Kifutópálya fiataloknak – Ismét novellapályázatot írtak ki Váradon

„Történet, töredék, ének" tematikával írta ki idén a tavaly szép sikereket elért Tabéry Géza-novellapályázatot a Várad kulturális folyóirat és a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem 16–26 év közötti pályakezdő és gyakorló fiatal szerzők számára.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. január 12., 19:072016. január 12., 19:07

A tavalyi, első pályázatot egyébként Tavasz, tűz, történelem címmel írták ki. Mint azt a szervezők részéről a PKE Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszékének adjunktusa, Balogh Andrea keddi sajtótájékoztatóján közölte: tapasztalata szerint elméleti versenyekből sok van, de kevés a gyakorlati jellegű pályázat, holott ezek jó alkalmat kínálnak arra, hogy a fiatalok szerzőként is kipróbálják magukat.

„Ez akár kifutópálya is lehet, van egy-két szerző, aki az elmúlt kiírás óta már publikál különböző folyóiratokban” – tette hozzá Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője, emlékeztetve arra, hogy tavaly nagyjából húsz fiatal küldte el írását, a legjobbakat pedig nem pusztán díjazták, hanem a munkák meg is jelentek folyóiratukban. A pályázatot nagy sikernek tartja, érdekességként megemlítette, hogy tavalyi kiírás „legérettebb” szerzője még kiskorú volt.

Balogh Andrea jelezte, hogy a tavalyi pályázók nyugodtan próbálkozhatnak ezúttal is, számítanak arra, hogy minél többen csatlakoznak majd a kezdeményezéshez. Az írásokat szakértő zsűri bírálja el, a legjobb három munka szerzőjét könyvcsomag mellett pénzjutalommal is díjazzák. A pályázatra szerzőnként legtöbb két novella, mintegy 24 ezer karakteres (legtöbb tíz oldal, Times New Roman betűtípus, 12-es betűméret, 1,5-ös sorköz, 2,5-ös margó) küldhető be március 18-ai határidővel a taberypalyazat@gmail.com címre, vagy postai úton a Várad nagyvásártéri (December 1 park 12 szám) szerkesztőségébe.

A Várad kulturális folyóiratnak amúgy nem ez az egyedüli projektje erre az évre: a későbbiekben egy esszépályázatot is hirdetnek majd, január 15-étől pedig folytatják a megszokott Törzsasztal-sorozatot – amelynek többek között a közönség által kért Tóth Krisztina és Schein Gábor is a vendége lesz. Idén sem marad el a Könyvmaraton, február 5-én pedig Élő Várad néven egy újfajta író-olvasó találkozó-sorozatot indítanak el.

Ezzel kapcsolatban Tasnádi-Sáhy Péter, a sorozat leendő házigazdája elárulta, hogy a pályájuk elején lévő, vagy esetleg még kevésbé ismert, tehetséges helyi szerzőket szeretnék a közönségnek bemutatni, megismertetni a munkájukat és a „váradiságot” alkotói szemszögből. Szűcs László elmondta, sajnálja, hogy tavaly nem sikerült megszervezniük a Holnap Fesztet, de nem mondtak le róla, és tavaszra szeretnék a folyóirat honlapját is vonzóbb kulturális portállá fejleszteni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten
2025. július 14., hétfő

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről

Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről
2025. július 13., vasárnap

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat

A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat