekinthetővé, kutathatóvá válik a Kriterion Könyvkiadó termése, könyvtár nyílt a Kolozsvári Magyar Napokon
2025. augusztus 19., kedd

Vándorló rovatok, megőrzött folytonosság: tárlat a Helikon folyóirat 35 évéről a Kolozsvári Magyar Napokon

Vándortárlatnak szánt kiálltást nyitott meg a Helikon irodalmi folyóirat szerkesztősége a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Az augusztus 24-ig látogatható kiállítás az 1990-ben indult Helikon 35 címlapját vonultatja fel.

Vándorló rovatok, megőrzött folytonosság: tárlat a Helikon folyóirat 35 évéről a Kolozsvári Magyar Napokon
2025. augusztus 19., kedd

Erdélyi néprajzkutatók is magyar állami kitüntetést kaptak augusztus 20. alkalmából Budapesten

Erdélyi néprajzkutatók – Dr. Jakab Albert Zsolt, Kisné Portik Irén és Tötszegi Tekla – tevékenységét is magyar állami kitüntetéssel ismerte el augusztus 20. alkalmából Budapesten Hankó Balázs.

Erdélyi néprajzkutatók is magyar állami kitüntetést kaptak augusztus 20. alkalmából Budapesten
2025. augusztus 18., hétfő

Egy évszázad művészete a Bánffy-palotában: nagyszabású jubileumi tárlattal rajtolt a Kolozsvári Magyar Napok

Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.

Egy évszázad művészete a Bánffy-palotában: nagyszabású jubileumi tárlattal rajtolt a Kolozsvári Magyar Napok
2025. augusztus 16., szombat

Kolozsvártól Cannes-ig – Udvari-Kardos Tímea útja a független színháztól a vörös szőnyegig

Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.

Kolozsvártól Cannes-ig – Udvari-Kardos Tímea útja a független színháztól a vörös szőnyegig
2025. augusztus 15., péntek

Intenzíven bekapcsolódik a színház Kolozsvári Magyar Napok programsorozatába

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.

Intenzíven bekapcsolódik a színház Kolozsvári Magyar Napok programsorozatába
2025. augusztus 15., péntek

A Bölcsészkar mint alma mater – Napsugaras piknik a Kolozsvári Magyar Napokon

A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.

A Bölcsészkar mint alma mater – Napsugaras piknik a Kolozsvári Magyar Napokon
2025. augusztus 12., kedd

A tengerentúlon is bemutatják a Hunyadi sorozatot

A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.

A tengerentúlon is bemutatják a Hunyadi sorozatot
2025. augusztus 12., kedd

Színészek és közönség közös sporteseményére várja az érdeklődőket a temesvári színház

Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.

Színészek és közönség közös sporteseményére várja az érdeklődőket a temesvári színház
2025. augusztus 11., hétfő

Sci-fi és giccs: mesterséges intelligenciával oszlatja szét a Drakula-mítoszt az új román film

Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.

Sci-fi és giccs: mesterséges intelligenciával oszlatja szét a Drakula-mítoszt az új román film