2010. november 05., 10:432010. november 05., 10:43
Ebből az alkalomból felavatták a kulturális intézmény új székhelyét is. A november 11-én a Szent Kamill Szociális Otthonban kotokoncertre (hagyományos japán billentyűs hangszer) kerül sor, a japán népzenészeken kívül a Lázár Attila vezette türei Gyöngyvirág néptáncegyüttes is jelen lesz, az együttessel fellép Lázár Attila japán felesége, Nami Ocuka, aki egyébként a Magyar Polgári Párt (MPP) Kolozs megyei szervezetének turisztikai szakosztályát vezeti.
Kacutaro Kavai elmondta, a csütörtökön 16.30-kor kezdődő kulturális rendezvényt – amelyen még a Bukaresti Japán Kereskedelmi Kamara elnöke is jelen lesz – a kolozsvári magyar közösségnek ajánlják, valamennyi műsorszámot lefordítanak magyarra, a belépés ingyenes, ellenben elfogadják az önkéntes adományokat a vörösiszap-katasztrófa károsuljai javára.
Keizer Róbert, az eseménysorozat szervezésében részt vevő MPP kolozsvári szervezetének elnöke a Krónikának elmondta, a kolontári, illetve devecseri károsultak megsegítésének ötlete Tokai Rozáliától, a Szent Kamill Otthon elnökétől származik, ugyanis Kacutaro Kavai amikor meglátogatta az otthont, először nekik ajánlotta fel a mintegy százfős kolozsvári japán közösség anyagi segítségét. A Japán Kultúra Napjai keretében kiállításokra és koncertekre kerül sor az intézmény új székhelyén. Az origami- és ikebanakiállítások mellett, a Sakura teázóban november 5-én igazi japán teaszertartáson vehetnek részt az érdeklődők.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.