2009. május 25., 11:482009. május 25., 11:48
Csütörtökön este a székesfehérvári Dr. Lauschmann Gyula Zeneművészeti Szakközépiskola énektanára lépett fel zenekarával, a Kovács Linda Kvartettel, miután megnyitották a Bibliotheca Corvina című vándorkiállítást, amelyen a Mátyás király híres könyvtárából megmaradt néhány darab fakszimiléit tekinthették meg az érdeklődők. Pénteken az újszegedi Schola énekkar lépett fel. A karvezető, Pechan Zoltán érdeklődésünkre elmondta: a gyermekkórus 14 tagja jött el Váradra, s a három apuka, aki a szervezésben segített, szintén énekel néha a kicsikkel. A kar egyházi énekeket, zsoltárokat és kisebb gregorián kórusműveket ad elő, de repertoárjukon szerepelnek világi művek is.
A szombat főleg a gyerekprogramoké volt. Az épülettel szembeni parkot egyetlen játszótérré alakították a szervezők, Erős Zsuzsa és Bíró Böske. „Vásári komédiának neveztük a programkavalkádot, amelyen mintegy nyolcvan gyerek vett részt” – mesélte Bíró Böske. A különböző asztaloknál a gyerekek önkéntesek segítségével nemezelhettek, pajzsokat készítettek, „lovagi tornán” vettek részt, gyöngyöt fűztek, s a versenyeken nyert tallérokkal a központ önkéntesei által készített mézeskalácsokat is megvásárolhatták. „Jól látszik, milyen sikeres volt a program, hiszen reggeltől kezdve folyamatosan játszottak itt a gyerekek, sőt a szüleik sem akartak hazamenni még este hétkor sem” – mondta Bíró Böske.
Szombat este a Posticum elnöke, Csernák Béla tartott előadást a központ Mementó című sorozatában neves váradi személyekről, majd a kápolnában klasszikus zenei koncertre került sor, amelyen fellépett Kristófi János váradi orgonaművész, illetve Huszár Emőke szegedi hegedűművésznő.
Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.
Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.
Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.
A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.
A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.