Ezzel a beszélgetéssel vette kezdetét az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) és a Bulgakov közös, Álljunk meg egy szóra című rendezvénysorozata.

Markó hozzátette: ma is érez azonban egyfajta kettősséget, a korábbi politikai tevékenysége ma is érezteti hatását. „Nem feltétlenül a magánproblémám ez azonban, hanem közéleti kérdés: szóljon-e bele az értelmiség a politikába, vagy tartsa távol magát tőle” – fogalmazott Markó.

Visszaemlékezett, hogy amikor néhány éve „megpróbálta összekötözni az elszakadt szálakat”, azaz újra elkezdett verset írni tízéves szünet után, az elején nagyon is távol tartotta magát a közéleti témáktól, elsősorban gyermekversekkel kezdte újra az írást, illetve szonettekkel.

Nehezen lehetne elképzelni „hazafias szonettet” például Markó szerint, hiszen ez a forma az elmélyültebb tartalomnak, a létlírának, a „magánlírának” kedvez inkább, a közéleti témákat taszítja. A visszatérés után csak a Csatolmány című kötettel kezdődően mert ismét közéleti kérdéseket is körüljárni versben, ekkor jött rá, hogy „a költő mégiscsak hozott anyagból dolgozik”, abból, ami körülveszi. A kötet címadó verse például ironikusan foglalkozik a haza-, nemzet tematikával, ezzel a verssel Markó tavaly meg is nyerte az Erdélyi Figyelő című tévéműsor versversenyét.

A költő elmondta: a hetvenes években, indulásakor egyáltalán nem volt rá jellemző a formakultusz, akkoriban egyébként is a formabontás, a konvenciórombolás volt nemzedékének jellemzője, talán az ilyen magatartás miatt tekintette az elnyomó hatalom mindig rendszerellenesnek az avantgárd törekvéseket. A klasszikus formák csak a nyolcvanas évektől kezdve lettek lassan újra divatosak.

Markó egyébként tanított is irodalmat, sőt „az idők hajnalán” irodalomtankönyvet is írt, amelyben a 20. századi magyar irodalmat taglalta anélkül, hogy külön csoportba sorolta volna az erdélyi szerzőket. „Magyar írónak tartottam magam, tiltakoztam az ellen, hogy rezervátumba zárjanak. Egy percig sem akartam azonban letagadni az erdélyiségemet, hiszen ez egyfajta többlet. Akármelyik kiváló alkotónkról meg lehet mondani nyelvelemzéssel, hogy erdélyi magyar nyelven ír pusztán egyoldalnyi szövegrészletéből is, mondom ezt úgy, hogy nem vagyok híve a tájnyelven való írásnak” – fogalmazott a költő.

Szerinte a magyar kultúrában is tapasztalható a magyar nemzetre általában jellemző szembenállás, de szerencsére ez Erdélyben nem annyira romboló, mint az anyaországban, hiszen itt van párbeszéd. Az erdélyi irodalmi folyóiratok köré is felépíthetőek alkotói csoportosulások, azonban ezek nem zárják ki egymást. Azt is megjegyezte, hogy az erdélyi irodalmi sajtó igen színvonalas, nem provinciális.

„A magyarországi szekértáboroknál meglátásom szerint az úgynevezett »a mi kutyánk kölyke mechanizmus« működik: aki hozzánk tartozik azt nem bántjuk, a másikról pedig nem beszélünk. Utóbbi még annál is sokkal károsabb, mintha rosszat mondanának róla” – mutatott rá Markó. Azt is hozzátette azonban, hogy bár az író emberek „hiú, önző, irigy” alakok, ha a kollégájuk valami igazán jót alkot, mindennek ellenére mégis elismerik.

Az erdélyi művészeti életre visszatérve kiemelte, hogy kritikai életünk nem biztos, hogy van. „Irodalomkritikánk még csak vanogat, de művészetkritikánk egyáltalán nincs. Ezt jól példázzák köztéri szobraink is, amelyek közül sokat én avattam, de így is el kell mondani, hogy sokszor azért olyanok ezek a szobrok, amilyenek, mert olcsóbb egy testvérvárostól ajándékba kapni egy ott kizsűrizett szobrot, mint csinálni egy sajátot. A két legszebb köztéri szobrunk még mindig a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport, illetve az aradi Szabadság-szobor, holott ennyi idő alatt illett volna ezeket túlszárnyalni” – jegyezte meg.

Markó számos verset felolvasott az est során, többek között a Pécsett frissen megjelent Előnézet című kötetből is, amely „kertszonetteket” és képzőművészeti alkotások margójára írt verseket tartalmaz. Az E-MIL beszélgetéssorozatának következő meghívottja március 25-én Cserna-Szabó András lesz.