Jubileumi dzsesszkoncertsorozat a nagyváradi Posticumban

Szakcsi Lakatos Béla is fellép a Posticum fennállásának tízéves évfordulójára szervezett rendezvénysorozaton.

Pengő Zoltán

2009. szeptember 02., 10:482009. szeptember 02., 10:48

Tízéves fennállása alkalmából jubileumi dszesszkoncertsorozatot szervez októbertől a nagyváradi Posticum. A keresztény ifjúsági központ vezetői lehetőséget szeretnének nyújtani fiatal, de ugyanakkor tehetségüket már bizonyított muzsikusoknak első lemezük bemutatására. A rendezvénysorozatot Kovács Linda lemezbemutató koncertje nyitja. A fiatal énekesnő, aki második alkalommal koncertezik majd Váradon, szeptember 20-án lép fel a Posticumban.

Az ősz folyamán a Bolla Gábor Quartet, Balogh Roland és Pintér Péter, Szőke Nikoletta és a Balázs József Quintet is a meghívottak listáján szerepel. A koncertekre a Posticum alagsorában található Jazzland Teremben kerül majd sor. November 5-én az ifjúsági központ kápolnájában is felcsendül majd a dzsessz Balázs Elemér és Medgyesfalvi Sándor előadásában.

A kiváló dobos és a nagyváradi Szigligeti Társulat színművésze a Szent István király intelmei ihlette improvizációkkal lépnek fel. December 20-án, szintén a kápolna fog helyet adni annak a koncertnek, melynek keretében régi magyar karácsonyi dalok fognak elhangzani dzsesszfeldolgozásban Balázs József és Hajdú Klára előadásában. Január és február folyamán további három koncertre kerül majd sor, Emilió, a Trio Midnight és a magyar dzsessz egyik meghatározó egyéniségének számító id. Szakcsi Lakatos Béla részvételével.

Május 20-án Klassz-jazz címmel rendeznek fesztivált a Posticumban. Erre két, maximum tízperces számot tartalmazó demo hanganyaggal március 31-éig jelentkezhetnek a zenekarok. A verseny első három helyezettjét pénzjutalommal és fellépési lehetőséggel fogják díjazni a szervezők.

A jubileumi programot pénteken este, a Szakcsi Jr. Trió szabadtéri koncertjének szünetében ismertette Rencsik István, a Posticum vezetője, valamint munkatársai, köztük Balázs József. A kitűnő, fiatal magyarországi billentyűs egy éven át a Posticum munkatársaként fog tevékenykedni.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten