Kolozsvári magyar rádióadás: közbejött a közbeszerzés

Bár a műszaki feltételek hiánya miatt az előzetesen tervezett márciusi határidő nem teljesíthető, idén mindenképpen megindul a Kolozsvári Rádió egész napos magyar műsorfolyama – adta hírül az intézmény rövid közleményében. 

Varga László

2016. február 18., 17:022016. február 18., 17:02

Megkeresésünkre Rostás-Péter István, a Kolozsvári Rádió főszerkesztő-helyettese elmondta: eredetileg a magyar adás születésnapján, március 15-én szerették volna elindítani az új műsorfolyamot a 98,8 Mhz-es ultrarövid hullámú frekvencián, a késésnek viszont pusztán adminisztratív és műszaki oka van.

„A közbeszerzésre vonatkozó törvény és annak előírásai magyarázzák a csúszást, a kiírás, a licit, a licit megítélése időigényes folyamat, ezt nem lehet átugrani” – fogalmazott a főszerkesztő-helyettes. Az is tovább bonyolítja a dolgot, hogy tavaly ősszel az Országos Audiovizuális Tanács nemcsak a kolozsvári magyar adás számára ítélt meg saját frekvenciát, hanem a közszolgálati rádió országszerte összesen 10 új hullámhosszt kapott, egyebek mellett a jászvásári, a temesvári területi stúdió, illetve több fővárosi csatorna számára.

A marosvásárhelyi magyar adás – amelynek egész napos műsora már 2013-ban beindult – is kapott akkor egy új, ultrarövid hullámú frekvenciát, mivel korábban a város több pontján zavaros volt a vétel. „Rádiószintű beszerzésről van tehát szó, tíz új frekvencia műszaki ellátásáról és beüzemeléséről, mi pedig nem tehettük meg, hogy a többiektől függetlenül, hamarabb vesszük meg a szükséges felszerelést” – magyarázta Rostás-Péter István.

Az egész napos műsor beindításához a jelet az antennákhoz továbbító adóra, új adáskabin kiépítésére és a számítógépes rendszer átalakítására van szükség, ezeknek a beszerzése, beüzemelése jelenleg is zajlik. A napokban az adás sugárzását biztosító, teljesen digitalizált műszaki blokk kiépítésén dolgoznak bukaresti szakemberek.

Kérdésünkre Rostás-Péter István elmondta, az új adáskabinnak lesz helye a rádió Donát úti épületében. „Köztudott, hogy a Kolozsvári Televízióval egy épületben működünk, de meg tudjuk oldani a bővítéseket” – mondta a szakember.

Az elején a 98,8-as hullámhosszon sugárzott műsort csak Kolozsváron és környékén lehet majd fogni, a jelenlegi, 95,6-os frekvencián, amelynek lefedettsége nyolc megyére terjed ki, a román nyelvű adást sugározzák majd szintén huszonnégy órában. Természetesen szeretnék, ha a 24 órás magyar adást mind a nyolc megyében fogni lehetne, ehhez viszont újabb frekvenciákat kell megszerezni. Rostás-Péter István arra számít, hogy az elején ideiglenesen csökkenni fog a hallgatók száma, hosszú távon a lefedettség növelésével viszont nyerni fognak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten
2025. július 14., hétfő

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről

Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről
2025. július 13., vasárnap

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat

A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat
2025. július 09., szerda

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában

A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában
2025. július 08., kedd

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére

Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére