2009. szeptember 09., 09:032009. szeptember 09., 09:03
„Nem hallottad, hogy az a kurva Mussolini holtan látna minden románt?” – kérdezi a film főhősét, a jobb élet reményében Olaszországba vágyó óvónőt az apja. Ugyanez a szereplő Tosiról azt mondja, hogy „Egy idióta, aki meg akarja tisztítani a románoktól a várost”.
A Francesca című film ősbemutatója csütörtökön, a Velencei Filmfesztiválon volt, a bemutatót követően azonban Alessandra Mussolini, a fasiszta diktátor, Benito Mussolini unokája a film betiltását követelte.
A produkciót forgalmazó Fandango vállalatot pénteken jogi úton szólították fel, hogy vágja ki az ominózus részeket a filmből. A cég azonban a „művészi integritás védelmében” elzárkózott a követeléstől. Alessandra Mussolini alternatívaként azt ajánlotta fel, hogy vágják ki vagy módosítsák a rá vonatkozó sértő mondatot, a film olasz forgalmazója azonban ezt is megtagadta. „Tiszteletben tartjuk az alkotás egységét és a rendező szándékát. Azonban ha az igazságszolgáltatás a képviselőnek ad igazat, a rendező engedélyével változtatunk a mondaton” – mondta Domenico Procacci, a forgalmazó cég igazgatója.
A velencei mozik üzemeltetője vasárnap jelentette be, hogy felfüggesztették a Francesca vetítését. A produkciót a tervek szerint október végén tűzték volna az olasz mozik műsorára.
Emil Boc kormányfő azt nyilatkozta, a film ügyében Silvio Berlusconi olasz kormányfővel fog konzultálni, ugyanis az alkotás betiltása szerinte sérti az alkotói szabadságot, cenzúrának minősítette a lépést. „Úgy gondolom, túlzás, amit tettek, és ezt a problémát meg kell oldanunk. Berlusconival fogok beszélni az esetről, aki véleményem szerint nyitott vezető, akit bármilyen problémával fel lehet keresni” – nyilatkozta Boc a B1 Tv műsorában. A kormányfő a hónap közepén Olaszországba látogat Berlusconi meghívására, ahol egyébként XVI. Benedek pápával is találkozik.
A film rendezője, Bobby Păunescu elmondta: a film olasz forgalmazója pénteken kapta meg a hivatalos értesítést, mely szerint Mussolini kérésére 48 óra áll rendelkezésükre, hogy leállítsák a további vetítéseket, vagy módosítsák a sértőnek talált szövegrészeket. A rendező nem ért egyet az eljárással, aki szerint ez egyértelműen a cenzúra kategóriába tartozik. A forgalmazó egyébként a felszólításnak eleget téve úgy határozott, hogy nem szervezi meg a film tervezett szombati és vasárnapi vetítését, megvárják a hivatalos döntést az ügyben. Azt, hogy a film eredeti vagy módosított változata bekerülhet-e az olaszországi mozik műsortervébe, melyet eredetileg októberre terveztek, még nem lehet tudni.
A Francesca, Bobby Păunescu első filmje egy Olaszországba kívánkozó romániai lány története – a főszerepet Monica Bârlădeanu játssza. A szeptember 12-éig zajló Velencei Filmfesztivál Orizzonti szekciójában vetítették, amely a Cannes-i Filmfesztivál Un Certain Regard – a párhuzamos rendezvényeken bemutatott első filmesek – szekciójának felel meg.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.