2009. október 15., 11:042009. október 15., 11:04
Kolozsvári napok címmel az erdélyi magyarság kultúráját, művészetét az orosz fővárosban első ízben bemutató rendezvénysorozat kezdődött kedden a moszkvai Magyar Kulturális Központban ünnepélyes megnyitóval, három festőművész kiállításával és Demény Attila zeneszerző műveiből összeállított koncerttel.
A kiállításon Sipos László, Kádár Tibor és Ughy István alkotásai tekinthetők meg. A 75 képet bemutatják Sziktivkarban, Komiföld fővárosában, valamint Szentpétervárott, a Semjakin Alapítvány kiállítótermében is.
A keddi koncerten egyebek között Demény Attila Szőcs Géza verseire írt dalai hangzottak el, s levetítették a zeneszerző Az utolsó meggymag című Örkény István egyperces novellája és Lászlóffy Aladár szövegkönyve alapján írt operáját is DVD-ről.
Október vége és november 8. között a rendezvénysorozat keretében a Tarisznyás népzeneegyüttes lép fel Moszkvában és több oroszországi finnugor városban, köztük a komiföldi Sziktivkarban és Sztorozsevszk faluban, valamint a Mordvin Köztársaság fővárosában, Szaranszkban.
November 1-jén Magyar Irodalmi Napot tartanak a szintén komiföldi Kortkeroszban, ahol a járási könyvtárban a résztvevők Varga Domokos Szemja (Család) című orosz nyelvű könyvéről, valamint Szabó Magda Az ajtó című regényéről beszélgetnek.
November 16. és 23. között a Márkos Albert vezette Concordia vonósnégyes ad koncerteket a Magyar Kulturális Központban, Szentpétervárott, a Semjakin Alapítvány székházában, továbbá 21-én és 22-én a moszkvai Caricino műemlék épületegyüttes és múzeum koncerttermében Kodály Zoltán, Bartók Béla, Orbán György és Márkos Albert műveiből játszanak
A Kolozsvári napok A kultúra kisebbségben – Gondok és távlatok címmel rendezett kerekasztal-beszélgetéssel folytatódik december 2-án kolozsvári és oroszországi finnugor írók, tudósok, közéleti személyiségek részvételével.
December 3-án bemutatják Egyed Péter 23 buborék – A Kurszk balladája című könyvét a szerző és Maja Ceszarszkaja, a fordító részvételével.
Jövőre február 16-ától 18-éig kolozsvári filmnapokat tartanak a Magyar Kulturális Központban, s többek között Gulyás Gyula erdélyi témájú játék- és dokumentumfilmjeit, köztük Fény hull arcodra című alkotását, valamint Kincses Réka Balkán bajnok című filmjét vetítik.
Március 5-én Scarlat Anna Én, szegény Sudár Anna című monodrámáját adja elő Bálint Márta színművész.
A Kolozsvári napok rendezvényei Szilágyi István Kő hull apadó kútba című regényének a szerző és Jurij Guszev fordító részvételével tartott bemutatójával érnek véget.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.
Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.
Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.
A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.
A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.
Fürdővilág a Kárpát-medencében: Budapest, Sóvidék és Tarcsafürdő címmel nyit kiállítást április 30-án Sepsiszentgyörgyön a bukaresti Liszt Intézet.