Bár „csupán" az Egyesült Államok first ladyje volt, Jacqueline – vagy ahogy sokan becézték, Jackie – Kennedy a huszadik századi történelem ikonikus figurája.
2017. január 25., 12:202017. január 25., 12:20
Bár a világ vezető demokráciája és az egyenlőség hazája első emberének felesége volt, mégis szinte királyi körülmények között éltek, mindennapjaikat pedig az uralkodóknak és popsztároknak kijáró médiafigyelem övezte. A – legalábbis a külsőségek szintjén – mesébe illő történet azonban tragikus véget ért, amikor Dallasban Kennedy elnököt lelőtték, Jackie életét azonban továbbra is figyelemmel követte a sajtó, hiszen egy, nem kis mértékben a médiának köszönhetően aranykorként bemutatott időszak egyik legfőbb tanúja, sőt főszereplője volt. Ezért aztán nem csoda, hogy számos interjú és dokumentumfilm készült vele, nemrég pedig egy életrajzi film is a mozikba került a chilei Pablo Larraín rendezésében, Natalie Portman főszereplésével.
A Jackie című film eredetileg tévés minisorozatnak készült volna, az alkotók később döntöttek úgy, hogy inkább egész estés mozifilmet forgatnak belőle. És ez jó ötletnek, bizonyult, hiszen a történet csupán négy napot ölel fel: a Kennedy meggyilkolása és temetése közötti időszakot.
Nem klasszikus életrajzi film tehát, hanem arra összpontosít, hogyan élte meg és viselte el Jackie Kennedy az őt és családját ért csapást. A forgatókönyv alapjául egyébként az az interjú szolgált, amelyet Theodore T. White készített vele a Life magazin számára csupán egy héttel a merénylet után.
A filmből egy, a szerepének a lehető legaprólékosabb részletekig megfelelni akaró nő képe bontakozik ki, aki – bár férjéhez hasonlóan az amerikai felső tízezer köreiből származott – kissé mintha idegenül mozogna a Fehér Házban, és feszengene a szerepben, amelyet el kell játszania. Férjével tökéletes álompárt kell alakítaniuk, neki pedig személyesen a tökéletes feleséget, a tökéletes anyát és nem utolsó sorban a tökéletes first ladyt. És bár mindent megtesz azért, hogy megfeleljen a szerepnek, ez nem könnyű: meglehetősen mesterkélt például a viselkedése abban a dokumentumfilmben, amelyben házigazdaként neki kell egy tévéstábot végigkalauzolnia a Fehér Házban.
Bár egyértelmű, hogy a történet központi figurája Jackie, a rendező, illetve Stéphane Fontaine operatőr még jobban ráerősít erre, amikor a történések úgy zajlanak, hogy közben a főszereplő arcáról látunk szuperközeli felvételeket. Minden, az interjú közbeni flashback-ekben feltűnő eseményt az ő arcán tükröződő érzelmeken keresztül tapasztalunk meg, ez pedig nem kis terhet rótt a címszerepet játszó Natalie Portmanre, aki elképesztő alakítással kelti életre az álomvilágból hirtelen felelős, az országot, sőt a világ vezető politikusait érintő döntések meghozatalára kényszerülő fiatalasszonyt.
Portman kitűnően alakítja a saját hiúsága és az állampolgárokkal szembeni felelősség közötti feszültség miatt őrlődő karaktert, aki a kellő pillanatban képes elegendő erőt gyűjteni ahhoz, olyan szereplőként vonuljon be a történelembe, aki méltósággal nézett szembe az őt ért csapásokkal. Ugyanakkor az esendőségét is megmutatják, hiszen a látszatot még a tragédia után is meg kívánja őrizni – jól jelzi ezt az a jelenet, amikor saját kezűleg javít bele a vele készült interjú kéziratában, hogy a számára megfelelő kép jelenjen meg róla a lapban.
Mindemellett azonban a film néha meglehetősen lassú, és helyenként az indokoltnál egy kicsit jobban túltolták benne a melodramatikus elemeket, néha már-már Jeanne d\'Arc-i figurává avatva a főszereplőt. Ugyanakkor – elsősorban a főszereplőnek köszönhetően – képes autentikus képet festeni arról, hogyan őrlődött a világ egyik legismertebb és leginkább körülrajongott asszonya a nem csupán a média, de saját maga által is megteremtett mesevilág és a valóság között. Balogh Levente
Jackie (Jackie. Amerikai-chilei-francia életrajzi dráma, 100 perc, 2016). Rendezte: Pablo Larraín. Szereplők: Natalie Portman, Peter Sarsgaard, Greta Gerwig, Billy Crudup, John Hurt, John Carroll Lynch, Richrd E. Grant. Írta: Noah Oppenheim. Kép. Stéphane Fontaine. Zene: Mica Levi.
Értékelés az 1–10-es skálán: 8
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.
Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.
szóljon hozzá!