Fotó: Boda Gergely
2007. november 09., 00:002007. november 09., 00:00
A könyvvásár újdonsága az Ábel-trilógia maratoni felolvasása: Tamási Áron mûvének kezdõ sorait Závada Pál olvasta fel csütörtökön délelõtt, majd a könyv kézrõl kézre járt a meghívott írók, költõk és a közönség körében. A földszinti és az emeleti csarnokot ellepik a könyvstandok – a szervezõk szerint soha nem volt ilyen népszerû a rendezvény. A színház bejáratánál válthatnak jegyet azok, akik a rövidfilmfesztiválra igyekeznek. Az idei szemle 56 versenyfilmjét félezer – 45 országból beküldött – alkotásból válogatta az elõzsûri. A versenyprogramon kívül számos nagyjátékfilm, alternatív kulturális esemény, koncert és kiállítás várja a közönséget. Magyarországi írók, költõk részvételével zajlik a vásár a színházban. Könyvportyán Vásárhelyen Bár a hivatalos megnyitót csütörtökön délelõtt tartották, a ritkaságokat vadászó könyvgyûjtõk már szerdán este megjelentek a 13. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron – számolt be lapunknak Röser Ferenc. A kolozsvári Röser Antikvárium tulajdonosától még a megnyitó elõtt megvásárolták az érdekességeket: elsõ kiadású Jókai Mór-regényeket, az Erdélyi Szépmíves Céh sorozatában megjelent mûveket, illetve más irodalmi ínyencségeket, amelyek a 19. században vagy a két világháború között jelentek meg. A szépirodalom mellett nagy az érdeklõdés a néprajzi és a mûvészettörténeti tárgyú könyvek, valamint az olyan dedikált kötetek iránt, amelyek nemcsak a dedikáló, de a címzett személye miatt is értékesek. A nemzeti színház elõcsarnokát teljesen betöltik a könyvkiadók és -kereskedõk standjai. Káli Király István szervezõ, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke elmondta, soha nem érdeklõdtek ennyien a vásár iránt, mint az idén. A megnyitót követõen már az elsõ órában benépesült a földszinti és az emeleti elõcsarnok: sokan vásároltak is, de a többség inkább nézelõdött vagy költségvetést készített arról, hogy a gazdag kínálatból mit enged meg a pénztárcája. A nézelõdõk között Várady Szabolcs költõt, Závada Pál írót, Szabó T. Anna költõt, Dragomán György írót, Tarján Tamás irodalomtörténészt is föl lehetett fedezni. A közönség velük „közelebbrõl\" este, a Marosvásárhelyi Színmûvészeti Egyetem stúdiótermében megrendezett találkozón ismerkedhetett meg. A standok kínálatából válogatott Hobo is, aki a nemzetközi filmfesztivál alkalmából tartózkodik Marosvásárhelyen. Péliné Bán Éva, a magyar kulturális minisztérium mûvészeti fõosztályának vezetõ fõtanácsosa – aki egy kivételével eddig valamennyi vásárhelyi könyvvásáron részt vett – a Krónika érdeklõdésére elmondta: a rendezvény egyre nagyobb szerepet tölt be a térség mûvelõdési életében. A színvonalat emeli, hogy az idén már hetedik alkalommal hívtak meg jelentõs magyarországi írókat, költõket, irodalmárokat, akik új könyveiket dedikálják, illetve megosztják gondolataikat az érdeklõdõkkel. A vásárhelyi közönségtalálkozók közül többet más városokba is elvisznek: így például a csütörtöki, Nemzedékek az új magyar irodalomban címû irodalmi estet pénteken 18 órától Sepsiszentgyörgyön, a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében ismétlik meg. Az idei vásár színfoltja a Tamási Áron-olvasómaraton. Az Ábel-trilógia felolvasását Závada Pál indította, a népszerû író után írók, költõk, a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztõi, gimnazisták és egyetemi hallgatók, idõsek és fiatalok adták kézrõl kézre a kötetet. A színház földszinti elõcsarnokában erre a célra elkülönített helyiségben ki-ki 15–20 percig olvas fel a mûvekbõl. A tervek szerint szombat estig sikerül befejezni a harmadik kötet, az Ábel Amerikában felolvasását. Az olvasásra kijelölt asztallal szemben kis nézõteret alakítottak ki a szervezõk – itt nemcsak belehallgatni lehet a jól ismert passzusokba, hanem hirtelen támadt ötlettõl vezérelve felolvasásra is lehet jelentkezni. Szerdán délután a nagyteremben Cristina Ionescu A nõ nyomában címû játékfilmjének vetítésével kezdõdött meg a fesztivál, amit Muhi András Pires Magyarfutball, a 91. perc címû dokumentumfilmje követett. A sort Dés László Quartet-koncertje szakította meg, majd újabb játékfilm a Drazen Zarkovic és Pavo Marinkovic rendezte Tresette – Egy sziget története következett. A fesztivál elsõ napját Hobo és Nagy Szabolcs koncertje zárta. Csütörtökön délután a színház nagytermében a versenyfilmek elsõ, második és harmadik blokkjának vetítésével folytatódott a fesztivál, míg a kisteremben a bukaresti Media Egyetem programjának keretében készült diákfilmeket, illetve a francia ENSAD- program és a zágrábi Szépmûvészeti Akadémia alkotásait mutatták be. A versenyben több francia, magyar és román film szerepel, de szép számmal vannak holland, spanyol, orosz, finn, horvát, japán, izraeli, fehérorosz, német, svéd, portugál alkotások is, a zsûri ugyanis a 45 országból érkezett 449 alkotás közül választotta ki az ötvenhat versenyfilmet. Késõ este a Bolyai téri B5 stúdióban videoinstallációkból nyílt kiállítás. A két horvát alkotó, Zlatko Kopljar és Marijan Crtalic New York, Prága, Bécs, Frankfurt és Bukarest után most a vásárhelyi közönséget kápráztatta el.
Megmérkõzõ rövidfilmek
Gyermeknapi ünneplésre várja nézőit a kolozsvári Puck Bábszínház június elsején, ezt követően szervezik meg a Puck Nemzetközi Fesztivált június 2. és 5. között.
Mai világunk, társadalmunk, valóságunk nagy mértékben irányt vesztett – többek közt erre világít rá Sławomir Mrożek lengyel drámaíró ma is fölöttébb aktuális, Tangó című darabja, amelynek premierjét pénteken tartják a Kolozsvári Állami Magyar Színházban.
Hunor Horváth rendezőt nevezték ki a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház ideiglenes igazgatójává.
A román színházi szakma két legfontosabb elismerésével tüntették ki a szatmárnémeti Harag György Társulat III. Richárd című előadását. Bessenyei Gedő István, a szatmári társulat igazgatója nyilatkozott a Krónikának.
Több mint 50 szerzővel és nyolcvannál is több programmal várják az érdeklődőket a június 26. és 29. között tartandó 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhétre, melynek főbb meghívottjai Lars Saabye Christensen norvég-dán és Gabriel Adameșteanu román író.
Újra megrendezik a kerékpározást, olvasást és a kultúrafogyasztást népszerűsítő Tricikli fesztivált, a Szegedet, Magyarkanizsát és Sepsiszentgyörgyöt érintő programsorozat május 30-án indul.
Tarr Béla magyar rendező lesz a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) 24. kiadásának díszmeghívottja, aki életműdíjat vehet át a kincses város legnagyobb filmes rendezvényének zárógáláján.
Két kiemelt kategóriában is díjazták a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának III. Richárd című előadását a Román Országos Színházi Szövetség (UNITER) hétfőn este rendezett gáláján. Emellett magyar alkotók is részesültek UNITER-díjban.
A világ számos természeti érdekességét hozza el a mozivászonra június 4–9. között a brassói LYNX fesztivál.
Dzsafar Panahi világhírű iráni rendező titokban forgatott Egy egyszerű baleset című thrillerének ítélte az Arany Pálmát a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a Juliette Binoche francia filmszínésznő által vezetett nemzetközi zsűri szombat este.